Szerelem a jégen

Egy kis meglepetés

Haven Brooks:

Miután Rayel elbúcsúztunk a házunk előtt és beléptem a bejárati ajtón, nekidőltem a falnak hogy egy kicsit normalizáljam a légzésemet az elég intenzívre sikeredett búcsúcsókunk után.

Az előszobában szépen lassan levettem a cipőmet és a kabátomat, majd elindultam a szobámba. A folyosón szerencsére már senkivel sem futottam össze. Hallottam hogy a szüleim még ébren vannak de nem akartam őket zargatni így inkább csak halkan besurrantam a szobám ajtaján.

Amint beléptem a biztonságos zónába eldőltem az ágyamon és az arcomat a kezembe temettem. Szívem szerint sikítottam volna a boldogságtól, de akkor mindenkit felkeltettem volna. Iszonyatosan jól éreztem magam Ray családjával. Nem hazudtam neki amikor azt mondtam hogy amikor csak tudok megyek hozzá. Nagyon aranyosak a szülei és nem olyan karótnyeltek ahogy azt képzeltem. A keresztanyjáról már nem is beszélve, egy tündér az a nő, közben meg egy kisgyerekre emlékeztetett, annak ellenére hogy tényleg nem olyan idős, megtartotta a gyermeki boldogságát, ami már sok korombelinek is nehezére esik a kötelezettségeik mellett. Matt is nagyon rendes és igazán megkedveltem. Sokat mesélt az este során az öccsével való dolgokról. Hogy miket csináltak kisgyerek korukban, milyen csínyeket hajtottak végre az ősökön vagy éppen egymáson. Igazán élveztem hogy ennyire beengedtek a belső, meghitt családi környezetbe. És ugye azzal is találkozhattam akit már egy ideje nagyon vártam. Henrivel, a gyönyörű kis border collie- val, aki Ray kutyája. Igazi tünemény, és mint kutyatartó, nagyon szeretem ezeket a szőrös kis ördögöket. Hiszen bármennyire cukik, azért amiket művelni tudnak az borzasztó. Bár én nem bánom. Olyan, mintha ilyenkor lenne egy saját gyerekem, és a gyerekeket is nagyon szeretem, úgyhogy ez így nagyon jó.

Mivel már későre járt, így gyorsan elmentem letusolni és már mentem is az ágyamba. Írtam még Raynek egy jó éjt üzenetet és megköszöntem mégegyszer az estét, aztán már le is csukódtak a szemeim. Szinte egyből meg is jelent a fejemben Ray, ahogy átkarolva engem az ágyamban fekszünk és együtt lépjük át az álomvilág kapuját.

°°°°°°

Reggel, köszönhetően az előző napi látogatásomnak, egy kicsit késve keltem de kipihenten. Gyorsan rendbe szedtem magamat és csináltam magamnak napközbenre ennivalót. Egy kicsit késésben voltam, így gyorsan megindultam szinte futva a buszmegállóhoz, csakhogy arra nem számítottam hogy valakibe szó szerint megbotlom a kapuban. Mielőtt viszont eleshettem volna, az ismeretlen a derekamnál fogva megtartott a stabilitást nyújtó talajon.

Megfordultam hogy megnézzem az ismeretlen megmentőmet és köszönetet mondjak, viszont arra nem számítottam hogy egy ismerős barna szempár fog visszanézni rám. A pillanatnyi meglepődöttségemen úgy látszott nagyon jól szórakozik, mert a szája óriási mosolyra húzódott.

- Na mi van? Meg sem ismersz már?- kérdezte a barátom vigyorogva.

- Te egyszerűen nem vagy normális Raymond. A szívbajt hoztad rám.

- Elhiszem de ezt majd megtárgyaljuk a buszon, ugyanis nem szeretném ha miattam késnél el az első órádról.- mondta, azzal maga után húzva megindultunk a buszmegállóban. Az utolsó pár métert már futva tettük meg, ugyanis a buszsofőr már csak ránk várt.

Mivel ezzel a busszal jár a fél világ, természetesen nem volt már ülőhely rajta és akik álltak azok is eléggé nyomorogtak, így Ray közelhúzva magához tartott minket az egyik kapaszkodónál.

- Szóval, mit is kerestél nálam ilyen korán, amikor te nem is evvel a busszal szoktál menni?- kérdeztem tőle kíváncsian. Nem zavart hogy eljött, sőt, nagyon örültem neki, de egyáltalán nem számítottam rá hogy eljön.