Ki lennél te? || Ekhoe x Pogány Induló FF||

8. Igazság

|8|

|7:54|

Kolen viszonylag későn aludt el tegnap este, még alszik. Ellentétben velem, aki már reggel hat óta kukorékol. Andris miután el mondta a monológját, közölte hogy ma délután is át jön. A tegnapi kis beszéde után, nagyon sokat gondolkodtam. Fiatal hozzám, igazság szerint 5 év van köztünk. Az ő életét jelenleg a fellépések teszik ki, és a bulizás. Mintha saját magát szeretné megfosztani a felhőtlen fiatal kortól, felelősség ettől függetlenül ugyan úgy van rajta, azokért az emberekért akik szeretik őt, és követik a közösségi platformokon. Az én életem és az övé, teljesen más. Nyilván életkori különbség is adott, illetve a felelősség mértéke is.
- Szia - szóltam bele a telefonba.
- Mi van veled - üdvözölt Marci. - Úgy el vagy tűnve vágod. Más volt a hangja, olyan fura.
- Megvagyok - feleltem. - Kicsit el veszi az időmet a szitterkedés - nevettem. Marci nem nevetett, leginkább ingerülten fújtatott.
- Mi van köztetek Andrissal? - kérdezte. A mosoly eltűnt az arcomról. Tudja.
- Semmi nincs köztünk, Marci - mondtam.
- Tegnap együtt voltatok, tudok róla. Sőt, egész jól elszórakoztatok a játszóházba. A telefont letettem az asztalra, majd kihangosítottam. A körmömet piszkáltam, nem tudtam mit kellett volna mondjak.
- Igen - feleltem pár perc után. - El vittük a gyereket.
- Mégis mikor akartad el mondani, hogy van egy fiad, Nelli? - semmi érzelem nem volt a hangjában. Inkább számonkérés.
- Figyelj, ez nem tartozik senkire sem, én - kezdtem, de félbeszakított.
- Szeretnék vele találkozni - közölte.
- Marci, én nem szeretném - de ismét félbe szakított.
- Igazából azt sem értem hogy Andris hogy tudott erről hamarabb mint én, és hogy találkozhatott vele hamarabb mint én - nevetett kínosan.
- Véletlenszerű találkozás volt - feleltem határozottan, vagyis igyekeztem annak tűnni.
- Had találkozzak vele én is - hangzott el ujra ez a mondat, annak ellenére, hogy nem szerettem volna hogy ez létre jöjjön.
- Marci, kérlek értsd meg hogy Andris sem találkozott volna vele, hogyha nem lett volna nálam - mondtam. Vagyis csúszott ki a számon. Basszameg.
- Miért hazudsz nekem, Nelli? - nevetett. - Megdugott, ugye? - sziszegte.
- Nem - vágtam rá azonnal. - Nálad hagytam a pénztárcám amikor rosszul voltál - itt éppen macskakörmöt mutattam a levegőbe" - és azt hozta vissza nekem.
- Ez a lehető legszarabb kifogás amit tőled hallottam - mondta, majd kocsi ajtó csapódást hallottam a vonal végéről.
- Nem kifogás, ez így volt - ráztam a fejem, igaz hogy ő ezt nem látta. - De áruld el nekem, miért zavarna az hogyha lenne köztünk bármi is? - mosolyogtam, ám a válasz amit kaptam, hanem letörölte az arcomról.
- Egyáltalán nem zavarna - felelte. - Igazából örülnék neki, ha végre látnám rajtad hogy boldog vagy. Csalódott voltam. Igazság szerint pont arra számítottam, hogy Marci ki lesz bukva, és nem akarja majd hogy a legjobb haverjával legyek. De láthatóan le se szarja.
- Oké - ennyit tudtam kinyögni.
- Szóval át jöttök ma? - kérdezte.
- Marci, nem hinném hogy jót tenne neki hogyha a fullasztó fű szagban lenne pár órát a fiam - válaszoltam neki.
- Van másik lakás is - vágta rá. - Hozd már el, ne már - sóhajtott. - Ennyire szar ember lennék, hogy ennyire félted tőlem?
- Nem féltem, de nem szívesen viszem olyan helyre, ami árthat neki - feleltem. - Rá ér később is megismerni, aztán rá szokni.
- Hülye - nevetett. - Jól van, akkor megírom a másik lakás címét. Andris majd el megy értetek - mondta, majd bontotta a vonalat. Kolen sírására lettem figyelmes. Csak felkelt a kis álomszuszék. Kolen az ágyába ült, és pityergett.
- Jaj istenem - mosolyogtam, majd kivettem a kiságyból, és magamhoz öleltem. - Jó reggelt babukám - nyomtam egy puszit az arcára.
- Gyere, már lassan ebédelni kell - mosolyogtam rá, majd a konyhába indultunk. Kolent az etetőszékébe tettem, majd melegíteni kezdtem neki az ebédet. Kopogtatásra lettem figyelmes. Kolenre pillantottam aki nyugodtan ült a székben, majd az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam. Andris állt mögötte.
- Szia - köszönt mosolyogva.
- Nem tudod, honnan tudja véletlenül Marci, hogy van egy fiam, és hogy van köztünk valami? - fontam össze a karjaimat, ezzel eltakarva a melleimet.
- Tőlem nem - védekezően feltette a kezét.
- Ugye most szórakozol velem? - felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd hátra léptem, hogy be tudjon jönni, ugyanis a fiam egyedül volt. Nem vártam meg ameddig leveszi magáról a kabátot, addig a meleg ételt a fiam elé tettem, és le ültem vele szemben, majd etetni kezdtem.
- Figyelj, nem kellett neki mondjak semmit. Egyszerűen tudta, vagyis sejtette - sóhajtott. - Én nem akartam hazudni neki, sem eltitkolni előle. A legjobb haverom, együtt zenélünk - közben le ült konyhasziget túl oldalán az egyik székre - igazából joga van tudni. Kolen amint észrevette, szinte ugrálni kezdett a székben.
- Kolen - szóltam rá, majdnem leborult a tányér.
- Leni - állt fel Andris, oda lépett hozzá, majd a fejére egy puszit nyomott. A fiam mosolygott.
- Egyáltalán nem kellett volna hogy megtudja - ráztam a fejem.
- Nem titkolhatod el addig, még nyugdíjba nem megy Kolen - ült vissza a székre. - Egyébként nem is értem, hogy miért nem mutattad még be Marcinak.
- Ez így volt jó, nem is terveztem sosem - nyújtottam a fiam felé a kanalat, amit elfogadott.
- Azt még mindig nem értem egyébként, hogy miért nem veled van - mondta. Rá néztem, de nem akartam válaszolni, amit valószínű látott rajtam.
- Nem akarom hogy mindent el mondj az életedről, de ez akkor is furcsa - tovább feszegette ezt a témát.
- Nem fogok semmit sem el mondani, hiába is szeretnéd - ráztam a fejem. Kolen felé nyújtottam az utolsó kikanalazott pürét, de már nem kellett neki.
- Nem is kell, nem most van itt az ideje - felelte. - Eljön az is.
- Nem fog, ne aggódj.
- Mikor mész Marcihoz? - kérdezte Andris.
- Mikor? - néztem rá értetlenül. - Honnan veszed hogy megyek?
- Beszéltem Marcival, mondta - vont vállat.
- Jézusom, komolyan mondom, ti borzalmasak vagytok - álltam fel a székről, majd Kolen elől el vettem a tányért, majd bele raktam a mosogatógépbe.
- Ti úgy kezelitek ezt, mintha teljesen rendben lenne.
- Itt rohadjak meg, ha ki lehet rajtad igazodni ember - nevetett Andris. - Mi a bajod, de tényleg?
- Mi? Ti vagytok a bajom - vágtam rá. - Se te, se Marci nem értitek. Egyáltalán nem éltek olyan életet, amibe szívesen bevonnám a gyerekem. És igen, rohadtul nem szeretem hogyha a fiam közelében vagy - mondtam ki. Andris nagy szemekkel nézett rám.
- Füveztek, isztok, és a lehető legtoxibb életet élitek - fejeztem be.
- Ugye tudod jól, hogy te is ezeket csinálod? Vágod, ameddig nem volt itt a fiad, szinte minden létező szabadnapodon velünk lazultál. Szívtál, és ittál, mint MI - emelte ki az utolsó szót. - És ha ettől akarod megóvni Kolent, hívd fel anyádat hogy vigye el innen. Andrisra néztem, egy keserű mosollyal. Könnyek gyűltek a szemembe, így hátat fordítottam neki, mielőtt észre veszi.
- Nelli - halkan mondta ki a nevemet, majd pár lépést megtett, és a derekamon éreztem a kezét. Majd szét robbantam az idegtől, de Kolen miatt tartottam magam. Megfogtam a kezét, és határozottan lefejtettem magamról. Felé fordultam, és rá pillantottam.
- Húzzál innen - sziszegtem.
- Nelli - mondta ki újra a nevem. - Vágod, sajnálom, de - folytatta volna, de nem hagytam.
- Andris, hagyjál békén, takarítsd ki magad a lakásomból de ki-be baszott kurva gyorsan - megfogtam a karját, majd az ajtóhoz indultam. Az előszobában elengedtem a karját, majd vissza fordultam, de utánam kapott.
- Engedjél el, nem szeretnék kiabálni - mondtam. - Szedd össze a cuccod, és tűnj innen.
- Ennyire fáj az igazság? - nevetett. - Barátkozz meg a gondolattal, saját magadtól kell megvédened a fiadat, nem mástól - egy újabb döfés. Andris felvette a cipőjét, majd megfogta a kabátját, és kisétált az ajtón. Utat törtek a könnyeim. Vissza botorkáltam Kolenhez, aki a székből nézelődött.
- Anya - mosolygott. Letöröltem a könnyeimet, majd kivettem a székből. A szobájába mentem, majd le ültem vele a szőnyegre. Kolen felállt, majd a játékaihoz ment. A kis autóját fogta meg, és hozta oda nekem, majd vissza ment egy másikért. Leült velem szemben, majd tologatni kezdte az övet, így én is ezt tettem. Mosolygott. Tényleg én lennék az, aki rossz hatással van rá? Talán igaza van Andrisnak, jobb lesz, ha Kolen nem velem nő fel. Talán még mindig nem vagyok képes őt el látni ahogy kell, és talán még mindig nem tudok rá úgy nézni, mint a fiamra. Fáj. Fáj amit mondott, de igaza van. Felálltam, majd a telefonom felkaptam az asztalról. Vissza mentem Kolenhez, majd tárcsázni kezdtem. Két csörgés után fel is vette a telefont.
- Szia - szóltam bele, ám a nagy gombóc ami keletkezett a torkomba, nem tudtam mást kinyögni.