Ki lennél te? || Ekhoe x Pogány Induló FF||

22. Hiányoztatok

                                             |22|

Annyira valóságosnak tűnt. Izzadtan feküdtem az új ágyamban. A szemeim szinte kipattantak, hirtelen nem tudtam hol vagyok. Fél év. Ennyi idő telt el, és valami nagyon szar álom volt, ami egész éjszaka körbe ölelt. Jó pár hónapja ezt álmodom hogy elhagyom a várost, és teljesen új életet kezdek.Az éjjeli szekrényen lévő bébiőrre pillantottam, Lora még békésen aludt. Fél nyolc. Amióta megszületett, annyit sem alszok mint azelőtt, és fele annyira pihentetően sem. Nem volt zökkenőmentes a szülés, illetve koraszülött volt, így dupla figyelmet igényelt az elejétől kezdve, ami most sem feleződött. Kettő gyermeket kell nevelnem egyedül, egyáltalán nem érzem egyszerűnek. És ott van a táncoktatás. A terem akármennyire rossz emlékeket idéz fel bennem, ott oktatok napi 8 órában. Hála istennek nincs okom panaszkodni, egész csinos kis gyerek hadsereget sikerült összetoboroznom, felnőttekkel egyaránt. Valóban hiányzott az életemből a tánc, Diának igaza volt. Mi van Diával? Semmi. Fél év elteltével sem beszélek vele, ahogy a többiekkel sem. Andris és Marci amikor megszületett Lora, akár a keselyűk, minden egyes nap bejárkáltak a kórházba, ügyet sem vetve arra hogy én abszolút nem voltam kíváncsi rájuk. Felváltva akarták megmagyarázni mi miért történt újra és újra, anyámat hibáztatva. Anyámmal szintén nem beszéltem, bár minden héten legalább kétszer hív, és sms-t küld. Úgy érzem így teljes a családom, hogy ők nincsenek benne. Senki sem.Kimásztam az ágyból, felvettem a köntösöm, bele bújtam a mamuszomban, majd a konyha felé vettem az irányt. Nagyot ásítottam, nem érzem magaménak ezt a napot. A konyha sajnos az éjszaka folyamán nem alakult át, így a reggeli készítés előtt először rendbe szedtem. Tegnap este muffint sütöttem, így annak a nyomai voltak láthatóak. Kolen ma 3 éves, így a kis ovis barátait meghívva a teremben rendezek neki egy kis születésnapi bulit.
-Baszki, az ugrálóváras faszit nem hívtam fel - gondolkodtam hangosan, majd a telefonom után indultam a hálóba. Az éjjeli szekrényről felkaptam a telefonom, kikerestem a számát, majd tárcsázni kezdtem. Pár percig csak csengett, de nem vette fel neki. Az nem lehet hogy nincs ugrálóvár, Kolen kinyír. Fel-alá járkáltam a hálóban, majd megszakad a hívás. Basszameg.
- Oké Csóti, most legyél okos - szorongattam a telefonom. Az agyam járt, és folyamatosan csak egy név jutott eszembe, aki tud ebben segíteni. Marci nemrég adott ki egy klipet, aminek a központjában egy ugrálóvár volt, és rengeteg gyerek. Jó, faszom. A fiam mindennél többet ért, belefér még egy agyvérzés, ha ez az ára. A telefonszámával szemeztem, majd tárcsázni kezdtem. A szívem őrült mód dobogott, kicsit szédülni is kezdtem. Alig csörgött kettőt, felvette.
- Úristen Nelli, szia - izgatott volt, és hatalmas mosoly volt az arcán abban biztos vagyok, szinte láttam magam előtt.
- Szia - köszöntem.
- Hogy vagytok? Jézusom, annyira régen nem beszéltünk, el megyek hozzátok, a kislányom hogy van? - bombázott le egyből. Nagyot sóhajtottam.
- Egy szívességet szeretnék kérni tőled - határozott igyekeztem lenni, de szerintem kicsit sem sikerült, ugyanis az én arcomra is mosoly ült ki. Már elbasztam.
- Bármit, mond.
- Ugrálóvárra lenne szükségem ma délutánra - ennyire hülyén nem hangzott még semmi, mint ez a mondat.
- Persze, intézem délutánra, nem is kérdés. Ilyen nagy már a lányom? - tett fel egy újabb kérdés.
- Marci, kussolj már - nevettem. Baszdmeg, nevettem.
- Nevettél - vidult fel, majd nevetett ő is.
- Kolennek kell - próbáltam rövidre zárni, de nem sikerült.
- Baszdmeg, ma van a szülinapja - sóhajtott. - Pedig Andris még mondta is hogy ma lesz.
- Tudsz segíteni, vagy nem? - tértem a lényegre. Nem akartam nagyon bele menni a beszélgetésbe, hisz csak egy szívességre lenne szükségem, semmi másra tőle.
- Igen, hány órára kell? - váltott hangnemet.
- Egy órára - feleltem.
- Egy feltétellel - folytatta.
- Kurvára nem vagy abban a helyzetben hogy alkudozz Marci, nekem csak egy szívesség kell, semmi más - mentem ki a hálóból, a konyhába, a telefonomat lettem a konyhapultra, egy bögrét levettem a polcról, majd a hideg kávét bele is töltöttem.
- Had menjünk el a születésnapra - mondta ki, ellentmondást nem szívesen fogadó hangnemmel.
- Kolen örülne nekünk, sőt, még bohócot is tudok intézni, tök ingyen - próbált meggyőzni a kurva bohóccal.
- Tényleg ezzel szeretnél lekenyerezni? - húztam fel a szemöldököm.
- Figyelj, ismerlek kezdte. - Kolennek egy felejthetetlen napot szeretnél, és ahhoz igenis dukál egy bohóc, sőt, lufit állatkát is tudok hajtogatni, csak mondom - mosolygott, hallatszott a hangján.
- És mégis kiket akarsz hozni magadon és az ugrálóváron plusz a bohócon kívül? - kérdeztem, majd bele kortyoltam a kávémban.
- A szokásos embereket, Nelli. A családod - halkult el a hangja. A kávé a "család" szó után égetni kezdte a torkom. Letettem a bögrét a konyhapultra, majd a telefonomat felvettem a pultról. Nagyot nyeltem, válasz nem jött ki a számon. A családomat.
- Nem vagytok a családom, max két órát lehettek ott. Egy órára várom a cirkuszodat - majd rá nyomtam a telefont. Úgy érzem, ezt most jól összehoztam megint. A kávé már nem kellett. Bár meginni nem tudtam volna, ugyanis Lora szobájából hangos sírás hallatszott ki. Mosolyogva nyitottam ki a szoba ajtaját, majd a kiságyhoz siettem. Rózsaszín kiságya, és a felette lévő szintén pink baldachin körbe ölelte a kis testét. Óvatosan megfogtam, majd magamhoz öleltem őt. Kis hátát simogatni kezdtem, és puszit nyomtam kis husis karjára. Leültem a fehér bőrszékbe ami a kiságya mellett volt, majd a karomra fektettem. Egyik mellemet szabaddá tettem neki, majd a kis kezével meg is találta, és a szájához irányította. Vadul szívni kezdte.
- Lora, lassabban - simogattam a kis fejét.
- Anya - jött be a szobába Kolen.
- Jó reggelt szülinapos nagyfiú - köszöntem neki mosolyogva.
- Ma van a születésnapom? - nézett rám nagy szemekkel.
- Igen - mosolyogtam.
- Anya, lufikat akarok - kiáltott, mire Lora összerezzent a karomban.
- Kolen, halkabban, a húgod még kicsi - néztem rá.
- Bocsánat - felelte, majd lassan közelebb jött hozzánk. Lorához hajolt, majd apró puszit nyomott a fejére.
- Anya, mit csinál? - nézett rám Kolen, majd Lorára mutatott.
- Eszik kicsim - feleltem. Kolen furcsán nézte Lorát.
- Belőled? - kérdezte.
- Igen - nevettem.
- Anyatejet kincsem, ahogy te is ennyi idősen.
- Én is téged ettelek? - ijedt meg.
- Nem kincsem, anyatejet - nevettem.
- Mi az az anyatej? - érdeklődött.
- Irány öltözni - néztem rá fejemet rázva. Kolen nevetve kifutott a szobából.