Űrbe vágyók és hajthatatlanok

ef

Az elhajított labdák sorban egymás után landoltak a gyepen. Annyira gondolkoztam valamin, belemerültem valami olyasmibe, amire most már nem is emlékszem, hogy az sem érdekelt, eltalál-e egy labda. Különös vagy sem, de sétáltam egyenesen, mentem a saját eldobott labdám után, nem is néztem semerre. A gyerekek a játszótéri hinták mellett állva nevettek rajtam, az én hat éves énemen, de akkor nem is figyeltem rájuk.

Eszembe jutott ez a kis részlet az emlékeimből, de nem értettem a jelentőségét. Emiatt kerültem a világtalanok űrjébe, ahonnan nem nevetés zökkentett ki, hanem egy kéz szorítását kellett éreznem a vállamon, hogy elterelődjön a figyelmem. Nem volt semmi szükség rá, hogy felnézzek, mert tudtam, hogy egy barátom, Ryland áll mögöttem.

- Csak nem a múlt éjjel eseményein agyalsz? - nevetett saját - hozzáteszem, egyáltalán nem humoros - megszólalásán.

- Mi volt múlt éjjel? - kérdeztem vissza, mert hiába jeresgéltem zavaromban az emlékeim között a tegnapi történések után, hogy okot találjak arra, mikor találkoztam Rylanddel legutóbb, hogy ne legyen furcsa, hogy most kellemetlenségek nélkül beszélgetünk hónapok elteltével.

- Hát én azt nem tudhatom, haver. Ma reggel jöttem vissza Kaliforniából - úgy közlölte, mintha köztudott tény lenne. Bár még ezt is el tudtam volna képzelni, ha már róla van szó.

- Mit kerestél ott?

Megvonta a vállát, és rám nézett. A tekintete megváltozott, feltűnt, hogy mennyire más lett ahhoz képest, mikor legutóbb találkoztunk; most elveszettnek tűnt kissé.

Felült az asztal végére, a lábát a padon nyugtatta, és pillantása végigjárt az ebédlőben megforduló összes diákon.

- Keresel valakit? - kérdeztem az arcvonásait kutatva.
Felültem mellé az asztalra, ő pedig rám nézett, megrázta a fejét, majd halkan elnevette magát.

- Ah, bonyolult. - zárta le egy egyszerű vállrándítással. - Ember, meg azt hallottad, hogy toboroznak a szemközti parkban? Tüntetésszervezést vezet az a két kocka annál az asztalnál. - Mutatott el az arcom mellett. - Barom mind, azt sem tudják milyen felesleges. Holnapra lehet én is kitalálom, hogy a vársháza előtt követelek új baseball-ütőket a csapatnak. Mekkora lenne a siker?

A költői kérdése, mint ahogy az lenni szokott, megválaszolatlan maradt. Ahogy minden más is, amit mondott. Nem is tudom, bántott- e akkor ez a kép a fejében, vagy csak baráti egyetértésként maradtam csendben?

- Ez új, hogy titkolózol - jegyeztem meg halkan, visszatérve az előző, elterelt szavakhoz.

- Ja. Gondoltam ezt is összeszedhetem a nyáron.

- Hm. Ha egy lányt keresel, a ,,Kaliforniából jöttem" szöveg elrendelt győzelem.

- Persze, majd épp tőled fogadok el tanácsot e téren. Hagyj már, Eliseo - meglökte a vállam, és bevallom, jobb erőben volt, mint én; visszalöktem, hogy, megtartsam az egyensúlyom, de ez egy egymáshoz simuló mozdulatként jött ki. Ryland nevetett valamin, és mikor felnéztem, én is láttam azokat a szemeket a szemközti asztaltól. - Hallod, tavaly is így néztek ránk - mondta. Tavaly. Akkor megkaptuk, hogy buzik vagyunk - azok a hangok a folyosó minden oldaláról, amik gyakran nem is elsuttogott szavak voltak, hanem kiáltások - mert azok nem lehetnek egyszerűen barátok, akik egymást tanítják baseballozni.

- Hagyjuk, elég volt akkor. - igyekeztem minden másra gondolni, csak azokat a napokat kizárni a tudatomból, mikor attól tartottam, a szüleim fülébe jut ez a szóbeszéd, és anyám még el is hiszi, az pedig semmi jóra nem vezetett volna. Mert Isten házában és azon kívül is tiszta szívvel kell cselekednünk - hangoztatta anno, a folyóparti házban töltött nyári hétvégéken mindannyiszor, mikor a nővéremmel bajba keveredtünk.