Ki lennél te? || Ekhoe x Pogány Induló FF||

19. Amit alkottál

|19|

- Szeretné ha nyomtatnánk ultrahang fotót? - kérdezte kedvesen a doktor. Kolen és Dia kint vártak. Szerettem volna hogyha ugyan azok az érzések kerítettek volna hatalmába mint Kolennel, de nem ezt éreztem. Ezt a gyereket senki nem akarja. Talán még én sem.
- Köszönöm, az jó lenne - mosolyogtam halványan, majd a papírtörlővel letöröltem a pocakomról a zselét. Óvatosan felültem, majd lassan lekászálódtam a vizsgáló ágyról.
- Nelli - fordult felém a gurulós székével együtt az orvos. - Ugye tudja, hogy nem hiába mondom hogy vigyáznia kellene magára? - felém nyújtotta a képeket, amit elfogadtam, és rá pillantottam. Szinte láttam a kis arcát, és az apró kezeit. Meglágyulni kezdett a szívem, de az idilli pillanat nem sokáig tartott.
- Nem szeretném hogyha megerőltetné magát, figyeljen rám - fogta meg a kezemet, ezzel elérve hogy rá figyeljek a fotó helyett. Egyenesen a szemébe néztem.
- Van már egy kisfiam, tudom hogy működik - zártam le. - Mikor kell jönnöm újra? - érdeklődtem, de a kezem már a kilincsen volt. Az orvos rosszalóan megrázta a fejét, majd nagyot sóhajtott.
- Négy hét múlva találkozunk, bár úgy sejtem hamarabb is - a végét már egész halkan mondta, de értettem. - Felelősségteljes nőnek tűnik, és elég makacsnak. Ennek ellenére mégis úgy érzem mintha egy 15 éves kamasz lánnyal kellene tudatnom hogy mi a teendő, Nelli - felállt a székéből, majd a vizsgáló ágyat kezdte rendbe tenni utánam.
- Nem vagyok kíváncsi a véleményére. Maga az orvosom, ne a lelki világommal foglalkozzon, hanem a gyerekemmel - zártam le, majd kisétáltam a rendelőből. Dia felpattant a székből, viszont Kolent sehol nem láttam.
- Minden oké? - kérdezte aggódva. Bólintottam, majd a váróteremben körül néztem, majd Kolent pillantottam meg Kisével közeledni. - Dia - mordultam rá. - Ez komoly? Mit keres ez itt? - mutattam a srácra, aki sebesen indult el felénk Kolennel a kezében.
- Kolen nagyon menni akart, alig bírtam már vele mit kezdeni, és jött az erősítés - rántotta meg a vállát. - Ne csináld már, Kolen imádja őket, ezt te is tudod - simogatta a karom. Felhúztam a szemöldököm.
- Dia - suttogtam, de már késő volt. Ercsé, Kitti, és Gyuris is megjelent. Aprót sóhajtottam. Kisé letette Kolent a kezéből, majd a fiam Kittiék felé futott gyors tempóban, aminek következtében el is esett. Mindenki megtorpant, kivéve Gyurist. Oda sietett Kolenhez, majd felvette, és magához ölelte. Kolen torkán egy hang nem jött ki, egészen addig, még nem érzékelte hogy nem az anyja kezében van. Gyuris nagy szemekkel, és nagy léptekkel igyekezett hozzám, majd át adta Kolent nekem.
- Azta, milyen cuki pocakod van már - vigyorgott Kitti, majd puszit nyomott az arcomra. Jól esett a kedvessége.
- Andris? - intézte felém kérdését Ercsé.
- Tudnom kéne? - kérdeztem vissza.
- Azt mondta jön az ultrahangra, és gondoltam már itt lesz - rántott vállat. Diára néztem ismét, aki behúzott nyakkal próbált eltűnni Kisé mögött. Már nem is mondok erre semmit. Kivágódott az épület ajtaja, és Andris lépett be az épületbe. Bő fekete nadrág volt rajta, egy oversize fehér póló, és fekete nike cipő. Szemüvege takarta szemeit, de a szemüveget a raszta tincsei árnyékolta be. Kolen amint megpillantotta, majd kiesett a kezemből olyan szinten izgatott lett. Feladtam, akárhányszor feltűnik, Kolen teljesen megvadul. Letettem majd megfogtam a kicsi karját, és óva intettem hogy óvatosan. Meg se hallotta amit mondtam, futott a srác felé. Andris leguggolt elé, majd elé lépett mikor majdnem oda ért elé, és felkapta. Kolent megpuszilgatta, majd a nyakába ültette. Óriási kacajok töltötték be a rendelőt.
- Honnan tudjuk hogy megjött Andris? - forgatta szemeit Ercsé. - Kis öcsi teljesen bevadul - nevetett, majd Kitti hajába puszilt.
- Annyira édesek, elolvadok - gondolkodott hangosan Dia. Halvány mosolyra húztam a számat, amit éppen még éppen nem szúrnak ki.
- Sziasztok - tolta fel a fejére a napszemüveget, de Kolen a nagy örömben le is verte a fejéről. Gyuris nevetve felvette a földről, majd a kezébe adta. Andris mosolyogva tette zsebre az említett tárgyat, majd végig nézett rajtam. A tekintete a pocakomon időzött el, majd Kolent óvatosan leemelte a nyakából, és letette. Megfogtam a kezét, majd a többiekre néztem.
- Köszi Dia hogy elkísértél, mi megyünk - mosolyogtam a lányra, akinek volt bátorsága előbújni Kisé mögül. Megtudtam volna fojtani egy kanál vízben.
- Ne - kiáltott fel. - Van számodra egy kis meglepetésünk - mosolygott rám. Ráncoltam a szemöldököm nagyon, valami nagyon nem stimmelt. Nem biztos hogy szeretném én azt a meglepetést.
- Mintha nem tudnád hogy nem szeretem a meglepetéseket - forgattam meg a szememet. - Hány éve is ismersz? - nevettem.
- Na, én tudtam hogy ennek nem jó semmi - vágott közbe flegmán Ercsé.
- Nellinek nem jó semmi - nézett rá Andris. - Ugye?
- El mész a faszomba, Nelli - nevetett Ercsé. - De ha nem fog tetszeni, én biztos hogy tökön szúrom Andrist - motyogta Ercsé, majd Kitti kezét megfogva a kijárat felé indultak.
- Gyerteeeeek - intett Kitti nekünk mosolyogva. Kolen elengedte a kezemet, majd Andrishoz lépett, és a kezéért nyúlt, amit be is keblezett a srác. Dia mellém lépett, belém karolt.
- Mit csináltatok? - érdeklődtem, de választ nem kaptam csak mellé beszélést.
- Tudom hogy újra akarod élni az álmod, és hiányzik a tánc...igazából csak igyekeztünk segíteni neked - nézett rám boci szemekkel. A nap sugarai jólesően melegítették a bőröm, végre jó idő van.
- Mit csináltatok a teremmel, Dia? - álltam meg egy pillanatra.
- Szállj be a kocsiba, majd rá jössz - nyitotta ki nekem az ajtót Ercsé. Kolent éppen Andris tette a kocsijába, így jobbnak láttam hogyha velük megyek.
- Jó, akkor abba a kocsiba, csak haladjunk, geci éhes vagyok - csapta be az ajtót, majd megkerülve a kocsit, beült, és be is indította azt. Dia és Ercsé még gyorsan bepattant hozzájuk, így én és Gyuris a fekete mercibe ültünk be. Kolen már az ülésben ült, így én mellé ültem be. Alig vagyok öt hónapos terhes, de sokkal nehezebben mozgok, mint Kolennel ilyen idősen. Lassan csúsztam be az ülésre, majd a lábamat próbáltam, de nehezen tudtam magam után húzni. Kész cirkusz.
- Jól vagy? - fordult hátra Andris. - Várj - pattant ki a kocsiból, majd ott termett az oldalamon. Óvatosan megfogta az egyik lábam és lassan beemelte, majd a másikkal ugyan így. Hálásan néztem rá.
- Köszönöm - sütöttem le a szemeimet. Andris kezével az állam alá nyúlt, majd maga felé fordította az arcomat, és megcsókolt. Elvált tőlem, majd becsukta az ajtót, beült, és elindult. A többiek már valószínű rég ott vannak, és már csak ránk várnak. Az elmúlt időszak leginkább arról szólt, hogy koslatott mindenki utánam. Andris az elmúlt pár hónapban felém sem nézett, de biztos vagyok benne hogy Dia, vagy Kisé mindenről tájékoztatták velem kapcsolatban. Aminek egyáltalán nem örültem, de meg sem tilthattam nekik, főleg ebben a helyzetben. Ahogy elváltunk, én mindössze annyit tudok róla hogy készült ki a családjához Bristolba, azóta semmit sem. És Marci? Mostanában elég sokat gondolok rá, teljesen felszívódott. Nem tartottam jó ötletnek hogy rá kérdezek Diánál, vagy Kisénél hogy mi van vele, főleg hogy én kértem meg arra hogy soha többet ne keressen. Ezt ő be is tartja. Igazi jófiú. Igazság szerint nagyon is érdekel hogy mi van vele. Valószínű velem lehet a gond, és tényleg úgy rángatom az embereket magam körül, mint a rongybabákat. Fel is hívhatnám, el is mehetnék hozzá, de nem látom értelmét. Folyamatosan magam ellen cselekszem, köpjem is szembe magam? Mit nekem, leszerepeltem az életből, csoda fel nem mentettek.
- Anya! - kiáltott fel Kolen, mire összerezzentem, és azonnal rá kaptam a tekintetem. Kolen az ablak felé mutogatott. Te. Jó. Isten. Az épület bejárata körül rengeteg színes lufi díszelgett. Andris közvetlen a bejárat előtt parkolt le. A tenyerembe temettem az arcomat, nem akarom ezt el hinni. Valóban az elmúlt időben nem jutottam le a termet csinosítgatni, pedig elég sok renoválást igényelt, az én ízlésem szerint. Párszor pedig készültem le jönni, de sosem jött össze.
- Na erre kíváncsi leszek - nyitotta ki az ajtót Gyuris, majd kiszállt a kocsiból. Andris hátra fordult hozzám, majd hátra nyúlt, és kezét a combomra tette.
- Itt leszek melletted, ne aggódj - mosolygott rám. Nem értettem miért mondja ezt nekem, de mosolyogtam. Kiszállt a kocsiból, kiszedte az ülésből, majd hozzám igyekezett. Nem rá vártam, de jól esett hogy segített kikászálódni. Megigazítottam magamon a ruhát, majd Kolent a kezemben vettem, kis szemeit dörzsölni kezdte, álmosodni kezdett. Andris át vette Kolent tőlem, amit megköszöntem. Lassú léptekkel indultam be az épületbe, Andris mögöttem jött. Végig lufik kísérték az utamat, egészen a terem ajtóig, ami csukva volt. Félve tettem a kilincsre a kezem, ugyanis az ajtó sem a régi volt, kicserélték. Ezek nem normálisak, úristen. Benyitottam, és a szám ami eddig csukva volt, a bokámat verte. A terem fala fehérre volt festve, amiben szemmel láthatóan csillámok voltak. A tükör ami az egyik falat borította be teljesen, szintén ki lett cserélve, egy modernebbre. A tükör felett végig led világítás, a plafonon szintén. A linóleum helyett, barna parkettán álltam már. A teremben több helyen feltűnik a monogramom, természetesen led világítással. Új ablakok kaptak helyet a teremben, bár a régivel sem voltak problémák igazság szerint, de így valóban jobban mutat.
- Tetszik? - rántott vissza a valóságba Dia. Rá vezettem a tekintetem, majd akkor vettem észre Marcit a többiek között.
- Marci? - lepődtem meg. - Te mit keresel itt? - fontam össze karjaimat a mellem alatt.
- Figyelj, ne akadj ki - kezdte Ercsé. - Ő is segített, elég nagy segítség volt - pillantott az említettre. Marci a falnak dőlve nézett rá, halál laza volt.
- Elég volt Andris megpuhítani, ne kezd te is - nézett rám. Megráztam a fejem. A teremben egy hosszú asztal volt, az tele volt mindenféle étellel, és itallal. Bár meglepetésemre alkohol nem volt jelen. Nagyot korgott a pocakom, ahogy legeltettem a szememet az asztalon.
- Mondj már valamit, mindjárt agyvérzést kapok, komolyan - hisztizett Dia. Vigyorogva sétáltam az asztal felé, majd elvettem egy számomra szimpatikus süteményt, és bele haraptam.
- Hmm, ez nagyon finom - simogattam a pocakom.
- Csóti - kiáltott rám Dia.
- Nem vagytok normálisak - vágtam hozzá a sütit amibe bele haraptam. - Szerinted nem tetszik? - tártam szét karjaimat. - Imádom egyszerűen! - fordultam körbe ismét, ezzel újra körbe néztem.
-  Ajánlom is - bólintott Ercsé.
- Dia az elmúlt hetekben olyan volt mint egy diktátor - Kisé arca fájdalmat tükrözött.
- Nem is értem hogy éltük túl, de komolyan - nevetett. Ercsé csak egyetértően bólogatott.
- Szerintem nem volt vészes, én élveztem minden pillanatát - jött az asztalhoz Kitti is, majd követték a többiek is.
- Persze hogy nem, mert Diával együtt baszogattatok minket - rázta a fejét Gyuris. Elnevettem magam, hihetetlenek.
- Arról nem is beszélve, hogy Andris hány napig aludt itt - mutatott Ercsé az említettre, aki mellettem állt Kolennel a kezében.
- Micsoda? - néztem rá hitetlenkedve. - Te itt aludtál?
- Muszáj volt, Marci egész éjszaka festett, nem lehetett lelőni - nézett rám, majd egy puszit nyomott az arcomra. Marcira néztem aki nem jött oda hozzánk, csak távolból figyelte az eseményeket. Erőt vettem magamon, és oda mentem hozzá. Végig kísérte a lépteimet a szemével, majd amikor megálltam előtte, el lökte magától a faltól, kihúzta magát, így fel kellett néznem rá. Parfümének illata az orromba kúszott egyhamar, ami most nem egyveleg volt. Tiszta.
- Festettél egész éjszaka? - kérdeztem tőle.
- Minél hamarabb készen kellett legyen, ki lett adva a feladat - nézett Diára egy pillanatra, majd vissza rám.
- Nem gondoltam volna, hogy itt leszel - kezdtem, de félbe szakított azzal hogy a pocakomra tette a kezét. A kezét néztem ami rajtam pihent, majd egy percnyi félelem futott át rajtam. Minimálisan hátra léptem, így keze lecsúszott a pocakomról. Marci nevetni kezdett.
- Nelli, kérlek - lépett hozzám közelebb. - Ne félj tőlem, nem akartalak bántani akkor sem, és most sem - nyúlt az állam alá, majd ajkait az enyémre nyomta. Automatikusan elváltam tőle, egyszerűen nem voltam képes elviselni ilyen közel.
- Marci fejezd ezt be - túrtam a hajamba, majd a pocakomat fogva folytattam. - Miért csinálod ezt folyton? Mi jó neked ebben? - kérdeztem tőle, ő újra a falnak dőlt.
- Nem veszed észre még mindig mi folyik körülötted? - mosolygott rám. - Szerinted miért jöttem segíteni? Nem azért mert megkértek rá, hanem azért hogy újra közel kerüljek hozzád. Kurvára nem érdekel a terem, sem az oktatásod, sem a többiek. Ez mindössze arról szól, hogy bízz bennem újra - nyúlt a kezem után, de elhúztam.
- Miről beszélsz? - értetlenül álltam előtte.
- A gyerekemet hordod a szíved alatt, amit mondtam, komolyan gondoltam Csóti - nézett a szemembe. Egyre feszültebben kezdtem érezni magam. Megrémiszt ahogy beszél velem, annak ellenére hogy fogalmam sincs mire akar kilyukadni.
- Nem bízom benned, hiába adod a szentet - húztam el a számat. - Akármit tervezel, nem fog létrejönni Marci, jobb ha ezt elkönyveled magadban - zártam le a beszélgetést, és sarkon fordultam, de elkapta a karomat. Vissza néztem rá, Andris elindult felénk, de Ercsé elé állt.
- Most el megyek, de tudd hogy továbbra sem fogsz ettől az érzéstől szabadulni - vigyorgott rám. - Az állandó stressz, feszültség - simult hozzám. A fülemhez hajolt, a szívem majd kiugrott a mellkasomból. - Az vagyok, amit kihoztál belőlem - nyalta meg a nyakam, majd kikerülve ott hagyott.
- Tépek, szevasztok - intett a többieknek.Ott álltam mint egy szerencsétlen, mozdulni nem bírtam. Fogalmam sincs miért jött ide, és nem értem miért akart segíteni egyáltalán. Vissza sétáltam a többiekhez, akik kérdőn néztek rám.
- Ki mondta el neki hogy csináljátok a termet, honnan tudta meg? - feldúlt voltam. Senki nem válaszolt, mélyen hallgattak.
- Én beszéltem vele, de nem a teremről - szólalt meg Kisé. - Zenével kapcsolatban kért segítséget - harapott a süteménybe.
- Valakitől megtudta, és valaki kurvára bedőlt a hülye dumájának - néztem körbe a társaság tagjain. - Dia? - vontam kérdőre a barátnőmet.
- Az elején amikor elkezdtük a termet csinálni, egyszer csak beállított, hogy ő jön segíteni. Én úgy voltam vele oké, plusz egy emberrel csak hamarabb kész leszünk - válaszolta félve.
- Nagyon jó vagy Dia, komolyan - csattantam fel.- Figyelj, tök normális volt, szerintem megbánta amiket csinált - tette le a kezéből a poharat.
- Megváltozott? - nevettem. - Most fenyegetett meg, ember - kiáltottam rá.
- És te? - fordultam Andris felé. - Tényleg nem számít, hogy szanaszét vertétek egymást, és mennyire ellene voltál? - löktem meg. Kolen már nem volt a kezében.
- Hol van Kolen? - néztem körbe a teremben, de sehol nem láttam. - Hol van Kolen? - löktem erősebben.
- Ott van, letettem aludni - mutatott az utazós ágyra, ami eddig el is kerülte a figyelmemet. Oda siettem, de az ágy üres volt.
- Elvitte Kolent - ordítottam torkom szakadtából a többieknek. - Ez kurvára a ti hibátok, megint. Ha bármi baja lesz a gyerekemnek, kinyírlak titeket - kiabáltam, majd az ajtó felé futottam, ki az utcára. Kapkodtam a tekintetem oda-vissza, de sehol nem láttam őket. A tenyerembe temettem az arcomat, majd megugrottam ahogy két kezet éreztem meg a vállamon. Két pici kezet. Hátra fordultam, Marci állt mögöttem, Kolent fogta. Azonnal kikaptam Marci kezéből Kolent, majd magamhoz szorítottam.
- Tetszik mit alkottál belőlem, Csóti? - nevetett Marci. - Ez csak kezdet - hajolt hozzám közel, majd puszit nyomott Kolen hátára. Kolen mosolyogva nyújtotta karjait Marci után.

Nos, Marci milyen irányba halad? Mi lehet a terve? Szerintetek miért hisznek neki a történtek után?

Kíváncsi vagyok mit gondoltok, várom a véleményeket xx