Teen Wolf : Hibridnek születve

2.évad 6.rész

Ezen a sötét és hűvös éjszakán nem gondoltam volna, hogy egy pikkelyes, hüllő gyík után fogok rohangálni. Már pedig pontosan ez történik. Átugrottam egy kerítésen és földet érve már átváltozva futottam a kanima után. A szaglásomnak köszönhetően éreztem a nyomomban futó Dereket is, de nem törődtem vele. Kergettem egy darabig, de végül nyomát vesztettem és a legkülönösebb az volt, hogy nem éreztem a szagát. Mi több, egyáltalán nem volt szaga. Míg én megálltam és próbáltam kitalálni valamit, megérkezett mellém Derek.

-Miért álltál meg? Hol van? – kérdezett, de inkább figyelmen kívül hagytam a Hale férfit. – Most komolyan?! Hallgatással büntetsz? Tudod, ha elmondtad volna, hogy miért lett kék a szemed, akkor talán nem így alakultak volna a dolgok...

-Szóval azt mondod, hogy az én hibám, hogy Jackson kanimává változott és elszelelt?! Jól értem Derek?! – ugrottam neki dühhel, mikor meghallottuk a kanimát.

-Majd később beszélünk, gyere mellém! – utasított Derek, de én nem tágítottam a helyemről. – Tara!

-Nem vagyok porcelánból, hogy folyton óvnod kelljen, ugye tudod? Sőt, inkább én lehetnék az, aki megvéd, hisz hibrid vagyok – álltam mellé támadóállásba.

-Meglehet, hogy hibrid vagy, de én vagyok az alfa.

-Persze! Játszd csak ki folyton-folyvást az én vagyok az alfa kártyát! Majd meglátjuk, hogyan hat ez a mi drágalátos gyíkszörnyünkre! – gúnyolódtam, miközben a fejemmel a már megjelent lény felé böktem. – Rajta! Itt az alkalom!

Derek csak a szemét forgatva a kanima felé fordult és neki támadt. Jó ideig verekedtek, hol az egyik, hol a másik kerekedett felül, de végül már a kanima kezdett nyerésre állni, így kénytelen voltam besegíteni, mikor Derek beesett az egyik sarokba.

-Vitae! – löktem a falnak a lényt, mire az nekem támadt, de hirtelen felgyúlt egy autó lámpája és megérkezett Chris Argent.

Rálőtt párszor, mire az végül összeesett, aztán odajött hozzám és felsegített a földről.

-Azt veszem észre, hogy lassan már nincs is a fajtám ellen – szólaltam meg végül.

-Bírnám is, ha nem ölnének ártatlan embereket. Amúgy is csak törlesztek.

-Ja, vettem észre! De miért is...... – kezdtem bele a kérdésembe, de hirtelen a hátunk mögött felágaskodott a kanima. – Vigyázzon! – kiáltottam Argentre, de elég lassan fogta fel, hogy mi a helyzet, így hamar egy oszlopnak csapódott. – Hé! – szólaltam meg, mikor felém fordult a lény. – Nem tudom, hogy benned van-e még Jackson, de ha most elengedsz minket, akkor ígérem, hogy nem fogok utánad eredni – próbáltam alkudozni, ám a kanimát végül Scott lökte félre. – Pont a legjobbkor! mosolyogtam a barátomra, mikor megjelent előttünk Gerard, akivel egy ideig még farkasszemet is néztünk, de hamar eszembe jutott a lényeg, amiért most az utcán voltunk. – Erre most nincs időnk Scott, gyere! – húztam magammal a tinédzsert.

A kanima után iramodva, Scott-tal hamar egy éjszakai bár féleségnél találtuk magunkat. Körbe nézve az épületen, hirtelen egy kisebb szívroham ért minket.

-Végre megvagytok! – jelent meg mellettünk Stiles, a kisebb szívroham okozója, aki az arcunkat látva heves bocsánatkérésekbe kezdett. – Bocs, bocs! Láttátok hová ment?

-Lerázott – közöltem.

-Mi? Nem fogtatok szagot?

-Nincsen szaga Stiles – informálta Scott.

-Van ötletetek hová ment?

-Nyilván gyilkolni – válaszolt Scott.

-Áh! Ez megmagyarázza miért vannak karmai meg hegyes fogai – erre csak megforgattam a szemem, mire Stiles tovább magyarázott. – Mi van? 66 kilónyi sápadt bőr és törékeny csont vagyok. A szarkazmus az egyetlen fegyverem Tara!