Haunted || h.s au - hungarian

tizenkettő

Faye ujjai összekulcsolódtak Evanéival aki vele szemeben ült a kórházi ágyon. Első alakalommal érezte biztonságban magát ahogy ott ült egy takaróval a teste körül és megfeledkezett a fiúról és a haláláról. A nap kezdett kint lemenni, narancssárga, rózsaszín és lila keverékével befedve az eget.

Hirtelen az egyik telefon rezegni kezdett és a 'Lauren' név tűnt fel a képernyőjén ami miatt Evan gyorsan felkapta, mintha Fayenek nem kéne meglátnia. De Faye látta. 

"Egy perc." Mondta Evan felmutatva egyik ujját és felkelt az ágyról és egy pillanatig barátnőjére nézett. "Miért hívsz?" Suttogta a telefonba.

"Hiányzol, baby." Mondta Lauren. "Mikor jössz haza?"

 "Hamarosan, ígérem." Válaszolta suttogva Evan. "De most nem hagyhatom itt." 

"Miért suttogsz?" Kérdezte Lauren. "O-ott van Faye?" 

"Igen." Válaszolt Evan. "Mennem kell." Majd Evan megszakította a hívást, arcai kipirultak. Csak remélni tudta, hogy Faye nem látta ki hívta.

"Lauren?" Mondta Faye, lefagyasztva ezzel Evant. "Lauren, a gyerekkori barátom?"

 "Igen." Mondta Evan lassan miközben visszaült az ágyra. Faye ránézett, oldalra döntve a fejét. Egy darabig csendbe ült és alsó ajkát fogai közé vette miközben szemöldökét ráncolta. 

"Miért hív fel téged, miközben én nem is beszéltem vele mióta elköltöztem?" Kérdezte Faye, elnézve Evanról.

"Talán neked kéne felhívnod." Mondta Evan és vállat rántott.

 "Már megtettem, de nem válaszolt a hívásaimra." Rivallt rá Faye Evanra, de amint megtette máris rosszul érezte magát. "Bocsi."

"Semmi baj. Csak elfoglalt." Mondta Evan majd közelebb hajolt Fayehez és megcsókolta. De Faye nem tudta lerázni magáról azt az érzést, hogy valami nincs rendben. Evan és Lauren sosem beszéltek egymással mielőtt elköltözött, szóval most miért tennék? Faye abban sem volt biztos, hogy Lauren egyáltalán kedvelte Evant. 

"Fejezd be ezt az aggódó tekintetet." Mondta Evan, majd közelebb húzta magához Fayet. "Gyere ide." Suttogta neki, és testét közelebb nyomta hozzá. "Én itt vagyok." Faye nem tudta, hogy Evan miért mondta ezt, de egy kicsit megnyugtatta, és nem akarta, hogy Evan elmenjen. Evan dúdolásának a hangja mosolygásra késztette Fayet. 

 "Felismerem ezt a számot." Mondta Faye és Evanra pillantott. 

"Jól teszed, ez a 'please don't go' (kérlek ne menj el) a Barcelonától." Mondta Evan. "Ezt játszották-" 

"Az első randinkon." Folytatta Faye.  

"When you fell, you fell towards me." (amikor elestél, felém estél) énekelte Evan. "When you crashed in the clouds,"(amikor lezuhantál a felhők közül) 

"You found me." (megtaláltál engem) Mondta Faye halkan. 

 "Igen, megtaláltál." Mondta Evan, majd ismét Faye ajkaira tapasztotta az övéit. 

Faye nem tudta, hogy mennyi ideje ültek ott Evannal miközben testük szorosan egymáshoz préselődött amikor a szülei bejöttek a szobába, hogy hazavigyék. Először azt gondolta, hogy jó lesz hazamenni, és nem a kórházban tölteni az estét, de aztán rájött, hogy mit tesz. Ahogy egyre közelebb kerültek a házhoz egyre feszültebb lett. Nem egy biztonságos helyre tér vissza, mint ahogy azt a szülei képzelik. Faye a legrosszabb rémálmába készül visszatérni. A sötétségbe és a félelembe tér majd vissza és ő nem akarta ezt.

Faye nem tudta kontrolállni mély lélegzetvételeit. Már azon volt, hogy az apjára kiabál, hogy állítsa meg a kocsit, hogy el tudjon arohanni a háztól, az autó hirtelen megállt. Faye lassan kipillantott az ablakon és a sötétségben elrejtőzve ott állt a ház.

 "Menjünk és aludjunk egy jót." Mondta Jonathan, majd a rémült lányára pillantott. "Hey." Mondta amikor látta lánya rémült tekintetét. "Minden rendben, biztonságos. Senki sem fog bántani téged." Faye bólintott mielőtt kiszállt a kocsiból. A szemében ez már csak egy elhagyatott kísértetháznak nézett ki a horrorfilmből. A hideg végigfutott a hátán mielőtt Evan megfogta a kezét és a ház felé kezdte húzni. Félelmében nem tudott mást tenni, csak követni őt.

Egy hirtelen mozgás miatt az egyik ablaknál Faye kikapta Evan kezéből a sajátját majd meghátrált. Szemeit az ablakon tartotta, újabb mozgásra várva. Amikor Faye már azt hitte, csak képzelte az egészet, a fiú megjelent az ablakban. Egyenes ránézett az üres szemgödreivel és egy gonosz vigyorral az arcán. Könnyek kezdet folyni Faye szeméből amik végigszántották hideg arcát, majd teste remegni kezdett. 

"Nem." Mondta Faye, hangja nem volt hangosabb suttogásnál. Majd hangja kiabálása nőtt. "Nem! Nem! Hagyj békén!" Faye még hátrébb ment a háztól miközben a szülei és Evan összezavarodva nézték amit csinál. "Hagyj békén!" Amint ezt Faye kimondta megbotlott a saját lábában és a földre esett. Nem bajlódott azzal, hogy felkeljen, a földön maradt, kezeit összekulcsolta a térde alatt, és úgy feküdt tovább.

"Kérlek." Suttogta Faye. "Nem akarok többé félni." Arcát karjai mögé rejtette, próbálta kitörölni gondolataiból de bármit is tett egy nagyon tiszta kép lengte be elméjét. 

"Faye." Mondta egy hang, és új karok fonódtak köré. "Minden rendben, senki sem fog bántani téged." A hang gyengéd és nyugtató volt, túl nyugodt Fayenek. Hogy nem látják? Hogy nem látják a fiút? Egy sóhajtás kíséretébe Faye felpillantott és a könnyes szemei találkoztak Evan kékeivel.

"Faye." Mondta Evan és megpuszilta az arcát. "Senki sem fog bántani, ígérem." Faye beharapta alsó ajkát miközben Evan segített felállni neki. "Itt vagyok." Suttogta Faye fülébe miközben megindultak a ház felé. De amint elérték a verandát, Faye ki akarta szabadítani a kezét Evan fogásából, és hátrálni.

 "Faye." Mondta Evan és közelebb húzta Fayet magához. "Nyugodj meg. Nem kell félned. Nem engedem, hogy ismét történjen veled valami."

Faye lassú léptekkel lépett be a házba, átnézve mindent. Vele szemben, ahol Milo volt felszögezve pár órája fel lett takarítva, de a falat letapétázták. Faye remegni kezdett amikor arra gondolt, hogy azok a szavak még mindig ott vannak a falon, elrejtve a tapéta mögé. Még mindig látta ahogyan a friss vérrel azt írták a falra , hogy 'Üdv a pokolban". 

Tíz perccel később Faye már az ágyban feküdt, Evan pedig mellette. A fiú már aludt, de Faye szemére nem jött álom. Nem tudta lerázni magáról azt az érzést, hogy valaki figyeli. Ha nem tudna ennyi mindent, azt hinné ezt csak képzeli, de pontosan tudta, hogy nem a képzelete játszik vele. Ő volt az, ki más lehetne?

Faye az ablakot nézte és az azon beszűrődő holdfényt amikor egy hideg fuvallat betöltötte a szobát, tudta, hogy ez semmi jót nem jelenthet. Faye zihált amikor a fiú felbukkant az ágya mellett. Könnyei folyni kezdtek miközben száját sikításra nyitotta, de a fiú gyorsabb volt és kezét a lány szájához tette. 

"Nincs kiabálás, édesem." Mondta a fiú és közelebb ment Fayehez. "Nem akarjuk felébreszteni a barátodat és a szüleidet, igaz?" Faye lassan nemlegesen rázta fejét miközben egy könnycsepp lefutott az arcán.

"Mondtam, hogy üdvözölni foglak amikor hazaérsz, nem?" Mondta a fiú majd közelebb hajolt. "És pontosan ezt teszem. Most, ne sikíts. Nem akarjuk, hogy véres káoszban találjanak rád." Szavai kemények voltak és durvák miközben elvette kezét a lány szájától. Faye egy pillanatig a sikításra gondolt, de elhessegette a gondolatot. Nem végződne jól. A fiú most már olyan közel volt, hogy Faye érezte a hideg leheleteit a bőrének csapódni. Próbált nem az üres szemgödreire bámulni, így inkább ajkait nézte. Kissét szétváltak egymástól és fakó rózsaszín színűek voltak és egyre közelebb kerültek Fayehez. Majd a fiú beharapta alsó ajkát mielőtt egy kis mosolyt villantott. A fiú már olyan közel volt, hogy érezte a száján át az ő ajkaira áramló hűvös levegőt. De a következő pillanatba a fiú eltűnt, egyedül hagyva Fayet összezavarodva, és rémülten.