A rendszer csapda, avagy hogyan lettem főgonoszból szerető

Hiányoztál, anya

Shen Ling elkezdett a házuk felé futni türelmetlenül miközben végig ment az ismerős útszakaszon rengeteg ismerős arcot látott akiknek hihetetlenül örült nem számított hogy az egy idősebb kereskedő volt, a szomszéd fodrász hölgy vagy akárcsak a szomszédos utcákban lakó gyerekek. Hirtelen köszönni akart nekik de ekkor rájött hogy valójában itt most senki sem láthatja őt. Nem számított most ez igazán csak futott amíg a régi házukhoz ért. Beszaladt az ajtón. Vagyis inkább csak szaladt volna hiszen csak úgy átesett rajta. Amikor felkelt és előre nézett hihetetlen melegség töltötte el. Az anyja és a kis Shen Ling ült az asztalnál éppen ettek. Bár édesanyjának sosem volt sok pénze Shen Ling apja mindig támogatta őket amíg egyszer csak nem jött többé. Ez az emlék kép az egyik kedvenc emléke volt. A kis Shen Ling hatodik születésnapja. Anyukája gőzgombócot készített neki, már amennyire tudott hiszen Shen Ling végig rajta csüngött. A gombócok nem voltak igazán gombócok mivel a kis rossz csont fiú is be akart segíteni minden áron így némelyik eldeformálódva végezte. De ez mit sem számított. Ahogy nézte ezt a képet maga előtt meghallotta ahogy édesanyja hangja a kis Shen Linghez szól.

- Én kis Ling-erem. Remélem nem vagy szomorú amiért anyukád csak ennyit tehetett érted a születésnapodon. - moslyogott kedvesen a nő.

- Anya nekem ez is éppen elég. Ha egyszer nagy leszek én is ugyanilyen gombócokat szeretnék csinálni neked. - mondta miközben a gombócot majszolta.

- Ne butáskodj kisfiam, nekem mindig is ilyen apró és aranyos maradsz.

- Anya! Megfogok nőni és akkor már nem leszek kicsi és aranyos! De akkor is szeretni fogsz ugye?

- Te kis butus. - simogatta meg gyengéden a kisfiú fejét.
- Persze hogy szeretni foglak. Nem is lehetne másképpen hiszen te vagy az én egyetlen kisfiam.

Ahogy anya és fia beszélgettek az idősebb Shen Ling szeme ellágyult. Az érzései mind egyszerre törtek fel. Hálás volt amiért újra láthatja édesanyját és hallhatja a hangját. Ahogy nézte hogy milyen gyengéden simogatja meg édesanyja szinte saját magán is érezte azt a kedves gyenge kezet. Ahogy közelebb lépett volna az ajtó kinyílt mögötte. Egy férfi lépett be. Való igaz hogy Shen Ling nem emlékezett igazán az édesapjára de mikor belépett az ajtón rögtön tudta hogy ő az. Egy fiatal férfi volt az harmincas évei elején járhatott. A kisugárzása erős volt, a szemeit valószínűleg apjától örökölte amint rá nézett az arcára ez egyértelmű volt. Ugyan az a szép íves szemöldök és az az erős mindenkit rendre parancsoló főnix szem. Shen Ling nem tudta hogyan érezzen apjával kapcsolatban hiszen sosem kereste őt fel miután édesanyja meghalt sem hallott felőle. A férfi arca mérhetetlen komolyságot sugallt az arcán nem lehetett eldönteni pontosan milyen érzelmek is uralkodtak mikor belépett az ajtón. Shen Ling jobban szemügyre akarta venni ezért felállt és oda sétált mellé. Mikor ránézett apja arcára hihetetlenül meglepődött. A férfi komoly arca ellágyult és mosolyogva nézte ahogy édesanyja és a kis Shen Ling az asztalnál ülnek. Közelebb lépett és egy dobozt tett le édesanyjának a fiúnak pedig egy csomagot adott. A csomagban marhahúsos pogácsa volt. A dobozban pedig... Shen Ling arca ismét megtelt boldogsággal. A dobozban ugyanis édesanyja piros karkötője volt. Ahogy ránézett ismét az apjára észre vette hogy a férfi pedig egy fehér karkötőt visel. A párját! Akkor tehát az apja mégis szerette őket! Hogy lehet hogy ezt a férfit elfelejtette? De vajon miért tűnt el? Mi történhetett vele? Shen Ling elkezdett ezen elmélkedni de mielőtt nagyon belemerülhetett meghallotta hogy a férfi beszél.

- Kis fiam, boldog születésnapot. Tudok hogy nehéz nektek, főleg hogy ennyire keveset tudok eljönni látogatóba de tudod apukád nagyon elfoglalt mostanában. Minden rendben van? Gondját viseled anyukádnak rendesen? - kérdezte széles mosollyal arcán.

- Igen apu! Mindent megteszek hogy boldoggá tegyem anyát! Ha nagy leszek kezdhetsz félni mert én leszek az egyetlen aki gondját viseli majd!

A kisfiú bár büszkén mondta egy kis gőgösség is volt a hangjában. A két felnőtt össze nézett majd akaratlanul is elnevették magukat. A kis Shen Ling erre felfújta arcát és duzzogni kezdett. Ekkora apja oda lépett hozzá leguggolt majd megsimogatta a fiú fejét.

- Édes kisfiam. A jövőben úgy nézz ki te leszel a legnagyobb vetélytársam. - mosolygott.
- Anyukád mindig boldog lesz ha mellette leszel ezt sose feledd el.

- Nem fogom. Megígérem.

Shen Ling szerette volna még kicsit élvezni a családi légkört amit már régen tapasztalhatott meg de érezte ahogy a lelke folyamatosan halványodik el. Valószínűleg itt az ideje hogy a következő időszakba utazzon el. Tudta hogy nem láthatja már többé ezt a képet így odalépett a szülei elé a kis Shen Ling elé majd meghajolt.

- Anya, apa. Köszönöm hogy voltatok nekem mikor fiatal voltam. Jól vagyok és boldog vagyok. Néha azt kívánom bárcsak veletek is megosztozhatnék az örömömben. Találkoztam valakivel akit szeretek. Anya sajnálom hogy végül nem tehettem érted túl sokat. Szeretlek titeket.

Amint Shen Ling elbúcsúzott a következő helyszínen találta magát ami nem más volt mint a falujától kicsit messzebb eső bordélyház ahol édesanyjával élt amíg meg nem halt a nő. Tudta hogy ez az emlék valójában annyira nem boldog de mégis itt találkozott azzal az emberrel aki megmentette őt. Ez a férfi nem más volt mint Shen Szekta fő. A férfi nem járt sosem ilyen helyekre de aznap valamilyen oknál fogva betért ebbe a bordélyházba hogy magához vehesse őt. Annyira nem emlékezett arra hogyan is történt az egész mivel pár héttel előtte lett árva. Nem tudta mi lesz majd vele és azt sem hogy lesz-e valaki aki valaha megfogja őt menteni vagy az utcán tölti élete hátralevő részét. Amikor Shen Ling tejesen tisztán látta a képet maga előtt magát látta ahogy édesanyja szobájában az ágyon sír. Mellette egy tálca étel volt, az is több napos hiszen nem akart és nem is tudott enni. Ahogy nézte a kiskori önmagát kicsit szomorú lett. Tehetetlen kisfiú volt. Mégis volt valaki aki megmentette. Ez lenne az igazi vakszerencse? Nem tudhatta. Miközben nézte a fiút akit legszívesebben megölelt volna két wèiān fù* sétált be. Édesanyja barátai voltak és ők voltak azok akik gondját viselték miután édesanyja elhunyt.

- Xiao Ling vendég jött hozzád.
- Beengedhetjük?

- Hozzám? Mégis ki az? Nem tudom mit akar de én nem akarok senkit se látni. - mondta a kisfiú majd ismét sírni kezdett.

A két nő hátra nézett az egyik majd így szólt.

- Uram lehet hogy máskor kéne vissza jönnie.

wèiān fù (慰安婦) ; gondolom magától értetődő ha bordélyházról van szó de igazából ez a prostituáltak/öröm lányok megnevezése.
Egyébként érdekes tény hogy a kínai prostitúció már a régi időkben is illegális volt ezért különböző szépségszalonokat és hasonló építményeket működtettek, persze a színfalak mögött végig csak erről volt szó. Én személy szerint úgy voltam vele hogy mégis benne hagyom ezt a részt függetlenül attól hogy tükrözi-e a jelenlegi állapotokat vagy a régi állapotokat Kínában. Persze itt a regényben ez legális. :)