Haunted || h.s au - hungarian

öt

Lassú mozdulat. A világ lassú mozdulatokból állt, legalábbis Faye szemeiben. A szürke égből hulló eső olyan volt, mintha valaki arcán folynának végig a könnycseppek. Megcsillantak a felhőkön átszűrődő kevés fényen, majd az aszfaltra csapódtak akár a bombák. Az eső és Faye ujjainak kopogása a telefonján a lány fülében viharhoz hasonlító hangot kreáltak. Szíve lassan, de nagyokat dobbant mellkasában, teste minden porcikájában érezte a vibrálását. A kertben lévő öreg fák, néha meghajlottak a széltől. Egy világoszöld színű levél leszakadt az egyikről, majd a szél felkapta és magával vitte. Egy kisgyerek, nem több 6-nál, megállt a kapunál és bámulta a házat ami előtt a lány ült. A gyerek anyja megérkezett másik pillanatban és elrángatta a gyerekét a háztól és Fayet egy utálkozó pillanattal ajándékozta meg, mintha az ő hibája lett volna, hogy a gyerek a házat nézte.

A telefonja csörgésének a zaja kizökkentette Fayet a transzból és az idő ismét normálisan haladt számára. Lenézett a képernyője, és egy mosoly tűnt fel arcára.

"Hallo?" mondta a telefonba.

"Hey baby." mondta a hang a másik oldalon. Evan volt az. "Hogy vagy? Remélem jól."

" Nagyszerűen." mondta Faye az előző napi eseményekre gondolva. Türelmesen várt a válaszra, de helyette csak kuncogást és egy halk 'shhh'-t hallott.

"Evan?" kérdezte Faye lassan.

"Bocsi, nem hallottam, hogy mit mondtál." mondta zavartan.

"Tudod mit? Nem számít." mondta Faye. Próbált boldognak hangzani, még ha a kuncogás zavarta is. Főleg azért mert Evannek két fiútestvére van és az anyukája még öt éves korában elhunyt. "Még mindig tervezed, hogy meglátogatsz?"

"Persze, majd megyek és meglátogatlak." mondta Evan, de a háttérből hangos tiltakozás volt hallható. "Nem engedem, hogy a babym egyedül töltse a nyarat." mondta és ezzel mosolyt csalt Faye arcára. "Faye baby, mennem kell. Pár nap múlva látlak." Ezután Evan megszakította a vonalat, de az utolsó dolog amit Faye hallott mielőtt letette az egy újabb kuncogás volt.

Faye visszafeküdt a hideg verandára, tekintetét tetőre vezette. Egy kép a fiúról előbukkant az elméjében. Nézte a sötétséget ahol valamikor a szemei voltak. Azon gondolkodott, hogy milyen színű lehetett a szeme, ha valaha is voltak neki. Talán sötétbarna, vagy mogyoróbarna, vagy talán a zöld és a barna keveréke. De biztos, hogy sötét szemei voltak. Sötét és ijesztő. Azt kívánta, bárcsak látna benne valami jót, de csak a véres ruháira tudott gondolni.

Sötétség borult a lányra és a lámpa villogni kezdett a feje felett. Egy furcsa érzés kezdett növekedni benne. Faye feltornázta magát és lábaira állt majd körbe nézett. Már nem a verandán volt. Egy hosszú és üres folyosón állt, a feje feletti lámpa volt az egyetlen fényforrás. A folyosó levegője hűvös és nyirkos volt, ami egy régi és elhagyatott hotel folyosójára emlékeztette. Faye mezítláb állt egy vörös szőnyegen, a talaj hideg volt talpa alatt. Lassan elindult előre. A pislákoló lámpa fénye rémisztő árnyékokat vetett a falra körülötte. Faye csapdában érezte magát a folyosón, aminek nem volt se ablaka, se ajtaja. Amikor elérte a végét, két másik elejéhez érkezett. Olyan érzés volt, mintha egy labirintusban mászkálna ahonnan nincs kiút. Pánik futott végig Faye testén. Csapdában volt. Félúton megállt és megfordult miközben tágra nyílt szemekkel nézett körbe. Szíve kontrolálhatatlanul vert mellkasában és teste rázkódott a félelemtől.

"Engedj ki!" Sírt fel és ismét futásnak indult. "Engedj ki!" Hangja viszhangzott a folyosón, körbevéve Fayet a saját, kísértethez hasonlító hangjával. A falhoz csapódott ahogy folyosóról folyosóra futott. Arca könnyekkel volt áztatva.

"Faye baby." Evan hangja körbelengte őt, ami miatt hirtelen megállt.

"Evan?" kiáltotta sírva.

"Hey baby." Evan hangja miatt Faye pár lépést hátrált, szemeivel a fiú után kutatott.

"Evan, hol vagy?" Faye megfordult a folyosón majd lefagyott. Pár méterrel előtt állt valaki. A sötétség miatt lehetetlen volt kitalálni, hogy ki az, csak a fehér pólóját és fekete árnyvonalát. "Evan." mondta halkan. "Mit csinálsz itt?" Tudod, hogy hol vagyunk?" hangja remegett. csend állt be a két fiatal között mivel a fiú nem mondott semmit, ezzel előcsalogatva még több könnyet a lány szemeiből.

"Evan?" Faye hangja félelemmel teli volt. "Ki volt az a lány?" suttogta a sötétségbe. "Ki volt ő?"

"Sajnálom, baby." mondta Evan és lassan kezdett elsétálni Fayetől. Faye zavartan állt egy helyben mielőtt eldöntötte, hogy utánasiet.

"Evan?" mondta Faye és kezét a fiú vállára tette, hogy maga felé fordítsa. De mielőtt teljesen megfordult volna, már tudta, hogy valami baj van. Igaza volt. Ez nem Evan Bryen arca volt, Faye fiújáé. Ő volt az, a fiú a házból. Faye sóhajtott egyet és hátrébb lépett pár lépést, majdnem elesve a folyamat közben.

"Nem." suttogta Faye miközben ajkai szétváltak és remegtek.

A fiú bezárta a távolságot maga és a lány közt. Az arcán egy gúnyos és könyörtelen mosoly volt.

"Hello, kedvesem." mondta lenézve Fayere. Lágyan balra döntötte fejét és egyik kezét a lány arcára vezette. Lassan kisimított egy tincset az arcából mielőtt kézfejével óvatosan végigsimított Faye bőrén. A hideg érintéstől libabőr futott rajta végig. A fiú lehajolt és Faye fülébe suttogott. "Akarsz játszani?"

Hirtelen egy női hang volt hallható a folyosón ahogy Faye nevét mondogatja. A következő másodpercben a fiú eltűnt, egyedül hagyva Fayet a sötétben.

"Faye." A hang egy meleg nyári fuvallatra emlékeztette.

"Faye." A hang megnyugtató volt.

"Faye." A hang biztonságérzetet keltett benne, de volt valami aggodalom volt benne.

"Faye." A hang kezdett eltűnni és a folyosó egyre sötétebb lett.

Faye szemeit hirtelen kipattantak. Teste teljesen tele volt energiával, de fájt is mivel sokáig ugyanabban a helyzetben volt.

"Faye." az anyja hangja megütötte a fölét. Lassan felült és meglátta az anyját az egyik lépcsőfokon térdelni miközben aggódó tekintettel vizsgálta őt. "Jól vagy? Mi történt?" Faye furcsán nézett az anyjára. Mire gondolt? Majd szemeivel az égre meredt és észrevette, hogy már sötét van.

"Mennyi az idő?" kérdezte Faye és ismét anyjára nézett.

"11:15." Válaszolta az anyja. "Történt valami, Faye? Mit csinálsz itt kint?"

"Nem tudom." Mondta Faye lassan. Szóval nem volt igazi? A sötét folyosó nem is létezik. "Gondolom elaludtam. Nem aludtam sokat múlt éjjel." Mondta. Úgy tűnt az anyja akart valamit mondani ezzel kapcsolatban, de nem tette. Inkább csak mosolygott és azt mondta:

"Miért nem megyün inkább be és eszünk valamit. Éhezem."

"Azt hittem dolgozol." Mondta Faye és felállt ahonnan eddig ült.

"Dolgoztam, de haza akartam jönni, hogy megnézzem jól vagy-e." Mondta Cathernie és lánya vállára tette a kezét. "Kedvesek voltak velem, azt mondták nem kell megint 36 órán át dolgoznom." Átsétáltak az ajtón és becsukták azt maguk mögött.

A konyhában Faye leült az egyik pult melletti bárszékre, a konyha közepén, míg az anyja készített valamit enni. Egy pillanatig azt hitte, hogy látta egy fiú tükörképét az ablakban, de amikor megfordult, nem volt mögötte senki. Faye vállat vont és anyját nézte míg az főzött. Teljes mértékben nagyobb biztonságban érezte magát az anyjával, de valamiért az álom nem hagyta nyugodni a testét. Még mindig érezte a fiú érintését és hallotta a hangját ahogy a fülébe suttog.