Mutated(Jikook)(Befejezett)

Part 9.

Amint csókolózni kezdtek, Jimin még mindig csukott szemmel összerezzent...

homályos képek......

valaki röhög....

egy nyuszi mosoly......

de aztán....

annyi sikoly..

lövések hangja.....
annyi vér....

- 'JIMIN!!!'

Abban a pillanatban, amikor Jimin meghallotta az ismeretlen férfi hangját a fejében, Jimin szemei ​​kipattantak a rémülettől, és keményen meglökte Jungkookot.

Mindketten hátratántorogtak, Jimin erősen lélegzett és izzadt. Lihegve meghúzta a haját, majd mindkét kezét az étkezőasztalon tartotta, hogy támaszt nyújtson. A lábai már majdnem kiadták magukat.

Jungkook az oldala felé rohant, arcán az aggodalom. Jimin azonban megállította azáltal, hogy Jungkook mellkasára tette a kezét, és meglökte. – Ne! - mondta Jimin hidegen Jungkookra nézve. Jimin még mindig hevesen lélegzett, a saját szobája felé rohant, és becsapta az ajtót.

Jungkook csak nézett a csukott ajtóra, majd a földre bántott arckifejezéssel. Alig néhány pillanattal ezelőtt annyira teljesnek érezte magát Jiminnel a karjában. Abban a pillanatban, amikor ajkaik összeértek, Jungkook úgy érezte, megállt a világ. Azt hitte, végre... végre visszakapta... de mekkorát tévedett.

Jungkook szívbajos állapota félbeszakadt, amikor Jimin ajtaja keményen kinyílt, és Jimin jött ki, saját ruhájában, fekete bőrkabátjában és fekete bőrnadrágjában. Egy piercing az ajkán, és egy szemlátomást komor arckifejezés.

Jungkook szeme elkerekedett, lefagyott a helyén.
odaállt elé, de még mindig nem nézett a szemébe.

- "Köszönöm a segítséget Jungkook shii. Most mennem kéne." – mondta Jimin szigorúan a földre nézve, mintha minden tőle telhetőt megtenne, hogy elkerülje Jungkook tekintetét.

Jimin egy apró meghajlással megfordult, és az ajtó felé indult.

Ekkor Jungkook pánikba esett. Nem... Jimin nem hagyhatja el... megint...

Így hát Jimin felé rohant: "Nem Nem Nem Nem! Jimin!! Kérlek!! Nem mehetsz el!! kérlek!! Kérlek kérlek Jimin!! Ne Ne! Jimin!! "Könyörgött Jungkook kétségbeesetten, és a kezei elhaltak Jimin érintésétől. , de csak eszeveszetten mozgatta őket ide-oda.

-"NEM!! JIMIN KÉRLEK!!! K-KÉRLEK NE
H-HAGYJ EL!! KÉRLEK NE!! K-KÉRLEK NE MENJ!!! KÉRLEK!! NEM MUTATOM MEG AZ ARCOMAT !!B-BOCSÁNAT!!ANNYIRA SAJNÁLOM!!ÍGÉREM, HOGY NEM ÉRZED KELLEMETLE HELYZETBEN MAGAD!!MÉG NEM KELL ISMERNI A LÉTEMEM!!!NEM JÖNÉ KI A SZOBÁMBÓL HA EZT AKARSZ!!DE K-KÉRLEK!!
K-KÉRLEK NE HAGYJ EL JIMIN!!!NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLETED!! K-KÉRLEK NE HAGYJ EL MÉG Jimin bármi áron.

Jimin könnyes szemekkel nézett rá, és elakadt a lélegzete. Jungkook könyörög neki, hogy maradjon? szó szerint könyörögni neki...? Ha ez az ember eldobja méltóságát, büszkeségét, mindenét, csak azért, hogy Jimin maradjon... Jimin tudta, hogy ez nem rajongás. Jimin tudta, hogy Jungkook valójában szereti őt. De vajon Jimin visszaszeretheti? Ez az a kérdés, amelyre Jimin még nem tud válaszolni.

De határozottan nem hagyhatja Jungkookot ebben az állapotban. Jungkook zokogott és sírt, mintha élete legnagyobb kincsét veszítené el, egész teste remegett, arca vizes volt a saját könnyeitől, szeme duzzadt és vörös volt, az ajka és az orra is vörös volt, az egész megjelenése annyira más volt, mint amikor Jimin először látta. Akkoriban úriembernek tűnt, de most Jungkook egy megtört embernek tűnt, aki szó szerint bármire képes, bármire képes, hogy megmaradjon.

Jungkook mostanra meghajolt a földön, karjába temette az arcát a padlón, és még mindig sírt, miközben a vállai remegtek. Tisztán lehetett hallani az ajkát elhagyó törött zokogást.

Jimin lassan leguggolt Jungkook szintjére, saját szeme könnyes volt az idősebb állapotán. Lassan, gyengéden Jungkook vállára tette a kezét, ekkor Jungkook abbahagyta a remegést.

Jungkook lassan felnézett, és Jimin szomorú mosollyal és könnyes szemekkel mosolyog le rá.

-"Nem Nem Nem! Ne sírj kérlek!! Nem látok könnyeket a szemedben... Nagyon sajnálom... Kérlek, ne sírj..." - mondta Jungkook, annyira aggodalom és aggodalom. az arcán, bűntudattal, amiért elsírta Jimint.

Ettől megtört zokogás tört ki Jimin ajkán. Lehunyta a szemét, és mindent megtett, hogy ne sírjon tovább, és szorosan megfogta Jungkook kezét, ami a könnyeit törölgette. Hogy tudott Jungkook még mindig az egy-két könnyére gondolni, amikor Jungkook éppen most sírt el egy folyót? Hogyan tudta még mindig maga előtt tartani Jimint egy ilyen helyzetben?

Jimin kinyitotta a szemét, és egyenesen Jungkook aggódó szemébe nézett.

-"Szeretsz Jungkook?" – kérdezte Jimin, szinte suttogva.

Jungkook az alsó ajkába harapott, és bólintott
"J-jobban, mint az életem..." - mondta habozás nélkül. "D-de ha nem akarod..."

- "H-Hogy tudsz szeretni engem ennyire Jungkook?" – kérdezte Jimin, és most elsírta magát... – Nem is ismersz...

- Jobban ismerlek, mint te magadat... Ismerem a Jimint, amit még te sem tudsz... - mondta Jungkook, annyi szeretettel és vágyakozással a szemében.

Jimin ismét elveszett a szemében. Annyira őszinték, olyan őszinték voltak, valahányszor Jimin beléjük néz, olyan, mintha Jimin hipnotizálva lett volna.

Jimin a saját ajkába harapott, próbálva megállítani a melegség érzését a szívében. Lenézett: "D-De... nem tudom, tudlak-e valaha is szeretni..."

-Jól van Jimin...-mondta Jungkook lágy mosollyal, Jimin még mindig erősen fogta a kezét, ez azt mutatta, hogy nem utasította el teljesen Jungkook vallomását.

- "Nem kell visszaszeretned..." mondta Jungkook őszintén. - Csak... maradj velem és... Jungkook elhallgatott, és mélyen Jimin gyönyörű és ártatlan üveges szemeibe nézett.

- Hadd szeresselek... - mondta Jungkook, és őszintén mosolygott.

Jimin többet zokogott. Hogyan szerethet valaki egy olyan embert, mint Jimin? Hogy lehet ilyen szerencséje, hogy van Jungkook, aki nem is akarja visszakapni a szerelmét, és csak feltétel nélküli szeretetet szeretne adni Jiminnek.

Jimin nem tudott segíteni, és szorosan megölelte Jungkookot, és úgy sírt Jungkook mellkasában, mintha nem lenne holnap. Jimint soha senki nem szerette így, soha... szóval az, hogy hirtelen ennyi szeretetet kap, elsöprő. De a melegség, ami Jungkook karjaiba öleli, és szorosan öleli őt, Jimin soha nem akarja elengedni...