Mutated(Jikook)(Befejezett)

Part 37.

Jungkook nyelt egyet, nézte az előtte lévő hatalmas épületet, és erősebben szorította Jimin kezét, aki mellette állt, és ugyanazt az épületet nézte, a tetejére egy hatalmas "Mental Asylum" felirat volt írva.

Miután Jimin aznap megnyugodott a kórházban, elvitték Amerikába, és Jungkook mindent elmondott neki repülésük során. Attól, hogy sorozatgyilkos volt az elmúlt 2 évben, hogyan ölt meg annyi embert, hogyan találkozott újra Jungkookkal, hogyan gondolta Jungkook, hogy elvesztette az emlékezetét, minden... Jimin sokat sírt, bűntudatot érzett az összes gyilkosság miatt. megtette, és újra és újra bocsánatot kért. Jungkook magához szorította, és amennyire csak lehetett, vigaszt nyújtott neki.

Miután Amerikába ért, Felix, aki elkísérte őket repülésükre, megkérte őket, hogy egyelőre lakjanak nála. Már kitöltötte az összes papírmunkát Jimin Mental Asylumba való felvételével kapcsolatban, amihez Jiminnek 2 napon belül csatlakoznia kellett.

Tehát ma Jungkook eljött, hogy elejtse Jimint, de most, amikor el kellett engednie Jimin kezét, kettős gondolatai támadtak.

Jungkook folyamatosan nézte az Asylum épületét, és azon gondolkodott, mi van, ha ez a hely nem biztonságos Jimin számára, mi van, ha Felix nem fogja tudni meggyógyítani Jiminjét, mi van, ha Jimin egyedül marad néhány káros, mentálisan instabil beteggel, mi van, ha -

-"Ideges vagy?" – kérdezte Jimin izzadt barátjára nézve, és lágyan mosolygott rá.

Jungkook megint csak nyelt egyet, majd kétségbeesetten Jiminre nézett: - Jimin! – mondta, és két tenyerébe fogta Jimin arcát. Jimin ártatlanul pislogva nézett rá, mint egy gyerek, Jungkook pedig komoly hangon folytatta: "Változtassunk a tervünkön! Menjünk máshova, ahol senki sem ismer minket, messze-messze-nagyon messze innen! Csak mi ketten -"

-"Hyung..." - szakította félbe halkan Jimin a dumáló barátját -, meddig tudnánk elbújni? Egy napon szembesülnünk kell ezzel. Nem vagyok épelméjű, én...

-"Természetesen észnél vagy!! Tökéletesen jól vagy!! Csak... csak..."

- Hyung... - Jimin szomorúan mosolygott rá - Tudod, hogy nem vagyok... szóval hagyjuk abba a hazudozást magunknak, és nézzünk szembe vele... hm? - mondta halkan Jimin, és gyengéden a kezébe vette Jungkook arcát, mintha egy gyereket akarna meggyőzni.

Jungkook tétovázott, de aztán felsóhajtott, és lenézett: - Nem akarlak újra elveszíteni... - suttogta Jungkook, még mindig nem nézett Jiminre.

Jimin beharapta az alsó ajkát, és Jungkookot maga felé fordította. Jungkooknak könnyek szöktek a szemébe, kész volt mindent otthagyni és elszökni Jiminnel, de Jimin tudta, hogy meg kell gyógyítani, hogy visszatérjen ehhez az előtte álló férfihoz, aki teljesen megváltozott érte. , ez a férfi, aki jobban szereti őt, mint az életét, és akit Jimin is ugyanúgy szeret.

Jimin lehunyta a szemét, és megragadta Jungkook ajkát a sajátjával. Könnyek folytak le csukott szemükön, Jungkook gyengéden húzta Jimint, a derekánál fogva közelebb a testéhez, Jimin pedig átkarolta az idősebbet.

Ez a csók ígéretet jelentett...

A várakozás ígérete....

Ígéret a visszatérésre....

Egymás utáni vágyódás ígérete...

Ígéret, hogy nem veszítjük el a reményt...

És ami a legfontosabb,

Ígéret, hogy nem engedjük el, és továbbra is szeretjük egymást utolsó leheletükig...

Végül mindketten hátrahúzódtak, egymásnak támasztották a homlokukat, még mindig csukott szemmel.