Szerelem a jégen

Közös út

Raymond White:

A nap további részében nem történt sok minden, egészen az utolsó óra végéig. Éppen Isaacal indultam ki a suli kapuján, amikor egy ismerős arcot láttam meg az iskola előtti téren. -Isaac! Az ott esküszöm, hogy Haven.
-Hol? Nem látom.
-Tőled 10 órára.- a megadott irányba nézett és elmosolyodott.- Bármire is gondolsz a válaszom NEM.
- Én nem is gondoltam semmire. Nézd csak ott van mellette a kuka nem vinned oda az üres üvegemet? Köszi!- aztán szó nélkül ott hagyott az üres palackjával.
- Na fasza!
Elindultam felé. Amikor már csak pár lépésre voltam megszólalt a telefonja.
- Szia Patricia! Hol vagy?
- ...................
- Nem tudtál volna előbb szólni? Én már itt vagyok fel órája.
- ..................
- Ahj jó. Rendben szia!
Letette és idegesen a hajába túrt. Most vagy soha.
- Szia!
- Szia!
- Hogy-hogy itt vagy?
- Csak az egyik barátnőmet vártam, de az előbb felhívott hogy már hazament.
- Sajnálom.- mondtam szomorúan, aztán támadt egy ötletem.- Haza kísérjelek?
- Jajj nem dehogy. Messze lakok innen és ahogy láttam a haverod vár téged.
- Szívesen elkísérlek. Isaac meg úgyis találkozik valakivel.
- Rendben. Akkor szólsz neki vagy csak jössz?
- Szólok neki. Megvársz addig?
- Igen.
Elindultam Isaac felé, aki a telóját nyomkodta.
- Na haver beszéltetek?
- Nem csak hogy beszéltünk, de most haza is kísérem.
- Mi van?- néz rám elképedve.- Te komolyan hazakíséred?- bólintottam.- És erről ő is tud?
- Igen. Felajánlottam neki hogy hazakísérem. Az elején nem nagyon akart belemenni, de a végén beleegyezett.
- Akkor futás. És amint hazaérsz szólj mert átugrom hozzád.
- Rendben csá!
- Csá!
Vissza sétáltam Havenhez, aki éppen letette a mobilját.
- Mehetünk?- kérdezte.
- Igen. Merre megyünk?
- Itt egyenesen fel a téren, aztán balra. De majd mondom.- válaszként csak bólintottam egyet és elindultunk.
- Szóval. Eddig még nem is beszélgettünk.
- Igaz. Csak a pályán találkoztunk. Hogy kezdjük?
- Szerintem kezdjük a bemutatkozással. Annak ellenére hogy tudom a nevedet.- nevettem fel.
- Én is tudom a tiédet, de rendben. Haven Brooks.- nyújtotta a kezét, mire felnevettem és én is a jobbomat nyújtottam.
- Raymond White. Örvendek.- erre már ő is nevetett.- Merre felé laksz?
- Fent a hegy alján. Közel az erdőhöz. Te?
- Én is arra felé.
- Na akkor még jó is hogy velem jössz haza.- nevet fel és tovább megyünk.
- Hova jársz suliba?
- A főtéribe. Te meg akkor ezek szerint ide a kertvárosba.- bólintással jeleztem hogy értem.
A buszmegállóban kinézte a buszt, megjegyzem fél másodperc alatt megvolt, és visszajött hozzám.
- 6 perc és itt van.
- Az nem sok.- mosolyogtam rá, bár belül majd meghaltam hogy már csak kevés időt lehetek vele.
6 perc múlva meg is érkezett a busz. Az első ajtóhoz mentem és előreengedtem Havent.
- Csak utánad.
- Köszi.- kuncogott fel aranyosan és felszállt.
Találtunk két üres széket és leültünk. A következő megállóban csak egy lány szállt fel, aki egy velünk szemben lévő kapaszkodónak dőlt. Körbenézett egy kicsit és megállt a tekintete az én angyalomon. Haven is észrevehette a lányt, mert rámosolygott. Az ismeretlen viszont csak lenézően végigmérte és a telefonjába a mélyedt.
- Ennyire utál?- néztem rá kérdőn.
- Á. Ő mindenkit utál.- von vállat.
- Akkor miért mosolyogsz rá?
- Mert miért ne. Egy utcában lakom vele, szerintem az alap hogy ha nem is beszélek vele akkor legalább rámosolygok.
Rámosolygok amit viszonoz, de elfordult az ablak irányába. Hihetetlen ez a lány.