Ki lennél te? || Ekhoe x Pogány Induló FF||

15. Gratulálok

|15|

- Tessék? - nagy szemekkel bámultam a nőre.
- Sajnálom, nem mehet be a fiához - ismételte meg a nő, majd felállt.
- Ne, el ne menjen - szóltam rá. - Kérem, ne szórakozzon velem. Több száz kilométert utaztam, és nem láthatom a fiam? Ez kész vicc. Én vagyok az anyja, anyám.
- Szeretne beszélni az édesanyjával? - kérdezte.
- Igen - túrtam a hajamba idegesen. Andris felé fordultam, aki aggódva nézett engem.
- Ez komoly? - kérdezte.
- Ne idegesíts te is - sziszegtem. - Nem értem ezt, egyszerűen nem értem - ráztam a fejem. Pár perc múlva anya tűnt fel a folyosón. Szúrós szemmel néztem rá, amit ő is észre vett, rám se nézett még hozzánk nem ért.
- Anya, miről beszél a nővér? - amint oda ért, le is támadtam. Nagyot sóhajtott, de nem szólt. Andrisra nézett.
- Kis Anita - nyújtotta felé a kezét.
- Kérdeztem valamit - emeltem fel a hangomat.
- Nelli, értsd meg, én csak Kolennek szeretnék jót. Nem szerettem volna hogyha felkavarja, ha most lát téged - nézett rám, és visssza húzta a kezét, amit Andris nem fogadott el.
- Az anyja vagyok, az istenit - csattantam fel. - Kurvára nem tilthatod meg a fiamat tőlem!
- Eddig nem zavart, volt hogy hónapokig felé sem néztél kislányom, ne most akard bebizonyítani hogy fontos a fiad - vonta keresztbe karjait maga előtt. A szám tátva maradt, egy hang sem jött ki belőlem.
- Tudod jól, hogy milyen állapotban voltam, és ezt mondod nekem? Komolyan, anya? - nevettem.
- Te is tehetsz róla. Azt továbbra sem hiszem el, hogy annyira elhidegültél a fiadtól, hogy rá sem bírtál nézni. Ilyen nincs Nelli, mondhatja nekem bárki - nevetett.
- Szeretné látni a fiát, miért probléma ez? - szólt Andris közbe.
- Nem probléma. Az már igen, hogy te úgy érzed ehhez bármi közöd lenne. Ki is vagy? - méregette. - Kislányom, hány éves ez a kisgyerek? - nézett rám. - Középiskolás lehet.
- Ne ezzel foglalkozz, hanem azzal hogy engedj a fiamhoz. Ahogy jobban lesz, viszem fel Pestre - mutattam anyára. Anya elnevette magát. Gúnyosan nézett rám, és Andrisra.
- Nem viszed sehova Kolent - hátat fordított, majd vissza igyekezett Kolenhez.
- Anya! - szóltam utána, de le se szarta. Utána indultam, de Andris megfogta a karomat.
- Engedj el - förmedtem rá.
- Ne csináld Nelli - fordított maga felé. Majd felrobbantam.
- Komolyan, te sem engedsz a fiamhoz?! - ütöttem a mellkasát. Andris megfogta a két kezem, és a szájához emelte. Puszit adott rá.
- Gyere - lassan kifelé húzott az osztályról.
- Ne - álltam meg. - Nem akarok innen el menni - könnyes szemmel néztem rá. Andris nagyot sóhajtott, majd oldalra nézett, a két székre.
- Üljünk le - mondta.
- Felhívom apát - vettem elő a telefonom, ahogy le ültem. Ki kerestem a számát, majd tárcsáztam. A lábaim remegtek az idegtől.
- Baba - tette combomra a kezét Andris.
- Azonnal beszélj anyával - kezdtem, amint felvette a telefont.
- Nelli - sóhajtott apa. - Mi csinált? - kérdezte.
- Nem enged be Kolenhez - válaszoltam azonnal. - Beszélj vele, mert nem tudom mit csinálok vele, apa - könnyek gyűltek a szemembe.
- Ezt nem értem - felelte.
- Apa, én ezt a fél évet, így nem bírom ki, ha ezt fogja csinálni - harcoltam a könnyekkel, hogy ne most törjenek utat.
- Milyen félév, kislányom? - kis csend után kérdezett vissza apa.
- Anya azt mondta, még fél év van, és újra az én felügyeletem alatt lesz Kolen - magyaráztam apának a szememet forgatva.
- Kislányom - halkult el a hangja. - A fél év, már egy éve letelt.
- Tessék? - hangom rekedt volt. Egyszerűen nem fogtam fel amit mond. Remélem, el beszélünk egymás mellett.
- Kolen már a te felügyeleted alatt van, Nelli. A gyámügy figyelt téged, beszélt a munkahelyeddel folyamatosan, tudják hogy már teljesen rendben vagy - ahogy hallgattam apám szavait, úgy semmisültem meg. Tehát Kolen már régen nálam lehetne, ehelyett a saját anyám magánál tartja.
- Apa, majd beszélünk, most mennem kell - ki nyomtam a hívást, majd Andrisra néztem, aki feszülten figyelt.
- Anyám végig hazudott, Kolen már régen nálam lehetne - néztem rá.
- Az komoly - nyíltak nagyra szemei.
Felálltam, és mivel egy nővér sem volt a pultban, így bátorkodtam elindulni a kórterem felé, ahonnan anyám kijött. Andris motyogott, de nem érdekelt. Lassan be nyitottam. A szívem majd ketté szakadt. Kolennek folyt az infúzió, kis szája nyitva, tiszta sápadt.
- Kislányom - suttogott anyám, az ágy melletti székről.
- Most beszéltem apával, felesleges mondj bármit is - néztem rá szúrós szemmel. - Szeretném ha össze pakolnád a cuccod, és el mennél. Soha többet nem szeretnélek meglátni a fiam közelében - fejeztem be, majd az ágy széléhez sétáltam, és leültem. Kolen kis lábát meg simogattam.
- Apád semmit nem tud ezekről a dolgokról - vetette oda flegmán, majd felállt a székből. - Bármit is mondott, nem úgy van. Halkan fel nevettem.
- Persze, gondoltam - bólintottam. - Nem véletlenül arról van szó, hogy magadnak szeretted volna tudni a fiamat? - fiam arcát néztem, szerencsére semmit nem érzékelt ebből.
- Elhagytad - ennyit mondott. - Azt a döntést is meghozhattam volna, hogy lemondok róla én is, és akkor ki tudja milyen emberekhez került volna - rázta anyám a fejét, elgondolkodott.
- Helyette úgy kezelted Kolent, mintha a saját fiad lenne, és nem az unokád - néztem rá. - Nem is tudom, melyik az undorítóbb.
- Nem értelek - emelte fel a hangját anyám. - Inkább neveltem volna ellened?
- Ezek után, ezt is kinézem belőled - keserű mosoly ült az arcomra. - Kérem az iratait! - álltam fel az ágyról, és két lépést tettem meg felé.
- Nem adom, Nelli - nyúlt az asztalon levő táskája felé, és védelmezően magához szorította. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Te most komolyan baszakodni akarsz velem, anya? - ideges voltam, nem sok tartott vissza attól, hogy neki menjek.
- Kislányom, nem tudsz egy gyerekről gondoskodni! - hátrált egy lépést, de háta a falnak ütközött.
- Nagyon szépen kérlek hogy ne idegesíts fel - sziszegtem.
- Újra? - nevetett fel. - Képes lennél újra megütni? Az anyádat? - könnyes szemekkel nézett rám. Nagyon ügyesen manipulál.
- Megütni? Soha nem ütöttelek meg, úristen - túrtam a hajamba. - Te nem vagy normális - léptem el tőle. Az ajtó halkan nyitódott ki, megfordultam, és Andrist pillantottam meg.
- Mehettek is - intett neki anyám.
- Nem megyünk sehova - nevetett Andris. - Maga menjen, hagyja békén Kolent - mintha Andrist is beszállt volna a ringbe. Nagy szemekkel néztem rá, de kibaszott hálásan.
- A gyerekhez semmi közöd - kontrázott rá anyám. - A lányomhoz még annyi sem. Semmit sem tudsz róla, azt sem, hogy miért tartottunk itt.
- Többet tudok a lányáról mint ön. Nelli nagyon jó anya, akármit is gondol - lépett oda az ágyhoz Andris, majd megnézte Kolen.
- Mi folyik itt? - nyílt az ajtó újra, majd egy nővér jött be rajta. - Kérem távozzanak! - nézett rám és Andrisra a nővér.
- Figyeljen, a gyerek az enyém, én innen nem vagyok hajlandó el menni! - keltem ki magamból most már teljesen, mire Kolen mozgolódni kezdett, majd sírni is. - Egyedül az anyám az, akinek távoznia kell! - néztem az említettre, és el is álltam az útjából, hogy ki tudjon menni. De nem mozdult.
- Menj már! - kiáltottam rá, és könnyek gyűltek a szememben. - Kérem az iratait, és a papírjait! - álltam elé újra. Nagy nehezen ide adta Kolen iratait, papírokat, majd elment. Óriási sóhaj jött ki belőlem. Kolenhez siettem, felvettem a kezembe, és simogatni, puszilgatni kezdtem.
- Tegye le, meg kell nézzem a infúziót, és vérnyomást is kell mérnem - állt meg mellettem a nővér. Kolen pici megnyugodott, így letettem.
- Én is nővér vagyok, kezelhetnénk így egymást? - néztem rá. A nővér rám mosolygott, és bólintott.
- Persze - felelte. - A vérnyomása rendben van.
Ellenőrizte az infúziót, majd el ment.
Andris oda lépett hozzám, majd leguggolt elém. Rá emeltem a tekintetem.
- Minden oké lesz, érted? - tette kezeit a combomra, majd picit megszorította. Halványan rá mosolyogtam.
- Haza viszem, ha ki engedik - pillantottam a fiamra, aki már vissza is aludt.
- Maradok veled - mondta Andris.
- Nem maradhatsz, neked is vannak kötelességeid - ráztam meg a fejem.
- Leszarom - vigyorgott. - Kolennek nagyobb szüksége van ránk.
- Rám - javítottam ki.
- Rám is - állt fel Andris, majd a sarokba levő székre ült. - Kocsiban kényelmesebb lesz haza utazni, mint vonattal - vont vállat. Lejjebb csúszott a széken, majd az egyik lábát feltette a combjára.
- Nem kell haza vigyél minket, szólok majd apának.
- Nelli, fejezd be a faszságaidat, kezd elegem lenni ebből - sziszegte. - Úgy csinálsz, mintha nem számíthatnál rám.
- Nem is akarok - suttogtam, majd levettem a kabátom, felálltam és a fogasra akasztottam. Vissza ültem az ágyra, majd a csörgő telefonomat elő vettem a táskámból és felvettem.
- Szia, minden rendben? - szólt bele Marci. Nagy mosoly terült el az arcomon.
- Igen, egy fokkal jobb a helyzet - simogattam meg Kolen lábát.
- Meddig lesztek bent? - kérdezte Dia. Ah, szóval mindenki ott van. Én is gyorsan kihangosítottam őket.
- Azt még nem tudom - sóhajtottam.
- Kajak van egy fiad? - Kisé hangja csendült fel, amit nagy nevetés követett. Andris közelebb hajolt a telefonhoz.
- Nem, csak el jöttünk megnézni a kórházba egy Kolen nevű kis srácot. Hallod, lehet haza visszük, leszel az apja? - hangja teljesen komoly volt.
- Ember, ja - nevetett Kisé. - Vágod egy lányt is hozzatok már - röhögött.
- Szívem, ő a kisfia igen - hallottam halkan Dia hangját. Mind fel nevettünk.
- Megnyerted, Dia - nevettem.
- Mekkora gecik vagytok - kiáltott Kisé.
- Jól van, elég volt belőletek, sziasztok - köszöntem el, majd ki nyomtam a hívást. A telefonomat vissza csúsztattam a táskámba.
- Pihenned kéne - nyomkodta a telefonját Andris.
- Kellene, de nem tudok - vágtam rá.
- Pihenjél - nézett fel a telefonjából. - Itt vagyok.
- Az nem jelent semmit - néztem a szemébe. Feljebb ültem az ágyon, ügyelve Kolenre.
- Én nem alszom úgysem - nézett a telefonjára ismét. Pár perc múlva megtámaszkodott a térdén, és intett a telefonnak.
- Szóljatok - vigyorgott a telefonnak.
- Te komolyan most liveozol, itt? - mérges tekintetem mindent elárult.
- Csak azért jelentkeztem be tesik, hogy a holnapi 18:00 fellépés elmarad - vont vállat lazán. - Tudom sokan jöttetek volna, meg minden, de ez így alakult.
- Mi van? - nagy szemekkel néztem rá, majd leugrottam az ágyról, és leguggoltam mellé. Rengeteg komment jött, lehetetlen volt követni, de párat mégis sikerült elolvasnom. "Hol vagy?" "Ne má ember" és hasonlók. Kikaptam a kezéből a telefont, majd kicsit távolabb tettem az arcomtól, a fejem magasságba, majd bele néztem a kamerába.
- Nem marad el, ne izguljatok - mondtam, teljesen zavarba voltam. Andrisra néztem, aki mosolyogva nézett, és talán kicsit bátorítani is próbált ezzel. De minek? A kommenteket figyeltem. Leginkább az érdekelt az embereket hogy ki vagyok, de jöttek kedves kommentek itt, mint hogy szép vagyok.
- Köszönöm - mosolyogtam a kamerába, majd vissza adtam neki gyorsan a telefont. Andris vigyorgott a kamerába.
- Most mondjátok meg, milyen nőm van - dicsekedett.
- Egymás után másodjára hazudsz - löktem meg a lábát.
- Szívós is - pillantott rám, majd oda hajolt hozzám, és megcsókolt. Lehunytam a szemeimet. A telefont felénk tartotta, amit csak akkor vettem észre, mikor elváltunk egymástól. Egyből kinyomta az élőt, majd a zsebébe csúsztatta a telefonját. Felálltam hogy vissza üljek az ágyra, de az ölébe húzott.
- Ne, Andris - próbáltam lefejteni magamról a kezeit, de nem engedte.
- Próbálj pihenni - addig húzott magára, még végül a mellkasán volt a fejem. Karomat a nyakán át vezettem, és teljes testemmel feküdtem már rajta. Szemeimet óvatosan lehunytam.
- Ne aggódj, fent leszek - simogatta a hátamat, én pedig pár perc után mély álomba zuhantam.