Ki lennél te? || Ekhoe x Pogány Induló FF||

9. Nincs rám szükséged

                                          |9|

- Szia - köszönt. - Baj van? - kérdezte. Fogalmam sincs, miért hívtam. Évek óta nem beszéltünk. Semmit nem tud rólam, én sem róla.
- Hallani akartam a hangod - hazudtam. Újra, és újra.
- Ez faszság - nevetett. - Évek óta nem beszéltünk, miért kerestél meg? - gyanakvó volt a hangja, nem ok nélkül. - Figyelj, ha megint bele akarsz kezdeni, nem vagyok rá vevő, Nelli - sóhajtott.
- Nem akarok, de szükségem van rád - újra könnyek gyűltek a szemembe. A sírás fojtogatott.
- Nincsen rám szükséged, már teljesen más életet élünk, nem vagyunk már tinik - felelte. - Amióta nem vagyunk egymás életében, elég sok minden megváltozott. Tisztában voltam vele, hogy már egyáltalán nincs közös témánk, sem nevező az életünkben.
- Segítened kell nekem - már szinte könyörögtem neki. - Ne mond, hogy nem szoktál rám gondolni - suttogtam, majd Kolenre néztem, aki a nagy kék ládában kutakodott, több autó után.
- Nem - vágta rá. - És nem is szeretném hogy újra te forogj a gondolataim körül - szavai nyersek voltak, és egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki kicsit is nyitna felém.
- Dani - elcsuklott a hangom. - Kérlek - préseltem ki magamból ezt az egy szót, majd egy mély levegőt vettem.
- Nelli - vett egy mély levegőt. - Ne kavarj be nekem, élem az életem, te is éled a tiédet, én nem érek rá erre.
- Nincs fellépésed, rohadtul rá érsz - próbáltam fel tartani.
- Azért próbálok pihenni - vágta rá.
- Pesten vagyok - közöltem vele.
- Tudom, anyám szokott a tiéddel beszélni - felelte. - Láttalak már párszor.
- Dani - kezdtem, de félbe szakított.
- Nem, ne akarj megint szart hozni a nyakamba - hadarta el, majd bontotta a vonalat.
Elemeltem a fülemtől a telefonom, és letettem a szőnyegre. Bámultam magam elé, amíg Kolen sírni nem kezdett. Rá kaptam a tekintetem, fiam a szőnyegen ült, láthatólag semmi baja.
- Anya nem veled foglalkozik, és már össze dől a világ, ugye - motyogtam neki mosolyogva, majd mellé kúsztam. A kezembe vettem, és simogatni kezdtem. Nem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni. Azt érzem hogy egyedül nem tudok megbirkózni mindennel. Ha az én felügyeletem alatt lenne vagy lesz Kolen, fogalmam sincs hogy fogok dolgozni járni, és mindent kézben tartani. A szüleim nem a közelben laknak, tehát esélytelen, hogy őket kérjem meg hogy segítsenek. Főleg, hogy az elmúlt pár évben másból sem álltak ki, és tartották a hátukat miattam. Az életben egyszer, magamban kell bízzak, és magamra kell számítsak nem másra. Bár, nem tudom hogy menni fog-e. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam Kolennel a kezemben.
- Mi lenne, ha anya hozna egy újabb rossz döntést? - vigyorogtam Kolenre. A fiam nagyot kacagott. - Úgy érzem, ezt tőlem örökölted édes fiam - ráztam a fejem, majd öltöztetni kezdtem. Teljesen egyszerű melegítő szettet adtam rá egy sport cipővel, én pedig egy kék skinny farmert vettem fel, egy feszülős fekete pólóval. Egy újabb rossz döntéshez kiváló szett. Újra rá néztem a címre amit Marci küldött, majd elindultunk. Kolent hol a kezembe vittem, hol pedig sétált mellettem a kezemet fogva. Mire oda értünk, aligha a fiam ki is purcant, mindössze 20 perc séta után. Mosolyogva nyomtam puszit az arcára. A 18-as számot be ütöttem, majd csengett a kaputelefon.
- Marci - hallottam meg a hangját.
- Nelli - mondtam én is a nevemet.
- Végre - hallottam a hangját hogy felvidult. Beengedett, majd a liftet kerestem a szememmel, de nem volt. Kurva jó. Kolent le raktam, majd a kezét megfogva lépcsőzni kezdtünk. Szerencsére csak a másodikig. Elég jól bírta, bár ha nem fogtam volna a kezét, nem valószínű hogy fel jutunk még ma. Imádom. Ahogy felértünk a lépcsőfordulóhoz, Marci már az ajtóban guggolt. Ahogy megpillantott minket, nagy mosoly húzódott az arcára.
- Szia - köszöntem neki.
- Sziasztok - mosolygott továbbra is. Kolen amikor megpillantotta Marcit, megállt. Nézegette egy darabig, majd lépkedni kezdett. Megállt, majd rám nézett.
- Anya - nézett rám, majd Marcira mutatott.
- Igen, ott van Marci - mosolyogtam. - Gyere, köszönjünk neki - segítettem neki az utolsó pár lépcsőfokot megtenni, majd felvettem a kezembe.
- Hogy hívják? - kérdezte tőlem Marci. Kolen alapos megnézte Marcit, majd a mellkasomba fúrta az arcát.
- Kolen - feleltem. - Igaz? - ráztam meg kicsit Kolent a kezembe, aki annyira nem díjazta.
- Elfáradt - állapítottam meg.
- Gyertek be - Marci be ment a lakásba, majd mi is. Kolent letettem, levettem a kabátját és a cipőjét, én is így tettem, majd a nappaliba mentünk. Meglepetésemre ott volt Kitti, Andris, Ercsé, és Gyuris. Kolen megszeppent ahogy meglátta a sok embert, így sírni kezdett.
- Semmi baj - felvettem, majd simogatni kezdtem a hátát. - Nem kell félni, nem gonosznak, csak csúnyák - mondtam a fiamnak. A többiek nevettek.
- Én nem, csak Gyuris - mutatott Ercsé rá.
- Vágod, nem csodálom hogy elsírta magát a gyerek, kb három napja nem aludtam - bólogatott a srác.
- Szia - intettem neki.
- Szia- intett vissza.
Kolennel a kanapéhoz sétáltam, majd leültem. Andris a fotelben ült, minden mozdulatom végig kísérte a szemével. Kolen addig mozgolódott, még inkább letettem. Természetesen az első útja Andrishoz vezetett. Ő felkapta az ölébe, és megpuszilgatta.
- Hihetetlen - rázta a fejét Kitti. - Megmagyarázhatatlan kapcsolat van köztük - nevetett, majd rám nézett.
- Az - feleltem.
- Hány éves? - kérdezte Marci. - Miért nem beszéltél róla nekem soha? - tette fel sorra a kérdéseit.
- Két éves, és azért mert így láttam jónak - feleltem.
- Jézus, hagyd már - állt fel Ercsé. - Nyilván nem akarta hogy tudj róla, a kis haver nem illik a te életedbe - bontotta ki a sört, amit a konyhából hozott.
- Igyad inkább - nézett rá. - Nem vagyok egy rossz ember - nézett rám.
- Ez nem arról szól - ráztam a fejem. - Ő egy gyerek Marci, akiért én felelősséggel tartozom, és persze hogy meg akarom mindentől védeni - néztem a fiamra, aki még mindig Andris ölében pihent. - De ez már a múlt - próbáltam terelni a témát. - El hoztam, találkoztatok - mosolyogtam.
- Igen - nézett maga elé. - De miért csak most? - tett fel egy újabb kérdést.
- Tesi, nem mindegy? - szólalt meg Andris. - Most el hozta, bemutatta, ez a lényeg - emelte fel Kolent, aki nagyot kacagott. Marci mosolyogva nézte a jelenetet. Kolen lekérte magát Andris kezéből, majd óvatosan elindult Marci felé. Marci kinyújtotta a karjait felé, Kolen megfogta a kezét, majd Marci óvatosan magához vette.
- Anya - nézett rám a fiam.
- Mondjad - mosolyogtam rá, majd Marcira néztem. - Igen, Marci - mosolyogtam rá biztatóan. Láttam rajta hogy fél, és elég bizonytalan. Andrisnál nem volt ilyen.
- Nelli - szólt Andris. - Meddig lesztek? - kérdezte. Mintha egy kicsi köze is lenne hozzá.
- Nem tudom - vágtam rá, de egyébként nem tervezek órákig itt lenni.
- Haza viszlek titeket - mondta.
- Gyalog jöttünk, úgyis megyünk haza - néztem rá. - Nem kell, köszi -Andris rosszallóan nézett rám, de leszarom. Azok után amit a fejemhez vágott, érezze a törődést. Hiába volt egy kicsit is igaza, nem érdekel, nem kell neki ezt tudja. Kolen kezd nyitni Marci felé, a kis autóját amit magával hozott mutogatta neki. Marci minden figyelmét neki szentelte. Aranyosak voltak.
- Amúgy, én kajás vagyok - szólalt fel Ercsé. - Nem rendelünk valamit?
- Én is - értett vele egyet Kitti.
- Menjünk el kajálni - vetette fel ötletnek Marci, miközben Kolen az ölében ült, és egy nagyot ásított.
- Mi megyünk haza - néztem a fiamra, aki majd el aludt. - Kolen mindjárt el alszik - mosolyogtam.
- Öcsi - nézett le Kolenre Marci, majd egy puszit nyomott a fejére. - Ne hagyd hogy anyád el vigyen tőlem - bújt hozzá, játszotta a sértődöttet.
- Fáradt - ráztam a fejem. - Úgyis el fog aludni, ha megyünk, ha nem - néztem Marcira.
- Akkor rendelünk kaját - közölte Marci, majd felállt a földről Kolennel a kezében, és az egyik szoba felé vitte. Felálltam a kanapéról, majd követtem őket. A szobába belépve egy nagy ágy fogadott, a falon egy tévé. Egy ruhásszekrényen kívül, egy utazó ágy.
- Marci, ez mi? - vontam kérdőre. Nem válaszolt, csak Kolent bele tette, és betakarta. Betakarta egy kék pléddel.
- Ágy neki - mutatott rá Marci.
- De minek? Miért van itt neki ágy? - feldúlt voltam, ugyan azt éreztem mint Andrisnál.
Marci csak mosolygott.
- Figyelj Nelli, sokat gondolkodtam - kezeit zsebre tette. - Nem kezdhetnénk elölről? - nézett a szemembe.
- Miről beszélsz, Marci? - ráztam a fejem értetlenül.
- Nem akarom hogy Andrissal legyél - mondta határozottan.