Szerelem a jégen

Hogyan tovább?

Haven Brooks:

Megcsókolt! Úristen el sem hiszem. Életem első csókja. Ráadásul Ray az első fiú aki bejön nekem és hogy mindez vele történik meg az túl szép. Nem mellesleg függőséget okoz. Már a buszt várjuk de én még ott ragadtam a parkban, ahova többet nem azért megyek hogy visszagondoljak arra amikor kisgyerek voltam, hanem hogy újra éljem az első csókomat azzal a fiúval akibe szerelmes vagyok.
Igen szerelmes. Soha sem gondoltam volna hogy létezik az a szerelem amiről a könyvekben írnak vagy a filmekben mutatnak. Mindig csak azt gondoltam hogy ez nem egészen így működik a való életben és ezeken keresztül akarják megélni azt ami nem is létezik. De most hogy már tudom hogy létezik, soha sem szeretnék mást érezni. Ha a közelemben van akkor gyorsabban veszem a levegőt és akaratlanul közelebb próbálok kerülni hozzá. Ha megérint úgy érzem hogy meggyulladok és még többet akarok belőle. És amikor megcsókol ahoz semmi sem fogható. Leírhatatlan érzések kavalkádja, de egyet biztosan tudok. Nem akarom hogy véget érjen. Tudom hogy nagyon fiatalok vagyunk és előttünk az egész élet, de úgy érzem hogy nekem nem kell más rajta kívül.
- Hé, minden rendben?- szorította meg kicsit a kezem Ray és aggódva rám nézett.
- Persze, csak kicsit elgondolkodtam. De most már itt vagyok fejben.- próbáltam elővarázsolni a legszebb mosolyomat.
- Min gondolkodtál? Persze cska ha el szeretnéd mondani.
- Igazából kettőnkön. Hogy mi lesz velünk, hogyan tovább.
- És mire jutottál? Mit szeretnél hogyan legyen tovább?
- Őszintén. Soha nem voltam még hasonló helyzetben és nem szeretnék semmit sem elsietni, de mindenképpen veled szeretnék lenni. Úgy érzem hogy te vagy az aki mellett bármire képes vagyok.- a szemébe nézek hogy lássam mit gondol. De ő csak mosolyog és közelebb húzódik hozzám.
- Haven. Te vagy a legszebb és legokosabb lány akivel eddig találkoztam és ne, ne kezd el nekem mondani hogy nem is mert de, én így gondolom és ezt kérlek fogadd is el. Természetesen ez a helyzet nekem is új, de mindenképpen a közeledben szeretnék lenni. Ezért egyezzünk meg valamiben.
- Rendben, mondd.
- Először is, olyan ütemben haladunk ahogy te szeretnéd, fogalmad sincs mióta várok rád de csak akkor lépek bármit is ha beleegyezel. Másodszor, ha már olyan rendesek voltak a barátaink hogy találtak nekünk egy napot, használjuk ki. Minden héten hétfőn találkozunk és elmegyünk valahova, aztán meg nyílván ha szeretnél elkísérhetsz edzésre. Így jó lesz?
- Igen, teljesen jó. Viszont arra megkérhetlek hogy a családom előtt ne nagyon csinálj semmit? Mármint nyilván nem szeretném eltitkolni, csak mondjuk apám előtt ne csókolj meg meg ilyesmikre gondoltam.- néztem rá szégyellősen.
- Rendben, nem csinálok semmit apukád jelenlétében. De megölelnem csak szabad?
- Igen az nem zavar, egyedül a csók. Meg mondjuk ne legyen annyira...khmm hogy is mondjam...intim, azt inkább hagyjuk meg magunknak.
- Egyetértek. Én sem szívesen osztanám meg mással a belsőséges pillanatainkat.
Erre már nem válaszoltam semmit csak szélesen rámosolyogtam és felszálltunk az éppen begördülő buszunkra.
Sajnos nem volt ülőhely mert az egyik legforgalmasabb időben voltunk, ezért a babakocsisoknak fenntartott részre nyomorgattuk be magunkat. 
Ray megkapaszkodott az egyik fogóban, viszont nekem nem sikerült időben megfogni a korlátot mire elindult a busz, így szegény Raynek estem aki megtartott a derekamnál fogva.
- Bocsi.- mondtam és gyorsan megfogtam a korlátot amit kinéztem.
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad?
- Persze jól vagyok csak nem sikerült megfognom a korlátot, de most már elengedhetsz, nem fogok elesni.- bizonygattam, ugyanis még mindig szorosan fogta a a derekamat, hogy megmaradjak a lábamon.
- De én nem szeretnélek elengedni, jó ez így legalább biztos vagyok a biztonságodban.- kacsintott rám én pedig csak pirultam.
Az úton nem beszélgettünk, ugyanis a tömeg miatt lehetetlen volt bármit is hallani a másik szavából. 6 megállóval később Ray megfogta a kezemet és a sok embernek hála szinte le vonszolt engem is a buszról. Gyűlölöm a tömött buszokat...
Elindultunk a koripálya felé kéz a kézben és beszélgettünk. Mindenről is beszélgettünk egyikünk sem fogyott ki a témákból. Amikor odaértünk a pályára szomorúan elmosolyodtam.
- Hát akkor jó edzést, majd figyellek.
- Rendben, ne búsulj, beszélünk még szünetekben. Nem fogok meglenni 2 órán keresztül meglenni nélküled.- kacsintott rám pajkosan amire én csak felnevettem. Gyorsan körülnéztem hogy nem jön-e apukám vagy Kevin és amikor tisztának találtam a terepet egy gyors szájrapuszit adtam Raynek.
- Hékás nem úszod meg ennyivel.- mondta majd a derekamnál fogva közelebb húzott és egy hosszabb érzelmes csókba invitált.
Mikor már egyikünk sem kapott levegőt szétváltunk és a homlokának dőltem.
- Menj öltözz át, el fogsz késni.
- Rendben. Majd ha kapunk szünetet megkereslek.- mondta és adott egy puszit a homlokomra aztán elsietett az öltözőbe.
Felmentem a szokásos helyemre a lelátón és küldtem egy kis beszámolót Angelnek. Biztos nagyon fog neki örülni hogy így alakultak a dolgok ha már egyszer ilyen jól megszervezték a dolgokat Isaacal.
Nem kellett sokat várni a fiúkra, lassan mindenki felbattyogott a pályára. Elég sokan voltak ott de én így is megtaláltam Rayt és Kevint is akinek intettem egyet amikor észrevett.
Már fél órája ment az edzés amikor Tom bácsi egy kis szünetet adott a fiúknak. Ray egyből odajött hozzám és átölelte a derekamat.
- Szia!- nézett rám szórakozottan.
- Szia!- köszöntem vissza mintha nem 30 perce köszöntünk volna el egymástól.- Hogy megy?
- Egész jól, azért ennyi idő alatt is el lehet fáradni. Te hogy vagy? Mit csináltál?
- Hát igazából semmi produktívat. Csak titeket néztelek meg Angellel beszélgettünk csak utána dolga volt és mennie kellett. Ha visszamentek játszani akkor valószínűleg nekiállok tanulni.
- Jól hangzik, de én valószínűleg nem tanulnék.- mosolygott rám és egy puszit nyomott az arcomra.- De te nagyon szorgalmas vagy és ezt tisztelem benned.- erre nem mondtam semmit csak rámosolyogtam és hozzábújtam.

Raymond White:

Sajnos nem volt túl hosszú a szünetünk ezért nem tudtam tovább Haven mellett maradni, pedig ezt szerettem volna a legjobban. Gyorsan mepusziltam a feje búbját és visszafutottam a pályára. Tom bácsi kérésére ketté választottam a csapatot és felállítottuk a kapukat a játékhoz. Sajnos a mezeinket elvitték, így az egyik csapatnak le kellett venni a pólóját hogy legyen mivel megkülönböztetni minket. Ez a csapat mi voltunk ugyanis Isaac, aki a másik csapatban volt, kijelentette hogy ő "fázik" és nem szeretné levenni a pólóját. Így történt az, hogy ugyan Haven azt mondta hogy tanulni fog elő se vette a táskáját, hanem a játékot figyelte árgus szemekkel. Egyszer találkozott a tekintetünk a játék alatt és nem túl diszkréten végigmért aztán újra a szemembe nézett. Én csak mosolyogtam rajta és kacsintottam, bár őszintén mintha kicsit melegebb lenne. Valószínűleg Isaac is észrevette hogy valami történt mert úgy vigyorgott mint a tejbetök.

°°°°°

Edzés végén fáradtan és izzadtan mentem a vizespalackomhoz hogy újratöltsem, de az már tele volt. Haven oda jött a palánkhoz hogy adjon egy puszit, legalábbis a mozdulatából erre gondoltam, de én inkább elhúzódtam. Meglepődött arckifejezését látva gyorsan elkezdtem megmagyarázni a tettemet.
- Tiszta izzadság vagyok és nagyon büdös is. A végén még te is olyan leszel.- néztem rá szomorúan.
- Szerinted érdekel? Semmi sem fog változni ha izzadtan megölellek.- mondta szemforgatva és az ellenkezésemmel nem törődve szorosan megölelt és megpuszilta az arcomat.- Látod nem történt semmi. Máskor ne akadj fenn ilyen kis apróságokon kérlek.- mondta miután elhúzódott annyira hogy a derekát még foghassam.
- Rendben megígérem. Amúgy te töltötted újra az üvegem?- nem emlékeztem hogy elment volna a lelátóról és megtölötte volna a kulacsomat.
- Igen, úgysem volt kedvem tanulni, inkább figyeltelek titeket és láttam hogy kifogyott úgyhogy újratöltöttem.
- Na igen azt láttam hogy végül a tanulásból nem lett semmi.- néztem rá kacéran.- Amúgy köszi. Így is lejártam már a lábamat.
- Szivesen. De menj átöltözni, későre jár és ideje hazamenni, holnap iskola.
- Rendben. Sietek.- gyors puszit nyomtam a homlokára és besiettem az öltözőbe.
Isaac mellé telepedtem le és elkezdtem áthúzni a ruháimat.
- Na mesélj milyen volt!- kért a legjobb barátom.
- Majd mesélek de most sietek, este felhívlak és mindent elmesélek.- mondtam sietve és már a cipőmet húztam.
- Azt hiszem már el is vesztettelek tesó, de menj csak a csajodhoz. Este dumálunk.- lefagytam a pakolás közben.
- Igazából. Most hogy így mondod nem is kérdeztem meg hogy lesz-e a barátőm. Francba...
- Jól van nem késtél el még semmivel. Kérdezd meg most. Van még egy kis időtök. Az öccse még öltözik. Fussál már komolyan, oda is nekem kell vigyelek.- kezdett el kifele tolni az ajtón.
- Jól van már megyek magamtól is, nem kell lökdösni.
- Hajrá! És este nagyon részletes beszámolót kérek majd.
- Jól van, majd beszélünk. Szia!
- Szia!
Amikor kiléptem az öltözőből egyből megláttam Havent a lelátón ahol hagytam. Odasétáltam hozzá és leültem mellé. Az érkezésemre felkapta a fejét a telefonjából és rám mosolygott azzal az imádni való arcával.
- Gyors voltál.
- Igen, siettem.- mondtam de idegességemben kicsit megremegett a hangom amit szinte biztos hogy észrevett ő is az arcából ítélve
- Hé, minden rendben?- simított végig az arcomon. Olyan jól esett az érintése hogy melesimúltam a simogatásába és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Minden a legnagyobb rendben.- mosolyogtam rá bíztatóan.- Csak tudod nem tudom hogy kérdezzek meg valamit amit nagyon szeretnék. Félek hogy mi lesz a válaszod.
- Kérdezhetsz bármit, próbálok majd legjobb tudásom szerint válaszolni.
- Hát jó.- kicsit még töprengtem hogy hogyan is kéne szépen megfogalmaznom ezt a kérdést, de végül belekezdtem.- Tudod ez amit te kiváltasz belőlem egy nagyon különleges érzés és sajnos nem annyira vagyok a szavak embere, de úgy érzem hogy te vagy az igazi, akinmellett sosem tapasztalt érzelmeim vannak. Így hár cska egy dolgot szeretnék kérdezni tőled. Haven, lennél a barátnőm?

Köszönöm hogy elolvastad! Ha tetszett akkor kérlek jelezd nekem bármilyen formában!