Haunted || h.s au - hungarian

tizenegy

Faye szíve örült tempóban vert mellkasában és egész teste remegett. Az arcán lefolyó könnycseppek tiszta vonalat mostak fiú által vérrel összekent arcán. Faye labdává gömbölyödve feküdt a hideg cement padlón miközben a karjából kifolyó vér pocsolyává kezdett alakulni. Egy része azt gondolta, hogy haldoklik, de a másik fele tudta, hogy nem. Csak akkor lett volna életveszélyben ha a fiú elvágta volna a karjában lévő artériát. Őszintén, egyik lehetőséget sem bánta volna. Ha halott, legalább nem kell megint találkoznia a fiúval.

Hirtelen valami motoszkálás zaja csapta meg Faye füleit ami miatt lefagyott. Olyan mozdulatlan próbált maradni amennyire csak lehetséges volt miközben próbálta kitalálni, hogy mi volt az a zaj. Majd a pince ajtaja hangos csapódással nyílt ki. Mivel azt gondolta, hogy a fiú jön le a lépcsőn, Faye sikítani kezdett. Felemelte kezeit és arcát takarta el velük. Még akkor sem fejezte be a sikonyálást amikor valaki ülő pozícióba húzta fel és a nevét suttogta majd azt mondta, hogy minden rendben.

"Faye!" Mondta valaki és karjait köré fonta. "Fejezd be a kiabálást, senki sem fog bántani téged." Minden szót hallott amit mondtak neki, de nem értette őket, és fojtónak érezte a személy karjait maga körül. A következő pillanatban valami hegyeset érzett behatolni a karjába ami ellazította őt, majd a kiabálást is abba hagyta. A súlytalanság érzete olyan nagyra nőtt benne, hogy azt gondolta, bármelyik pillanatban felemelkedhetne a földről. De ehelyett csak elaludt.

"Mit fogunk tenni, Jonathan?" Kérdezte Catherine a lánya kórházi ágya mellett állva. "Hogy történhet ilyesmi?"

"Nyugodj meg, rendbe fog jönni." Mondta Jonathan és feleségéhez sétált majd egyik kezét a nő vállára tette. "Ő erős, meg fog gyógyulni. Örülnünk kéne, hogy nem esett komolyabb baja."

"Nem amiatt aggódom, hogy a sebei begyógyulnak-e, hanem, hogy miként érinti ez majd pszichológiailag." Mondta Catherine majd kezét végigfuttatta lánya arcán. "Alig leszünk otthon és neki vissza kell mennie abba a házba."

"Ne aggódj." Mondta Jonathan. "Ott van neki Evan." Evan felpillantott amikor hallotta a nevét említeni, és tekintete találkozott Faye apjáéval. Evan bólintott mielőtt visszapillantott telefonjára és elküldött egy üzenetet. Hirtelen Faye felnyögött és szaporán kezdett el lélegezni.

"Faye!" Kiáltott fel Catherine és leült lánya mellé az ágyra. "Minden rendben van, biztonságban vagy." Faye nagy szemekkel nézett fel szüleire.

"Minden rendben." Ismételte az anyja és kezébe zárta lánya egyik kezét.

"Hol vagyok?" Kérdezte Faye, de miután gyorsan körülnézett a szobában, pontosan tudta, hol van. A kórházban. "Mit keresek én itt?" Javította ki magát.

"Nos, Evan felhívott minket és elmondta, hogy történt valami. Amikor hazaértünk hallottuk, hogy kiabálsz és úgy gondoltuk a legjobb, ha hívjuk a rendőröket és a mentőket, mivel nem tudtuk mi történik bent." Mondta Jonathan majd leült felesége mellé és mindketten lányukat nézték. "Amikor végre bejutottunk az ajtón nem hagytad abba a kiabálást, hiába próbált meg Evan lenyugtatni. Ezért a mentősök nyugtatót adtak neked, hogy lenyugodj." Beletelt pár másodpercbe mire az elmúlt órák eseményei visszatértek emlékezetébe. A vér, a fiú, a pince. Sikítani akart újra és újra. Sikítani és sírni akart. Úgy érezte, mintha a pince sötétsége betöltené a szobát és mintha valaki távolról figyelné őt.

"A rendőrök valószínűleg akarnak majd beszélni veled a történtekről." Mondta Catherine. "Itt maradunk, ha szeretnéd." 

"Nem, elmehettek." Mondta Faye és próbált olyan nyugodt maradni, amennyire csak tudott, miközben az elméjében hurrikánszerűen villantak fel képek. "Jól leszek." Anyja rámosolygott mielőtt felálltak és elhagyták a szobát. Miután a szülei elmentek és Evan is majdnem elérte az ajtót, Faye ismét beszélni kezdett.

"Evan." Mondta Faye halkan. Evan átnézett válla fölött és Fayre pillantott. "Sajnálom." Evan rámosolygott mielőtt ő is elhagyta a szobát.

Eltelt egy kis idő mielőtt két rendőr lépett be a szobába, egy férfi és egy nő. A férfi komor arckifejezése aggodalommal árasztotta el Fayet. Valamiért a rendőröktől mindig ideges lesz, de nem tudja miért. 

"Hello, Faye." Mondta a nő. "A nevem Eve és ő a kollégám Henry. Feltehetünk neked pár kérdést?" Faye lassan bólintott.

"Remek." Mondta Eve és elmosolyodott, megnyugtatva ezzel egy kicsit Fayet. "Emlékszel arra, hogy mi történt?" Faye ismét bólintott. "Elmondod nekünk?" Újabb bólintás.

"Kint voltam." Kezdte Faye. "Evannal. Amikor visszaértünk, a macskám-" Hangja elhalványult. Homlokát ráncolta miközben próbált visszaemlékezni. "Az 'Üdv a pokolban' szöveg a falra volt írva. Azt mondtam... azt mondtam, Evannak, hogy menyjen át a szomszédokhoz. Majd az ajtó bezárult mögöttem."

"Magától?" Mondta Henry kételkedve.

"Igen." Mondta Faye majd rápillantott mielőtt ismét kezeit bámulta. "Nem tudtam kinyitni az ajtót, és Evan sem. És aztán volt ott egy fiú." 

"Egy fiú?" Kérdezte Henry. "Tudnál nekünk mondani valamit róla? Hogy nézett ki? Ismered őt? Találkoztál már vele ezelőtt?" Faye egy ideig csöndben maradt, azon gondolkodott, hogy mit kéne mondania. Mondhatná azt, hogy egy halott fiú akink nincsen szeme, kísérti a házat amiben él. Mi van akkor, ha azt hiszik megőrült és bezáratják valahova? A fiú gondolatára szemei benedvesedtek, és mindent megtett azért, hogy kipislogja szemeiből a könnycseppeket.

"A fiúnak barna, göndör haja volt. Bőre fakó volt, mintha egy ablaktalan szobába lett volna zárva évekig. Talán egy vagy két évvel lehetett idősebb nálam, és nagyon magas volt." Mondta Faye hadarva.

"És a szemei?" Kérdezte Henry. "Láttad a szemeit?" 

"I-igen." Mondta Faye az üres szemgödrökre gondolva. "Sö-sötétek voltak." Nem igazán gondolkozott el azon amit mondott, de egy része úgy gondolta, hogy muszáj titokban tartania, hogy halott volt.

"Van valami amit nem mond el nekünk." Mondta Henry majd tekintete összekapcsolódott Fayeével. 

"Adj egy kis időt neki, rengeteg dolgon ment keresztül." Mondta Eve és egy kis mosollyal ajándékozta meg Fayet. "Elmondod nekünk, mi történt ezután?"

"Próbáltam elmenekülni a fiútól ezért végigfutottam a folyosón és a pincébe vezető lépcsők tetején találtam magam. " Egy kép villant fel szemi előtt ami miatt reszketni kezdett.

"Minden rendben, használd ki az idődet." Mondta Eve nyugtató hangon. 

"Lementem a lépcsőkön és elbújtam az egyik sarokban. A fiú is lejött és a szoba közepére rángatott." Faye hallotta saját kiáltását amikor a szoba közepére rángatták. "Vér volt ott, ő mutatta meg nekem a vért. Az ő vére volt a földön. Aztán megkérdeztem, hogy meg akar-e ölni." Faye már nem bírta visszatartani könnyeit így azok lefutottak arcán. "É-én megkérdeztem, hogy meg fog-e ölni, de ő azt mondta, hogy azt akarja, hogy előtte végignézzem a szüleim és Evan halálát." Faye becsukta szemeit, a jelenet lejátszódott szemei előtt. "Kés volt nála és végigfuttatta a karomon." Mondta Faye és végighúzta kezét a felkarján, ahol a vágás is van. "Majd eltűnt."

"Mhm." Mondta Henry majd a két rendőr lassan felállt miközben Faye beszélt.

"Már csak egy kérdésünk maradt. Ismersz valakit akinek a neve H-val kezdődik?" Mondta Eve. Mire utalt ezzel? Hogy segítene ez nekik, gondolta Faye.

"Nem, nem ismerek." Válaszolta Faye. "Miért?"

"Mert,mint láthatod..." Kezdte Eve, majd rövid pillantást vetett kollégájára mielőtt folytatta. "Azt mondtad, hogy a fiú megvágta a kezedet. Nos, ez nem csak egy vágás. Egy H betűt formáz." Faye szemei nagyra nyíltak miközben újra elismételte Eve szavait magában. H betűt csinált? Nem mondott semmit, csak csendben ült és bámult ki a fejéből miközben a rendőrök megköszönték a segítséget, és elmentek. 

Amint az ajtó becsukódott Eve és Henry mögött, Faye letépte a nagy négyzet alakú kötést a karjáról. Zihálni kezdett. Evenek igaza volt. Egy H volt belekarcolva a bőrébe. A betűt bámulta. Olyan volt, mintha megjelölte volna őt, mint valami játékot. A vágás körül a bőr piros volt és begyulladt. Gennyes volt, és utálta. Még több könnycsepp szökött ki szeméből, de nem csak a szomorúság, hanem a frusztráció miatt is. 

A fiú megjelölte őt.