Haunted || h.s au - hungarian

negyvenöt

Faye a bejárati ajtó kilincsén pihentette egy percig kezét mielőtt rá tudta venni magát, hogy kinyissa azt, és belépjen a házba. Csend lengte be a szobát, hideg és üres csend.

"Harry?" Kiáltotta Faye miközben levette pulcsiját és levette cipőit. Benézett a konyhába és a nappaliba, de nem látta a fiút. Faye már éppen sóhajtott volna amikor meghallott valami zajt a lépcső felől, nagy súly esett le vállairól. A lépcsőn egy göndör hajú fiú jött le, két, csillogó, zöld szemmel.

"Ezekszerint most már a lépcsőt használod?" Kérdezte Faye és mosolygott.

"Igen." Mondta Harry és visszamosolygott rá. "Úgy érzem tőle, hogy sokkal, sokkal..." Elcsendesedett miközben próbálta megtalálni a megfelelő szót.

"Emberibb vagy? Vagy normálisabb?" Mondta Faye, próbálta kisegíteni Harryt.

Amikor Harry elérte Fayet, kezét lassan a lány arcára helyezte. Nagyon megszerette ezt; érezni a lány meleg bőrét az érintése alatt, és érezni a melegségét az ő hidegsége ellen csapódni. Harry mosolya nőtt ahogy ott álltak. Nem volt köztük más kapcsolat, csak a keze Faye arcán, de ennyi is elég volt nekik, hogy nyugalmat érezzenek. Viszont Harry egy része többet akart.

***

Faye felnézett a könyvéből amit olvasott és lopva Harryre pillantott aki a szemben ült vele, a kanapé másik végén. Azokat a ruháit viselte amiket az egyik dobozban talált lent a pincében. A ruháktól úgy nézett ki, mintha valaki kirángatta volna egy 20-as évekbeli filmből és a kanapéra tette volna. Ez természetesen azért volt, mert akkor élt.

Faye vetett egy gyors pillantást a szobára. Azt hihetnéd, hogy Faye azt gondolta, hogy Harry nem illett oda, mert 2014 volt meg minden, de valamiért a lány inkább azt érezte, hogy ő volt az idegen aki nem illett oda. Sokkal inkább azt érezte, hogy ő ment vissza az időben, az 1920-as évekbe amikor Harry még élő volt. De Faye nem tagadhatta. Harry jóképű volt ahogy ott ült a kanapén az apja egyik régi naplójával a kezében. Haja enyhén hátra volt simítva, ajkait összenyomta, és egy kis ránc éktelenkedett szemöldökei közt. A frusztráció tisztán látható volt Harry arcán, de Faye még sosem látott valakit aki ilyen gyönyörű lett volna.

"Tudom, hogy engem nézel, Faye." Mondta hirtelen Harry fel sem nézve a kezében lévő naplóból. A szavai miatt Faye arca kipirult és szíve gyorsabban kezdett verni mellkasában.

"Nem, én nem nézlek." Mondta Faye, próbált olyan nyugodtnak hallatszani amennyire csak lehetett.

Harry kuncogni kezdett, majd becsukta a naplót mielőtt a kanapé előtti asztalra tette volna.

"Faye." Mondta Harry, majd a lányra nézett.

"Rendben, talán vetettem rád egy gyors pillantást." Mondta Faye és kiengedett egy rövid nevetést.

Fayenek tetszett, hogy ő és Harry tudtak teljesen normális párbeszédeket folytatni, félelem nélkül. Csak beszélgettek arról ami éppen az eszükbe jutott. Úgy érezte, hogy végre ismét önmaga lehet, az ember aki azelőtt volt, hogy minden nap félelemben élt.

Harry nevetett és a fejét rázta.

"Csak egy gyors pillantás, huh?" Mondta Harry és kicsit közelebb ment Fayehez.

"Csak ennyi volt. Ne hitegesse magát ifjú Mr. Styles." Viccelt Faye. "Biztos vagyok benne, hogy a lányok az 1920-as években elájultak tőled, ha elmentél mellettük."

"Néhányan biztos." Mondta Harry. "De egyikük sem te voltál."

Egy pillanatra Faye majdnem biztos volt benne, hogy Harry szavaitól elpirult, de valahogyan túl küzdötte magát rajta, még akkor is ha belül teljesen a feje tetejére állították. Habár egyáltalán nem bánta az érzést. Nem bánta ezt az érzést, amíg Harry váltotta ki belőle.

"Faye, jól vagy?" Kérdezte Harry amikor Faye nem mondott semmit egy ideje. "Istenem, nagyon sajnálom, hogy ezt mondtam. Nem akartam lerombolni semmit."

"Ne kérj bocsánatot, Harry. Mondta Faye és megnyugtatóan mosolygott a fiúra. "Ezek a szavak nem fognak lerombolni semmit, ígérem."

Egy percnyi hezitálás után Harry Faye térde felé helyezte kezét, majd ujjával lassan köröket kezdett rajzolni rá. Faye izmai megfeszültek ahogy teste lágyan remegni kezdett a fiú érintése alatt. Félt, hogy Harry azt hiszi azért van, mert fél, hogy valami rosszat tesz, Faye kezét a fiúéra tette, és feljebb húzta a combján, ami miatt Harrynek még közelebb kellet hozzá mennie.

"Jobban ment, mint vártam." Mondta Harry és nevetett, de nevetésében idegesség is hallatszódott, ami nem segített Fayenek leküzdenie sajátját.

Óvatosan, és ugyanúgy hezitálva, mint amikor a lány combjára tette kezét, Harry a másik kezét Faye csípőjére tette. 

"Tudod, az előbb mondtam, hogy mit éreztem korábban." Mondta Harry. "De még sosem voltam ilyen közel egy lányhoz, vagy bárki máshoz hosszú ideje. Csak nem tudom, hogy hogyan viselkedjek." Tekintetét lefele vezette, kerülve Faye barna szemeit.

Faye felé hajolt, majd egyik kezével felemelte Harry fejét mielőtt kezét az arcára tette.

"Harry." Mondta Faye. "Ne aggódj. Minden rendben lesz, megígérem."

Faye keze libabőrözni kezdett amikor Harry ujjai megtalálták az útjukat Faye pólója alá, hidegséget küldve szét ideges testén. Mosoly nőtte ki magát Faye arcán amit Harry viszonzott. Abban a pillanatban Faye tudta, hogy mi történt és mi történik benne. Szerelembe esett. Nem tudta, hogy mikor kezdődött, és, hogy hogyan lehetséges szerelemet érezni valaki iránt aki kilencven éve halott. Csak azt tudta, hogy odavan érte. Nem volt kíméletes, de senki sem esik szerelembe kíméletesen. Olyan volt, mintha hetek óta vékony jégrétegen sétálna, amíg hirtelen egy lék nem lesz a jégen, elég nagy ahhoz, hogy bele essen, és fájdalmasan zuhanjon.