Random- L&L folytatás

1. fejezet

"Ó, csengettek, nyitom"

A csengőt hallva azonnal felpattantam a gépem elől, és a bejárati ajtó felé rohantam. Igaz, rohanás közben estem egy kisebbet, de nem foglalkoztam vele, mert tudtam, kit látok majd magam előtt. Az utóbbi időben nem sokat találkoztunk, mert mindkettőnknek zsúfoltak mostanság a hetei. Végre az ajtó elé értem, és mielőtt kinyitottam, kifújtam magam egy kicsit, mert nem akartam, hogy félig fulladozva lásson az ajtóban, és egy kicsit megigazgattam a hajam is, hogy ne álljon olyan összevissza. Azt hiszem ezzel ellehettem egy darabig, mert újra csengettek, mire felröhögtem.

-Jövök már! - kiáltottam, majd kitártam az ajtót.

Na vajon ki lehetett az? Természetesen, a bunkó blogger, Noel. Ahogy megláttam, a szívem hevesen dobogni kezdett, és földbe gyökerezett lábbal néztem fel rá. Noel, látva a zavarodottságomat óvatos mosolyra húzta a száját, és a derekamat átkarolva magához húzott.

- Minden oké? Kicsit piros az arcod...- röhögte el magát, mire én is elnevettem magam, majd hozzá hajolva hosszasan megcsókoltam. Noel ajkait elszakítva az enyémtől mélyen a szemembe nézett, és ennyit kérdezett:

-Nem megyünk be inkább a szobába? 

-Hülye - löktem meg röhögve a vállát, majd átgondolva a dolgot megfogtam a kezét, és az ujjait az enyéimre kulcsolva húztam be magam után a szobám felé.

                                                                                       

A szobámban Noel az ágyamra feküdt, én pedig a mellkasának dőltem, ő pedig átkulcsolta a kezeit a hasam előtt. Noel már vagy két órája nálunk volt, mikor Tomi megjelent az ajtómban.

- Csak köszönni jöttem - nézett be - Már megyek is, mert találkozom az egyik barátommal...- hadarta, és már el is tűnt.

Ezt furcsállottam, mert többször is mondta, hogy rajtam és Noelen kívül egy barátja sincs, de mire megkérdezhettem volna, hogy mégis kivel találkozik, már nem volt ott. Úgy látszik Noel is hasonlóképpen gondolkodott, mert értetlenül nézett rám.

-Nem azt mondta, hogy rajtunk kívül nincsenek barátai? - kérdezte, mire én is ránéztem.

- Én is pont ezen gondolkodtam - tartottam vissza a röhögésem. Egy ideig néztük egymást, majd egyszerre kezdtünk röhögni. 

-Nem nézünk egy filmet? - dobta felém a távirányítót Noel. 

- Au - kiáltottam (természetesen nem sikerült elkapnom a távirányítót, ami emiatt fejen is talált). 

Noel röhögve futott hozzám, és megkérdezte hogy minden oké-e.

-Persze, de nem gondolod, hogy jobb lenne, ha adnád, és nem dobnád? Vagy még mindig nem nőttél ki ebből? - forgattam a szemem.

Mindenesetre szerencsére nem lett baja a fejemnek. Ja, senki nem kérdezte. Na mindegy. Már körülbelül a film felénél tarthattunk, amikor ráeszméltem, hogy tulajdonképpen már percek óta nem figyelek a filmre, mert máson járt az eszem. Már régóta megfogalmazódott bennem egy kérdés, és a mostani időpontot véltem a legjobbnak arra, hogy megkérdezzem Noeltől.

- Noel - néztem fel rá hirtelen.

- Hmm? - szakította el a képernyőről a tekintetét.

- Te gondolkodtál már azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem én megyek a nyaralásra, hanem Tomi? - tettem fel a kérdést.

- Nem igazán - vonta meg a vállát. - Miért, szerinted mi lett volna?  kérdezett vissza.

- Legrosszabb esetben a bunkó meg a buzi került volna egy szobába. - közöltem vele az elképzelésemet.

Noel felröhögött, majd magához húzott és megcsókolt. Ezzel elvontunk, khm khm egy darabig, majd eltoltam magamtól, és ránéztem. 

- De most komolyan, mi lett volna? - komolyodtam el. - Szerinted találkozhattunk volna? Összejöttünk volna?

- Nem tudom... szerintem az életben ha valaminek meg kell történnie, az meg is fog vagy így, vagy úgy- mondta végig a szemembe nézve, mire akaratlanul is elmosolyodtam.

Az este végül úgy alakult, hogy későig beszélgettünk, és Noelnek nem volt kedve hazamenni, ezért végül nálunk aludt. Másnap reggel Noel korán elment munka miatt, de amit nagyon furcsállottam az az, hogy Tomi este nem jött haza. Már éppen hívtam volna fel, mikor csengettek. Kinyitottam az ajtót, és Tomi állt előttem. Elég érdekes volt az arckifejezése, semmit nem tudtam belőle kiolvasni. Rosszul nézett ki, mint aki megbánt valamit.

- Jól vagy, Tomi?- fürkésztem az arcát.

- Emma, el kell mondanom valamit. - vallotta be halkan, és bement, majd utánam szólt, hogy kövessem.

-Uhh ez most kicsit hosszú lett egy fejezetnek. De reméljük eddig tetszik nektek, nemsokára jönnek majd a következő részek is. Jó olvasást! - a szerzők :) -