Szerelem a jégen

A meghívás

Haven Brooks:

Másnap amikor felébredtem szokásosan írtam Raynek aki most már a barátom. Nagyon furcsak belegondolni, hiszen annyira régóta azért nem ismerjük egymást, mégis már itt tartunk.
A tegnapi nap hatása alatt készülődtem az iskolába, tehát úgy nézhettem ki mint akinek ragasztószallaggal ragasztották a szája sarkát a füléhez. Nagyon remélem hogy elképzeltétek. 

Otthon senkivel sem találkoztam, ugyanis ma a mindenkinek korábban be kellett érnie kivéve nekem. Így hát gyorsan összeszedtem magam és senki sem kérdezett a viruló fejemről. Nem úgy mint fél órával később, amikor Angellel találkoztam a termünkben. Soha nincs bent ilyen korán, kivéve ha busszal és nem kocsival jön.

- Na végre hogy ideértél! Már csak 45 percünk van a becsengőig úgyhogy kezdheted is a mesélést.- nézett rám izgatott szemekkel.

- Neked is szia!- mondtam neki nevetve.- De szerintem 45 perc bőven elég ahhoz hogy elmeséljem a tegnapi napot.

- Szerintem meg nem úgyhogy kezdjünk js bele.

- Jó de akkor ne szakíts félbe ha nem muszáj!- erre már csak hevesen bólogatott úgyhogy bele is kezdtem. Meglepődtem ugyanis egészen addig egy szót sem szólt hogy megtöltöttem Ray kulacsát az edzésükön. 

- Na neeeee! Úristeeeeen! Hallod ez tök aranyos!- szinte már visított úgyhogy inkább befogtam a száját. A végén még meghallja valaki a folyosón és az egyáltalán nem hiányzik hogy magyarázkodnom kelljen. 

- Igen de ne most akarj légyszi valakit megölni a sikításoddal. Folytathatom?

- Persze, persze bocsi. Csupa fül vagyok.

Folytattam a mesélést a búcsúzkodásunkkal, meg avval hogy apáéknak is elmondtam ezt az egészet és már ott tartottam hogy este beszélgettünk és találkozni akar velem a keresztanyja, amikor a barátnőmég az előbbinél is nagyobbat sikított. Gyorsan a fülemre tapasztottam a kezemet hogy nehogy megsüketüljek, bár nem sokat segített annyira hangos volt.

- Angel, megsüketülök és szerintem ezt még az utcán is hallották.- szóltam rá kicsit eréjesebben mint az előbbi kirohanásánál.

- Bocsiiiiiii! De ez egyszerűen annyira hihetetlen. Nem gondoltam volna hogy egyszer ez meg fog történni. Mármint nem rosszból, tudod hogy értem.

- Persze, tudom. Én is alig hiszem el.

- Na és mikor talákoztok?

- Kivel?- nem tudtam most éppen kire gondol úgyhogy inkább rákerdeztem.

- Sarahval.

- Nem tudom. Ray még nem mondta, de az biztos hogy nagyon a közeljövőben.

- Mindenképpen szóljál ha találkoztok.- kötötte a lelkemre.

- Nem Ang. El akartam titkolni.- forgattameg a szemem.- Persze hogy szólok. A világért sem hagynám ki. Kell a női tanács.- errem már sajnos nem mondhatott semmit mert elkezdtek szivárogni az osztálytársaink és nem sokára kezdődött is az óránk.

Az óráink utánelmentünk ebédelni és megírtuk a házinkat, mivel elmaradt az utolsó óránk és még volt időm. Amikor ezzel végeztünk én elindultam edzésre Angel meg ment haza. Ő igazából csak a szolidaritás miatt maradt bent velem, nem lett volna dolga.

A buszon igazából csak zenét halgattam és gondolkodtam a tegnap történteken. Nagyon örülök hogy találkozhatok Ray családjával, de ettől még félek is egy kicsit tőle. Bár ő azt mondja nincs mitől és annyi jót mesélt már róluk. Úgyhogy próbálom magamat folyamatosan nyugtatni hogy nem lesz semmi baj.