Emberiség

Fess egy új világot!

A novellát a Helloween zenekar támogatta... Akarom mondani, a fentre berakott dal ihlette.

---

A nő az utcán sétál, a szeme vörös, feldagadt. Sírt. Néhányan ránéznek, ahogy elhalad mellettük, de senki nem foglalkozik vele igazán. Nem tudják, hogy most kapott rossz hírt, nem tudják, hogy az orvostól jön, aki azt mondta, terhes. A férfitől, aki megerőszakolta.

***

A kisfiúnak melege van. Éhes. Az anyukája pár éve halt meg, amikor lebombázták a falujukat, őt pedig elvitték katonának. Most a lövészárokban ül, kezében egy gépfegyverrel, éberen őrködve, mert tudja, vagy az ellenség hal meg, vagy ő. Túl kell élnie. Akkor is, ha minden gyomorkorgással egyre kínzóbb az éhség, akkor is, ha minden pillanattal egyre közelebb kerül a halálhoz. Túl kell élnie. És nem sírhat.

***

Némasági fogadalom. Olyan, mint a szerzeteseké, de ez komolyabb. Nem azért teszi, hogy megtisztuljon a lelke, nem is azért, hogy békére leljen, nem azért, hogy ne beszéljen feleslegesen. Egyszerűen nincs, aki figyelne rá. Rengeteg dolgot tudna mondani, rengeteg gondolata van, de nem érdekel senkit, amit mond. Ezért nem is beszél.

***

Dezodort fúj a tenyerére, majd meggyújtja egy öngyújtóval. A lángok felkapnak, a dezodor lassan elég, a keze sértetlen. Úgy érzi magát, mint egy tűzember. Úgy gondolja, mindez jó móka. Újra a kezére fúj, újra meggyújtja, nézi az apró lángot, amit a saját kezében tart, és azt kívánja, bár sosem maradna abba. Úgy gondolja, minél nagyobb, annál jobb. Dezodort fúj egy fára. Meggyújtja. Az egész erdő lángokban. Ő pedig elmenekül.

***

A lány fest. A vászon előtte, a haja összefogva, az arcán festékes ujjlenyomatok. Kezében ecset, ajkán mosoly nyoma, a vásznon színek a szivárvány minden árnyalatában. A színkavalkádban két fekete körvonal, egy lány és egy fiú, kéz a kézben, csókra hajolva, boldogan. Egy másik világban.

***

A férfi egy terrorcselekmény szemtanúja volt, azóta újra és újra átéli az egészet. Képek peregnek le a szeme előtt arról, ahogy a bomba felrobbant, arról, ahogy a legjobb barátja belehalt a sérüléseibe. Látja, ahogy próbálja elállítani a vérzést, látja a saját véres kezét, hallja a szirénákat, újra ott van a robbantás helyszínén. Súlyos sérülései vannak, bár egyik sem hagyott rajta látható nyomot – kivéve a karikákat a szeme alatt. Nem tud aludni, nem tud megnyugodni, állandóan szorong. PTSD-je van.

***

Lassan telnek az évek a börtönben, ő pedig már évek óta nem szólalt meg. Az ebédlőben egy kis csapattal szokott ebédelni, gyilkosokkal, akik tisztelik őt, félnek tőle, mert sorozatgyilkosságért lett elítélve. Az évtized egyik legfelkapottabb sorozatgyilkosságáért.

Mindenki próbál vele beszélni, de senkinek nem válaszol. Nem tudják, hogy az utolsó mondat, ami elhagyta a száját, az volt, hogy "ártatlan vagyok". A feleségének mondta, aki nem hitt neki. Pedig ártatlan.

***

Gyermekkorában politikus akart lenni, de a szülei azt mondták neki, a nők nem futhatnak be ilyen pályát, nem lehetnek sikeresek politikusként. Ott férfiakra van szükség, férfiakra, akik tudják, mit kell tenniük, ha veszélyben a haza, akik nem félnek atomot dobni a tömegekre, akik nem félnek megtenni azt, amit meg kell. Politikus akart lenni. Törvényen kívüli. Prostituált lett.

***

A vászon megtelik szenvedéssel. A boldog pár eltűnik, tűzvész pusztít. A táj fekete, a lakóházak égnek, az emberek menekülnek. A lány a földre dobja a vásznat, rátapos, szétszaggatja. Újat vesz elő, megint elkezdi, aprólékosan. Újrafesti a virágokat, a világoskék, felhőtlen égboltot, a ragyogó napfényt, a zöld növényzetet. Az előtérben ezúttal egy nő, aki nem sír. A kezét fogja egy kisfiúnak, aki szerencsére rá hasonlít, nem az apjára, nem arra, aki megerőszakolta az anyukáját.

***

A lövészárok eltűnik. A kisfiú felcseperedett, elfelejtette a háború gyötrelmeit, feleségül vette élete szerelmét. Néha eszébe jut a háború. Olyankor mindig végigsétál a lakáson, amiben élnek, benyit az apró szobába, a kiságy fölé hajol, és nézi a kisfiát. Azonnal elfelejti a borzalmakat, amiket átélt.

***

A némasági fogadalom megtört, a lány már beszél. Megismerkedett egy fiúval, egy fiúval, aki minden szavára odafigyel, aki okosnak tartja őt, aki szereti hallgatni, hogyan beszél az őt érdeklő dolgokról, a könyvekről, a zenéről, a világról. A lány boldog.

***

Tűzoltó lett belőle, most égő házakat olt el, autókból szabadít ki beragadt embereket, erdőtüzeket próbál megfékezni. Erdőtüzeket – olyanokat, mint amilyet egykoron ő is csinált.

***

A lány még mindig fest, a vásznakon boldog emberek. Boldog emberek szörnyű múlttal. Emberek, akik továbbléptek, megtalálták a békét, a harmóniát, megbékéltek önmagukkal, a tetteikkel, a múltjukkal. Színeket fest, amik ragyognak.

***

A férfi már nem álmodik. Nem álmodik a barátjáról, aki a kezei között halt meg, nem álmodik a borzalmakról, nem látja a saját véres kezét, nem látja a pusztítás helyszínét. De segít azoknak, akik igen.

***

Újra szabadon. Évek teltek el, évek, amik alatt nem szólalt meg, évek, amik alatt megtehetett volna mindent, amit szeretett volna – helyette börtönben ült. De most végre szabad. Szabad, mert elkapták a férfit, az igazi sorozatgyilkost, ő pedig tisztázódott. Újra beszél. Azt suttogja a feleségének, aki a vállán zokog: semmi baj.

***

A lány jogi egyetemre jár, a tandíjat a prostituáltként eltöltött pár év alatt összegyűlt pénzből fizeti. A szüleivel nem beszél. Miután megmondta nekik, hogy támogatniuk kellett volna, megszakította velük a kapcsolatot. Ügyvédnek készül. Tudja, hogy elérhet sikereket.