Űrbe vágyók és hajthatatlanok

i.jm

Seneca aranyszín bőre és hosszú fonatba rendezett haja még a hideg parkban is ragyogott. Kora délután jártunk, mindannyian Senecát hallgattuk; szót ejtett a barátairól, akik az őt ért támadás óta felé sem néztek, nagyvonalakban beszélt arról, milyen félelmetes is volt az a pillanat, az első alkalom, hogy testközelből érezte a rasszizmus megnyilvánulását. A szavaitól remegtem, vagy a téli időjárás nem a kedvence egy hozzám hasonló kaliforniai parti lánynak, és akkor figyeltem fel rá, hogy Seneca hangja is éppúgy reszket, mint a teste vastag kabátja alatt. Mintha nem a félelem élne benne, hanem rettegés emésztené. Mégis itt volt, határozottan a tüntetés élére állva.

Már azt sem tudtam, hány kört tettünk meg a városon kívül, a parkban és hány esetben néztek ránk vádlón, mikor félre sem húzódtunk, hogy halljuk a lányt, és úgy haladtunk el az utcán. 

- Hogy mit csináltam volna másképp? - tette fel a kérdést magának Seneca. - Nem tudom, tényleg. Mindent, amit abban a helyzetben elmondhattam volna, megteszem majd most. 

Olyan elhivatottságot sugárzott, meg sem tudnám magyarázni. 

- Minden olyan váratlan volt és gyors. Az egyik percben még a menza egyik asztalánál ültem, a barátammal beszélgettem, valaki felkiáltott mögöttünk, de más előzetes figyelmeztető jel nem volt. - ennél a pontnál lassan megrázta a fejét, mint aki épp keresi az emlékei között a kijelentését meghazudtoló emlékképeket. - Aztán éreztem az oldalamon a meleg vért, ami egyből mindenkit megijesztett. Ha ránéztem volna a többiekre, egész biztosan felsikítok az arcukra kiülő grimasz láttán, de csak a véremet figyeltem. Ahogy átütött a világos csíkos pólómon, egy kicsi fém, amit ha a konyhában látok, azt mondom, hasztalan, az a kés az oldalamon meredezett, és csak később fogtam fel a fájdalmat. Aztén még egy sebet ejtett rajtam a srác a bioszteremből. - elhúzta a száját, egy kis hitetlenkedés szólt belőle. - Előtte nap, vagy az azelőtti héten, nem is emlékszem, vitatkoztam vele egy tudományos megfigyelés állítólagos bizonyításáról. Akkor elhordott mindennek, azt gondoltam, ezzel le is zártuk. Tényleg nem szóltam egy rosszszót sem a fehér bőrére. - megállt a szavak közepén, majd más irányból folytatta. - Szerveket ért, egyáltalán nem volt használhatatlan az a kés, és túl sok vért is vesztettem. De a kést, amivel ezeket a rohadt sebeket kaptam, meg kell szereznem. Segítetek, ugye? - reménykedve felnézett ránk. 

Elkaptam a tekintetem a hamarosan fénnyel beborítandó utcáról, és éreztem, ahogy a homlokom ráncba szalad.

- De az bűncselekményhez köthető bizonyíték - rázta a fejét hitetlenül Camille.

Mindannyian elborzadtunk a gondolattól, hogy hozzáérjünk egy fegyverhez, ami másnak okozott sebet.

A távolból sziréna hangja hallatszott, mire Keegan riadtan odakapta a fejét. Épphogy észrevettem az arcára kiülő pánikot, aztán mikor felfedezte, hogy figyelem a mozdulatait, kihúzta magát, és Seneca felé fordult.

- Nem tudom, mit képzeltél rólunk, vagy milyen naivnak tűnünk, de ilyesmiben nem vagyunk benne. Kizárt. Felejtsd el! - egyenesen feszültnek tűnt, hosszú kabátjába rejtett keze pedig mintha remegett volna.

- El kéne indulnunk. A vihar - jegyezte meg Eliseo.

Közelebb léptem a lányhoz, aki elég elvetemült kérésekkel fordult hozzánk.

- Seneca. A rasszizmus ellen harcoló kampányban szeretnénk segíteni. És ha te az élre állsz, talán azok is értékelni fogják a mozgalom indítékait, akik egyébként elutasítóan fordulnak a másik ember felé akár rassz, akár nemi identitás terén - magyaráztam volna, milyen nagy hangsúlyt kaphat mindez, de Seneca szája szűk vonallá préselődött, így fejezte ki nemtetszését.