Ki lennél te? || Ekhoe x Pogány Induló FF||

7. Enged már

|7|

|15:44|

- Na, a zöld vagy a fekete? - mutattam két nadrágot Kolennek. Oldalra döntötte a fejét, majd a fekete nadrág felé mutatott.
- Ilyen idősen hogy lehet ilyen jó ízlésed - ráztam a fejem mosolyogva. Feladtam rá a fekete kis nadrágot, és egy fehér pólót. Én ugyan így öltöztem fel, nem vittem túlzásba. A hosszú fekete hajamat lófarokba fogtam fel. Még mindig nem tartottam annyira jó ötletnek hogy Kittivel leszünk. Féltem, Andris nem tartotta a száját, bár nem is tudom vártam.
- Gyere szépséges mazsolám - vettem kézbe Kolent, majd rá adtam a lábára a cipőjét, majd a kabátot. Magamra kaptam én is a kabátom, majd a cipőm. Kolen kezét megfogtam, majd kiléptünk a lakás ajtaján. A lifthez sétáltunk, majd a hívógombot megnyomva, már be is szálltunk a liftbe. Kolen a lift oldalát nézegette, majd amikor a földszintre értünk, kiléptünk a liftből. Kolen elengedte a kezemet, majd az ajtó felé indult. Kinyitottam neki az ajtót, majd újra megfogtam a kezét. Kitti kint állt a tömb előtt, nagy mosoly ült az arcára ahogy meglátta Kolent.
- Jaj istenem - guggolt le Kitti, majd Kolen megilletődött, így a lábam mögé bújt.
- Ó, de édes vagy - állt fel Kitti, majd megölelt. - Gyönyörű kisfiú - dicsérte a fiam.
- Köszi. Az anyjára ütött - vigyorogtam. Kitti fel nevetett.
- Ezzel egyet kell érteném - bólogatott. - Na, mehetünk? - kérdezte. Újra le guggolt Kolenhez, de a fiam nem volt vele túl közvetlen. Kicsit előre léptem, így Kolen már nem volt takarásba, ami nem tetszett neki. A kezembe vettem, és elindultunk. Volna, ha egy fekete merci nem áll meg a tömb előtt.
- Kitti - néztem a lányra. - Ez komoly?
Kolen az autóra mutatott, imádja őket.
- Igen, autó - simogattam meg az arcát.
- Én úgy tudom, eredetileg az ő ötlete volt - vont vállat Kitti.
Andris megállt, majd kiszállt az autóból. Kolen tapsolni kezdett, örült neki. Legalább valaki.
- Sziasztok - köszönt nekünk, majd Kolenhez hajolt, és egy puszit nyomott az arcára. A fiam karjait felé nyújtotta. Andris rám nézett, majd a fiamért nyúlt, és át vette tőlem. Kolen hozzá bújt. Komolyan, az eszem eldobom. A saját fiam is ellenem van.
- Mehetünk? - kérdezte. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Mi megyünk - feleltem, majd Kittire néztem.
- Nelli - sóhajtott Kitti. - Kocsival hamarabb oda érünk.
- Az lehet, de Kolennek gyerekülés kell, ami ebben a kocsiban nincs - válaszoltam.
Andris kinyitotta a hátsó ajtót, ahol egy gyerekülés díszelgett. Nagy szemekkel néztem rá. Ez nem normális.
- Honnan szereztél gyerekülést, és minek? - néztem rá nagy szemekkel.
- Vettem - vont vállat. - Azt mondták a boltban ez a legjobb.
- Sosem láttalak még ilyen figyelmesnek - veregette meg a vállát Kitti.
- Nem is kell annak lennie, ez nem az ő dolga - ráztam a fejem. - Gyalog megyünk Kolennel. Vettem ki a kezéből a fiamat, és elindultam. Andris elém állt.
- Fejezd ezt be Nelli - förmedt rám.
- Neked kéne végre felfogni, hogy nem kell úgy bánj velem, mint aki más segítségére szorul.
- Nem is azért tettem, szimplán így hogy tudom hogy van egy fiad, az elég sok mindent megváltoztat - dörzsölte az arcát.
- Semmin nem változtat, főleg neked - néztem a szemébe. - A te életedben ez semmit nem változtat - néztem a fiamra, majd kikerültem. Megfogtam a vállamat, majd vissza fordított maga felé.
- Élvezzük ezt a napot, kérlek - fogta meg a szabadon maradt kezemen. - Kérlek - nézett rám és szinte már könyörgött.
- Jó - adtam meg magam. Vissza fordultunk, majd észrevettük hogy Kitti már a kocsiban ült. Kolent beraktam az ülésbe, majd én is beültem mellé.
- Ennyire biztos voltál hogy beadom a derekam? - kérdeztem Kittitől.
- Nagyon bíztam benne - nézett rám mosolyogva.
- Indulhatunk? - kérdezte Andris.
- Igeen - felelte Kitti.
- Nelli? - fordult hátra.
- Mire vársz? - forgattam a szemem.
- Kolen? - nézett a fiamra, majd megsimogatta a kis lábát. A fiam nevetni kezdett.
- Indulj már - sóhajtottam.
A játszóházig vezető út, azt hittem sosem érünk oda. Andris mint kiderült, nem csak ülést vett, hanem cumisüveget is mellé baba vizet, és baba kekszet is. Nagyon jól esik hogy így gondol Kolenre, viszont ő is nagyon jól tudja, hogy ehhez ő nincs felnőve. Nem kellene hogy ennyire bele ássa magát, mint kiderült a száját sem tudja tartani, így nagyon könnyen lebukhatunk. Kittiben sem vagyok biztos, hogy tartani fogja a száját. Andris leparkolt, megérkeztünk.
- Segítsek? - nyitotta ki Andris Kolen felől az ajtót.
- Nem kell - feleltem. Kiszálltam a kocsiból, majd át sétáltam az ő oldalára, arrébb állt, majd keltegetni kezdtem Kolent, aki jót aludt még oda értünk.
- Édesem - csatoltam ki az övet, majd magamhoz vettem.
- Olyan baba vagy - simogatta meg a karját Kitti. Elmosolyodtam. Andris kivette a csomagtartóból a vizet és a cumisüveget.
- Én erre lehet nem készültem fel - sóhajtott Kitti.
- Nem vészes - mondtam. - Párszor már voltam, azon kívül hogy ordít az összes gyerek, és sír, ki lehet bírni - nevettem. Kolen mozgolódni kezdett a kezemben, így le tettem. Andris szinte azonnal megfogta a kezét. Kezdett idegesíteni hogy ennyire figyel rá. Magam sem értem, miért zavar. Ahogy be értünk a játszóházba, a pénztárnál álltunk, rengetegen voltak. Kolen még mindig Andris kezét fogta. A zsebeimet tapogattam, a pénztárcám baszki.
- Baj van - néztem Andrisra.
- Mi a baj? - kérdezte.
- El jöttem fasz nélkül baszni - suttogtam. - A pénztárcám.
- Nem gond, amúgy is én fizetek - vont vállat.
- Nagyon jó hogy így feláldozod magad, de a gyerekülés, plusz az üveg és a kaja, meg a jegy - felvont szemöldökkel néztem rá. - Te nyilván jobban állsz mint én, de így is jövök két kilóval kb - morogtam. Andris nevetett.
- Egyáltalán nem vicces.
- Miért gondolod hogy bármivel is tartozol nekem? - mondta, majd Kolenre nézett, aki rángatni kezdte a kezét, már ment volna.
- Hülye vagy - nevettem. - Szűkítsük le a gyerekülésre.
- Nem kell kifizetned, főleg hogy nem is nálad lesz - vette fel Kolent a kezébe.
- Hát kinél? Te ülsz benne vezetés közben? - kérdeztem.
- Annyira vicces vagy - morgott. - Nem, de ha kocsival megyünk valahova, Kolennek teljesen tökéletes - mosolygott, majd a fiam arcára nyomott egy puszit. Hihetetlen, hogy nem érti meg, hogy nem akarom hogy hozzánk nőjön.
- Andris - kezdtem, majd Kitti félbe szakított. - Gyertek, jegyek! - intett.
Andris előre ment Kolennel, majd kifizette a jegyeket. Kikerültem, majd a cipőmet levettem, és a szőnyegre léptem. Kitti követett, majd megszabadult a cipőjétől. Andris letette Kolent, aki hozzám futott. Levettem a cipőjét, a kabátját, majd elengedtem. Andris is levette a cipőjét, majd követte a fiamat. Nagyot sóhajtottam, majd Kittire néztem, aki nem igazán értette a relációmat. Kiszúrtam egy piros kis padot, felé indultam. Kittivel leültünk a padra.
- Miért vagy vele ilyen elutasító? - nézett rám Kitti.
- Ő úgy gondolja, hogy mi egy család vagyunk Kitti - ráztam a fejem. - De én nem szeretném.
- Nem értelek - nevetett. - Elfogadta hogy van egy fiad, és téged is kedvel. Miért baj ez?
- Nincs köztünk semmi Kitti, nem kell hogy ezt elfogadja, azt meg egyenesen nonszensz, hogy beruház - mondtam. - Nem az övé a gyerek. Relatív semmi köze hozzá.
- Az egy dolog, de láthatóan szeret veletek lenni, és Kolen - pillantott rájuk - imádja.
A fiam Andris nyakában volt, a plafonról logó gömböket próbálta el érni, hatalmas nevetéssel.
- Tudom - feleltem. - És jó rájuk nézni, ismertem be.
- Ne pörögj ezen - simogatta a karom.
- Igyekszem.

|18:19|

A játszóházban két órát voltunk. Ezalatt az idő alatt Kittivel nagyon sokat beszélgettünk. Folyamatosan próbált meggyőzni arról hogy ne aggódjak, és inkább élvezzem, nem mindenki van ilyen helyzetben. Kittivel valamiért nem tudom megértetni, hogy nincs köztünk semmi Andrissal, és ez így egyáltalán nem egy kiváltságos helyzet. Nem is szeretném hogy legyen. Egyre több hazugságba tolom bele magam. Marcinak, anyának, és magamnak. Persze ez nem az Andris hibája.
- Sziasztok - köszönt el tőlünk Kitti. Marcinál raktuk ki, ugyanis Ercsé itt van. Ők se vannak együtt, csak állandóan keresik egymás társaságát, és szinte mindenhova együtt mennek. Le fekszenek egymással, és jól meg vannak. Ki a faszom érti ezt?!
- Min gondolkozol? - zökkentett ki Andris a gondolataimból.
- Semmin - feleltem. - Jövő héten kifizetem neked az ülést.
- Nelli - sóhajtott. - Mondtam már hogy nem kell.
- De, kell - nevettem. - Egyáltalán minek vetted, de komolyan?
- Mert kell, és kész - vont vállat. - Amúgy is, miért baj az neked? - fordult be egy számomra ismeretlen utcába.
- Mert nem fog a fiam állandóan a kocsidban ülni, sőt - mondtam. - Vagy azt gondoltad hogy mostantól ez rendszeres lesz?
- Ha nálad lesz Kolen, miért ne? - majd újra befordult egy utcába, ami már a miénk volt.
- Nem kell hogy segíts, nem kell a fiamat a sajátodként kezeld basszameg - csattantam fel. Kolen mozgolódni kezdett az ülésben, el aludt út közben.
- Nincs köztünk semmi, nem vagy te nekem senkim, ahogy a fiamnak sem - folytattam. Majd ahogy leparkolt a tömb előtt, azonnal kiszálltam a kocsiból. Roham léptekkel át értem a Kolen felöli oldalra, kinyitottam az ajtót, majd kicsatoltam az övet, és kivettem belőle a fiamat. Andris ki sem szállt a kocsiból, és hátra sem nézett. Emberesen becsaptam a kocsi ajtót, ezzel ott hagyva őt. Beviharzottam a tömbbe, majd a lifttel se perc alatt a lakás ajtaja előtt találtam magam. A kulcsot a zárba csúsztattam, majd kinyitottam. A lépcsőn gyors lépteket hallottam, majd egy férfi hangot. Andris futott fel a lépcsőn, majd megállt a hátam mögött. Fújtatott, majd amikor rendeződött a légzése, megszólalt. Nem fordultam meg hogy szemembe álljak vele, nem érdekelt.
- Figyelj, Nelli - sóhajtott. - Lehet hogy nem kellene ennyire nyomulósnak lennem, vágod. Nem tudom mi van velem. Egyszerűen nem tudok átlagosan viselkedni veled. Lesokkolt amikor megtudtam hogy van egy fiad, nem tudtam mit kezdeni vele. Ennek ellenére ha tehetném minden percet veletek töltenék vágod - fejezte be. Elmosolyodtam egy perce. Megfordultam, így már vele szembe álltam. Andris szemei felcsillantak. Kolen aki aki még mindig a kezemben pihent, ahogy megpillantotta Andrist, felemelte a fejét a vállamról, majd mutogatni kezdett felé, és mosolygott.
- Egyedül te vagy az, aki nem akarja ezt elfogadni, de a fiad imád engem - vigyorgott.
- Persze, egy két évest nagyon könnyű lefizetni egy kis kekszel - forgattam a szemem.
- Itt nem csak a kekszről van szó, Nelli - rázta a fejét. - Itt arról van szó, hogy fontos lettél nekem, te is és a fiad is.
- Andris - kezdtem, de félbeszakított.
- Enged már hogy törődjek veled - lépett közelebb hozzám, majd megcsókolt.