A két tinédzser akik teljesen más dolgokat jelképeztek, most egymással szemben ültek Faye ágyán. Harry fogta Faye meleg kezeit miközben a lány fedetlen karjait nézte, és a bőre alatt lévő fekete ereket.
Harry óvatosan elengedte Faye egyik kezét, majd szabad kezével végigsimított az ereken, ezzel elérve, hogy Faye megremegjen érintése alatt. Harry elbűvölőnek tartotta őket, de a gondolat, hogy valami rossz történik Fayel megijesztette őt. Nem tudta, hogyan tudná megvédeni a lányt az ilyenektől. Fájt tudnia, hogy talán semmit sem tehet és talán az ő hibája volt, hogy a lány erei feketék lettek.
"Talán nekem van szükségem arra, hogy meggyógyítsanak." Mondta Faye, majd csuklóira nézett.
"Akkor talán engedned kéne, hogy segítsek." Mondta Harry mielőtt lehajolt, és Faye csuklóit hideg ajkához emelte. Faye enyhén megrándult, ahogy egy villámcsapásszerű érzés futott rajta végig. Harry biztosan észrevette, mert gyorsan felegyenesedett, de tekintetét lent tartotta.
"Bocsánat." Mondta.
"Miért?" Kérdezte Faye. "Nem csináltál semmi rosszat."
Pár percig csend töltötte be a szobát. Harry még mindig Faye kezét fogta. Tetszett neki, ahogy a melegség a kezeiből kiindulva végigszántja egész testét. Minden érzelmet imádott amit Faye váltott ki belőle. Még a félelmet is, mert a félelemtől érezte magát élőnek.
"Kérdezhetek valamit?" Kérdezte Faye pár perc csönd után.
"Persze." Válaszolt Harry. Továbbra sem nézett fel, nem szerette a gondolatot, hogy Fayenek látnia kell őt szemek nélkül és hegekkel az arcán.
"Hiányoznak?" Kérdezte óvatosan Faye. "A szüleid."
"Én..." Kezdte Harry, de a szavak a torkán akadtak, és valami fájni kezdett a mellkasában ahogy a szüleire gondolt.
"Nagyon sajnálom..." Mondta gyorsan Faye. "Nem muszáj válaszolnod."
Újabb csendes perc telt el a szobában mielőtt Harry felnézett és azt mondta:
"Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék a szüleimre." És Faye tudta, hogyha Harry szemi láthatóak lennének, te volnának fájdalommal. "A legrosszabb dolog abban, ha kilencven évig egyedül vagy, hogy nagyon sok időd van gondolkodni. Nagyon sokszor láttam a szüleim halálát az elmémben, hogy még mindig emlékszem minden részletére. Anyám szenvedése, és könnyei, és apám fájdalmas tiltakozása amikor anyámat megölték."
Faye nem tudta, hogy mit mondjon, ezért inkább csendben maradt. Csak közelebb ment Harryhez, és óvatosan nézte őt.
"Kilencven éve minden nap újra átélem a családom meggyilkolását, és sosem lesz könnyebb. Minden alkalommal csak rosszabb és minden nappal egyre távolabb érzem magam tőlük."
"Sajnálom, Harry." Mondta Faye. "El sem tudom képzelni, hogyan érezheted magad."
"Még, ha tudtam is, hogy mennyire fáj elveszíteni valakit, továbbra is próbáltalak téged és a körülötted lévőket bántani." És sikerült is, gondolta Harry.
"Akkor egy másik ember voltál." Mondta Faye beharapva ajkát. Az első dolog ami eszébe jutott, az a nap amikor Harry majdnem megölte Chaset. A félelem és a pánik azóta és benne van, de már nem olyan mértékben, mint aznap. Azt is tudta, hogy mélyen magában nem számított, hogy Harry akkor más ember volt, amiket tett azok szörnyűek, és hiába tett úgy, hogy az a múlt, valószínűleg sosem fog tudni túllépni rajta. Sosem fogja a friss vér és az alvadt vér látványát elfelejteni. Csakúgy, mint Harry aki sosem fogja elfelejteni a vért aznapról amikor a családját megölték.
"Későre jár." Mondta Faye inkább magának, mint Harrynek. "Aludnom kéne kicsit."
"Oh..." Mondta Harry. "Akarod, hogy elmenjek?"
"Ha igaz az amit mondtál, akkor jobban leszel, ha közel vagy hozzám." Válaszolt Faye. "Maradhatsz." Mosolygott Faye, majd Harryre nézett. "De csak, ha elfordulsz amikor átöltözöm."
Harry vigyorgott, majd felállt és az ablakhoz ment. Faye még egy pillanatig az ágyban maradt és nézte ahogy Harry felsőteste mozog miközben levegőt vesz. Majd felállt és felhúzta a pizsamáját mielőtt takarója alá bújt.
Faye Harryre nézett aki még mindig az ablakon bámult kifelé. Olyan távolinak tűnt, és mintha nem hallotta volna, hogy már befeküdt az ágyba.
"Harry?" Szólalt meg óvatosan Faye.
"Hm." Válaszolt Harry mozdulatlanul maradva.
"Nem kell ott állnod egész éjjel." Mondta Faye, majd kuncogott.
Harry megfordult és Fayere nézett. A lány könyökölve nézte őt, barna haja keretbe foglalta arcát és lazán lógott le háta mögött miközben mosolygott rá. Egy pillanatra Harry szíve kétszer olyan sebesen vert, mint általában. Majd Faye oldalra húzta a takarót és egy pontra mutatott maga mellett.
"Ennél közelebb nem jöhetsz." Mondta Faye. "És ez egy elég nagy ágy, szóval nem fogunk egymáson feküdni, ígérem." Nevetett Faye ismét. Harry szerint gyönyörűen nevetett. Olyan boldogság sugárzott benne, hogy egy szobányi embert fel tudna vidítani vele.
Harry lassan átszelte a szobát és lefeküdt Faye mellé az ágyra, aki átdobta felette a takarót, majd fejét az egyik párnára tette.
Faye szemei Harryre tapadtak. Merevnek tűnt és mintha kényelmetlenül feküdne. A látványtól Fayenek szája elé kellett tenni egyik kezét, hogy ne nevesse el magát. Másrészt viszont gyönyörű volt. Barna haja loknikban terült szét a fehér párnán, arca feszültnek tűnt, de mégis bájos.
Ahogy figyelte Harryt, és, hogy azt gondolta, hogy gyönyörű, arcát elöntötte a pír és amikor véletlenül kiengedett egy lányos kuncogást, gyorsan felemelte a takarót és elrejtette arcát alatta. Faye most először lett ideges Harry közelében. Olyan idegesség lepte el, mint amikor tetszik neked valaki, és félsz, hogy valamit rosszul csinálsz. Olyan idegesség amitől a gyomrodban repdesni kezdenek azok a bizonyos pillangók. Bár a pillangók sosem lehetnek olyan gyönyörűek Faye szemében, mint Harry. Nem érték el a szépség mércéjét Faye szemében, de teste és lelke szerint is, Harry igen. Hogy lehetséges, hogy ilyen hamar megváltozik a Harryről való véleménye?
Ennyi voltam mára:D A következő napokban nem tudom, hogy lesz rész, mert barátnőm is hazajött, és anyaék strandra is akarnak menni hétvégén... Hétfőnél előbb nem ígérhetek semmit (legfeljebb holnap lesz rész, ha nem megyek sehova) És látom nagyon izgatja a fantáziátokat, hogy mit láttam a kórházban... Akit érdekel írjon üzit, mert nem akarok mindenkit elborzasztani:D
أنت تقرأ
Haunted || h.s au - hungarian
أدب الهواة"Amikor meg kell halnia, Vidd el őt és tépd kis csillagokra, És ő majd a pokol arcát megszépíti Akkor majd mindenki beleszeret az éjszakába És többé nem imádják majd a ragyogó napot." - William Shakespeare 1924 június 19-e borzalmas nap volt a Londo...
