Haunted || h.s au - hungarian

harminchat

Faye a következő pár napban a sötétség és a fáradtság homályában élt. Hiába nem voltak otthon a szülei és Harry sem bukkant fel, Faye nem érezte teljesen egyedül magát. Sem éjjel, sem nappal. Bármikor is tervezte, hogy elalszik, a legfurcsább helyeken is, mint például a konyha, a férfi belopózott az álmaiba, és mikor Faye felébredt, izzadsága és könnyei hideg verejtékében ébredt. Az érzés, hogy figyelik, sosem múlt el.

Faye szülei pár nap után hazajöttek és kivettek néhány szabadnapot, hogy tudjanak a lányukkal tölteni egy kis időt. Faye még sosem volt ilyen hálás semmiért. Az első gondolata az volt, hogy Harry eltűnésével és a szülei itthonlétével a dolgok megváltoznak majd. De nem így lett. Faye remélte, hogy a sötétség majd eltűnik, de csak rosszabb lett. Egy nap sem telt anélkül, hogy Faye a fájdalomtól össze ne esett volna. Egy nap sem telt el anélkül, hogy Faye teste ne reszketett volna a félelemtől, vagy, hogy azt gondolta volna, hogy látta a férfit aki távolról figyeli őt, vizsgálva minden mozdulatát és arra vár, hogy hibázzon.

Pár nap folyamatos fájdalom és szorongás után -amit a sötétség okozott- , Faye azt gondolta, hogy már nem lehet rosszabb, mindegy, hogy a szülei otthon vannak-e vagy sem. De most is tévedett.

Délután történt, két nappal azelőtt, hogy a szülei visszamentek volna dolgozni. az anyukája elküldte a szobájába, hogy aludjon egy kicsit miután majdnem elaludt ebéd közben. Vonakodva, hisz tudta, hogy nem aludna el, de felment a szobájába és lefeküdt az ágyára. Nem volt kényelmes az ágyban feküdni, vagy túl meleg volt, vagy túl hideg, és a matrac dombos volt, mintha valaki sziklákat tett volna alá. Ennek ellenére amikor Faye lefeküdt az ágyba, teste túl nehéz volt, hogy megmozduljon. Nem volt más választása, mint ágyban maradni.

Ami Fayel történt nem egy pillanat alatt ment végbe, hanem lassan kúszott fel rá. Hosszú és fájdalmas folyamat volt. Nem annyira fájdalmas, hogy sikítani keljen miatta, de elég fájdalmas ahhoz, hogy kellemetlenül érezze magát, és beharapja ajkait.

A fájdalom Faye jobb karjából indult ki, az elején olyan érzés volt, mintha az izmai begörcsöltek volna. Később viszont a fájdalom intenzívebbé vált, és már mindkét karjában érezte. Faye próbált nem figyelni, hátha csak beképzeli az egészet, Talán csak a fejében létezett a fájdalom. Nagyon akarta, hogy igaza legyen, de amikor a fájdalom már majdnem az egész testére átterjedt, már nem tudott nem rá figyelni. Helyette azon kapta magát, hogy forgolódik az ágyban és magára csavarta a takarót. Ki akart ugrani saját bőréből és összegömbölyödni valahol egy sarokban.

Egy idő után Faye már nem bírta elviselni és könnyek kezdtek folyni arcából, majd teste remegni kezdett. Oldalára akart fordulni és elrejteni arcát kezei mögé. Ekkor észre vett valamit. A csuklóin ahol eddig zöldes és lilás erek látszódtak át fakó bőrén, most fekete árnyalatú erek futottak és úgy nőtték be testét, mint egy fa gyökérzete.

Faye a bőre alatti feketeségre bámult. Nem akart mást, mint sikítani, de nem tudott. Nem tudott kiadni egyetlen hangot sem. Csak feküdt és nagyra nyílt barna szemeivel nézte a fekete ereit. Faye félelmet érzett belül. Félt attól ami vele történik, és félt attól amivé talán válhat. Ugyanakkor azon gondolkodott, hogy mi rosszat tett, hogy ezt érdemelte, mindent végig gondolt onnantól, hogy beköltöztek a házba. Miért ő az egyetlen aki szenved? Miért mindig ő az egyelten aki megsérül?

Amikor visszament a szüleihez -anélkül, hogy bármennyit aludt volna és csak több gondolata támadt és jobban kezdett adtól félni, hogy mivé válik-, bőrét egy hosszúújjú pulcsival takarta el. Örökkévalóságnak tűni ideig állt a tükör előtt mielőtt lement a lépcsőn, és régóta most először a sötétség látszott a karjain.

"Jobban érzed magad, kicsim? Remélem tudtál pihenni." Mondta Faye anyukája amikor a lánya beért a nappaliba és leült a fotelbe.

"Mhm, igen." Mondta Faye és letakart kezeire nézett. Nem tudta miért nem mondott el semmit a szüleinek arról ami a házban történt. Talán mert azt hinnék, hogy ezzel a nagyon rossz indokkal akarná rávenni őket, hogy költözzenek vissza a régi házukba, mivel a szellemek nem igaziak, csak kitalálta őket. Egy árnyék, egy hang rengeteg féle szörnyé tud változni a sötétség leple alatt.

Faye felnézett szüleire; apja csendben nézte a TV-t, míg anyja egy könyvet olvasott. Tudta, hogy hiányoztak neki, de ahogy nézte őket még valakit hiányolt. Valakit akit Faye tudat alatt szerette volna, hogy ott legyen, de nem volt, ami azt jelentette, hogy még mindig van egy üres szakadék benne, amit be kell tölteni.

Anélkül, hogy észrevette volna, Faye kezét a könyöke alatti területre tette. Tekintetét lassan a bőrét takaró anyagra nézett. Pontosan tudta, hogy mi van a pólója alatt. Egy heg, ami egy H betűt ábrázol. Ő volt az akit hiányolt? De Fayenek, nem kellett feltennie a kérdést, mert már tudta a választ. Úgy érezte a kérdésre a válasz, mélyen benne. Valami oknál fogva sosem lenne képes megérteni, hogy miért hiányolja Harry jelenlétét. A fiút aki megígérte neki, hogy sosem fogja ismét bántani.

Ma már nem lesz több rész, mert családi vacsira megyünk (hurrá -.-) és nem tudom mikor érek majd haza. De legalább nem olyan nagyon izgalmas a vége és kibírjátok holnapig:D