Haunted || h.s au - hungarian

harminchét

Van egy érzés ami különbözik minden más érzelemtől, de nem azért mert ritkán érezzük, hanem ezért mert olyan átlagos. Attól különbözik, hogy különböző szituációkban különböző alakot képes ölteni. Nem egy érzelemre összpontosul, hanem sok érzelemre kihat. Ez az érzés amikor hiányolsz valakit. Annak az érzése, hogy nem vagy teljes. Nem kell fájnia annak, hogy hiányzik neked valaki, ez a lényeg, hogy sokféleképpen érezheted a személy hiányát. Nagyon sok érzelem van belezsúfolva egy testbe. Ennek ellenére a legtöbb ember azt mondaná az a legrosszabb amikor annyira hiányzik neked valaki, hogy az már fáj.

Faye hiányolt valakit, ezért nem érezte magát teljesnek. Ez ahhoz vezetett, hogy következő nap lement a pincébe. Harryt hiányolta, és tudta, hogy ő volt az ok amiért lement a pincébe. Valamiért azt gondolta, hogy közelebb érezné magát Harryhez, ha lemenne oda.

Amint Faye a lépcsők tetejére ért, felkapcsolta a villanyokat, ezúttal volt rá ideje. Ezután lassan a pince közepébe ment és megállt a sötétebb folt előtt. Voltak a szélén világosabb foltok, ami azt jelenti, hogy valaki megpróbálta feltakarítani, de nem sikerült neki, vagy talán feladta mert túl sok vér volt ott. Volt a foltban egy apró, világosabb terület, élénkebb vörös volt mint a folt többi része. Fayet kirázta a hideg, az az ő vére volt.

Faye vett egy pát mély levegőt, majd szétnézett a kivilágított pincében. Dobozok sorakoztak végig a fal mentén, de túl sok volt ahhoz, hogy mind az ő családjáé legyen. Harry családjáé lehetnek? Összepakolták volna a holmijukat a gyilkosság után és lehozták volna ide?

Faye Harryt hívta, először még csak normál hangerőn, majd egyre hangosabban, de csak annyira, hogy a szülei ne hallják meg.

"Harry..." Mondta Faye azt a nevet amitől szíve gyorsabban kezdett verni mellkasában, de nem a félelem miatt. Valami más volt az oka. "Nem tudom, hogy hallasz-e, de remélem, hogy igen." Faye csendben maradt, egy része remélte, hogy Harry felbukkan valahonnan, és gyönyörű, zöld szemeivel néz majd rá. De a pince üres maradt.

"Harry, nem tudom, hogy mit mondjak." Mondta Faye, idegesen játszadozva felsője szélével. "Tudom, azt mondtam, hogy nem akarom, hogy itt legyél és, hogy nincs szükségem a segítségedre. De tévedtem, nagyot tévedtem, Harry. Sajnálom." Faye gyorsan felemelte kezét, majd letörölte a szeméből előbukkanó könnyeket. Bűnösnek érezte magát amiért elküldte, és mégis hiányzik neki. Mi volt a baj vele? Még mindig nem tudta.

Fájdalmat érzett belül amikor rá gondolt. Megtagadta a fiú segítségét, és így ő lett a rossz ember. Talán nem volt jobb, mint Harry amikor beköltöztek a házba, két ember, két különböző belső világgal. De mindegyik rossz.

"Harry..." Faye végigsimított felkarján. "Szükségem van a segítségedre, és azt akarom, hogy itt legyél. Velem." Lenézett a sötét foltra, és szomorúság futott át rajta, és csakúgy, mint a többi nap, könnyekben tört ki.

Faye lerogyott a hideg, beton padlóra. Egy ideig az odaszáradt vért nézte, majd kezeit a sötétebb területre helyezte.

"Sajnálom. Nagyon nagyon sajnálom." Suttogta Faye. "Sajnálom, hogy így kellett meghalnod, Sajnálom, hogy nem tudtam többet tenni, hogy segítsek neked." Faye szipogott miközben a padló hidegsége szétterjedt testében.

"Harry..." Suttogta Faye átkarolva a felsőtestét és engedte, hogy homloka a hideg padlóhoz érjen. "Egyre rosszabb lesz. Szükségem van rád. Tényleg, nagyon szükségem van rád. Kérlek bocsáss meg."

"Faye, kicsim!" Hallatszódott Catherine hangja fentről. "Mit csinálsz ott lent?"

"Én..." Kezdte Faye, próbált lenyugodni. "Csak keresek valamit."

"Biztos, hogy ott lent akarsz lenni azok után ami történt?" Kérdezte Faye anyja. Igen. Igen ott akart lenni. Olyan közel akarta érezni magához a fiút amennyire csak lehetett.

"Jól vagyok, anya, ne aggódj. Pár perc és fent leszek."

"Oké, kicsim."

Faye egy ideig nyugodt maradt, az anyjával való rövid beszélgetés, segített a könnyeinek megálljt parancsolni. De amint ismét Harryre gondolt, könnyei ismét felbukkantak.

"Én csak..." Motyogta Faye. "Én csak nem akarom, hogy összetört legyél, és, hogy én összetört legyek." Mondta, majd beharapta felső ajkát, a fojtogató sírás ellen. "Sajnálom, hogy elküldtelek, Harry. Nem tudom mi mást mondhatnék. Hiányzol." Miután kimondta ezeket a szavakat, egy hideg fuvallat töltötte be a szobát, majd a villany villódzni kezdett.

Faye gyorsan felállt és szemével átvizsgálta a szoba minden sarkát. A hirtelen hőmérséklet változás és a villódzó lámpa csak egyet jelenthet.

"Hiányoztam neked?" Kérdezte egy mély hang ami miatt Faye ismét megfordult.

Egy fiatal férfi állt a szoba másik végében, hátat fordítva Fayenek. A lány látta, hogy mozog a felsőteste miközben lélegzik, de ez volt az egyetlen mozgás amit észre lehetett rajta venni.

Tonnányi súly esett le Faye vállaira ahogy ott állt, és úgy érezte, hogy napok óta most először tud rendesen lélegezni. Minden jobb volt, most, hogy már ő is ott volt, pár méterre tőle. Faye nem volt többé egyedül. Ő is ott volt.

"Harry."

Csak szerintem van köze Faye odaszáradt vérének ahhoz, hogy mi történik vele mostanában?:o (fekete erek, vérző szem...) Nemsokára hozom a következő részt:* (És csodával határos módon túléltem a családi vacsit, el se hiszem:D)