Random- L&L folytatás

18. fejezet

,,- Maradunk egy kicsit, köszi - mosolyodtam el végül, mire Noel a fejét ingatva röhögött, és miközben még mindig a kezemet fogta, elindultunk be a házba. "

- Gyertek csak - fordult hátra Lilla, ellenőrizve, hogy esetleg nem szaladtunk- e el időközben, vagy ilyesmi. Hah, vicces...Vagy nem? Csak menj tovább.

Az előszobába belépve megcsapott a hipó jellegzetes illata. Hmm, ezek szerint most lett takarítva. Az eredmény valóban megérte, mert a fehér márvány kő gyönyörűen csillogott. A falak többsége hasonlóan a fehér különböző árnyalataiban pompázott, de mégsem tűnt olyan egyhangúnak, mert a különböző növények, gyönyörű festmények és képek beszínesítették.

- Szép ez a hely - dicsérte Noel a látottakat, mire Lilla egy pillanatig körbe futtatta tekintetét a házon, majd egy kis mosollyal fordult újra felénk.

-Köszönöm - mosolygott - Már évek óta itt élünk, sok időbe telt teljesen az elképzelésemhez megfelelően megcsinálni - mondta, majd egy pillanatra elkomorodott az arca, ahogy rájött, hogy többes számban fejezte ki magát. Élünk. - Illetve, élek - helyesbített szomorú kifejezéssel az arcán.

- Sajnálom - szóltam halkan, mire a szemembe nézett - Tudom, hogy milyen sokat jelentett neked - tettem hozzá, és felfedeztem az arcán valamiféle reményt. 

Talán most már tisztán látja, hogy fehér zászlóval érkeztem. Tudok róla rengeteg mindent, azt is, amit régen tett, és ami történt, de sokkal jobban járunk mindketten, ha ezen most tovább lépünk. Hiszen a múltat nem lehet megváltoztatni, hát alakítsuk jól a jelent. 

- Köszönöm - nézett felváltva mindkét szemembe, miközben szaporán pislogott, hogy ne lássuk azt a könnycseppet legördülni a szeméből. 

Egy pillanatra Noelre néztem, aki alig láthatóan mosolyogva nézte a jelenetet.

- Jaj, milyen figyelmetlen vagyok - tért magához Lilla-  Esetleg kértek valamit? Kávé? Tea?

- Én egy kávét, köszönöm - szólt Noel, amit én is jóváhagytam, és elindultunk a konyhába, ami szintén elég kidolgozott hatást keltett. Egy hatalmas amerikai konyha, egyszínű bútorokkal, és egy pulttal középen. Lillát követve leültünk a kicsit arrébb található asztalhoz, Lilla pedig a kávéfőző felé vette az irányt.

- És, hogyhogy ide költöztetek? - tette fel a kérdést, mire Noellel összenéztünk.

- Még sosem laktunk együtt - vallottam be, mire Lilla érdeklődve tekintett rám.

- Úgy gondoltuk, hogy itt az idő, mert már elég érett a kapcsolatunk - magyarázta Noel.

- És mióta vagytok együtt, ha szabad kérdeznem? - indult meg felénk Lilla három kávés bögrével a kezében.

- Három éve - vágtuk rá egyszerre, mire összenézve elmosolyodtunk. 

-Hát, üdv itt - Lilla szintén kedvesen mosolygott ránk, de látszott rajta, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát, tudva, hogy pontosan tudjuk, mi történt körülbelül húsz perccel ezelőtt. Hogy éppen most szakítottak a pasijával, akivel réges-régóta együtt voltak.

- Szóval... Mi a munkád? - tereltem a témát hirtelen ötlettől fogva.

- Festő vagyok - válaszolt - 5 éve kezdtem, és beleszerettem ebbe a munkába. Azóta nem is akarom abbahagyni - mondta, és látszott, komolyan is gondolta.

- Én is szívesen lettem volna festő. Csak nincs meg hozzá a tehetségem - nevettem, mire mindketten röhögésben törtek ki. 

- Tudom - törölgette a szemét Lilla - Kilencedikben rajzoltál egy macskát, ami úgy nézett ki, mint egy ló- nosztalgiázott, mire Noel a fejét fogva nevetett.

- Egyest kaptam rá - emlékeztem vissza.

- Még szép! - közölte szórakozottan Lilla.

- Lakberendező nem vagy esetleg? Ez a ház konkrétan gyönyörű - nézett körbe Noel újra.

- Nem, csak jó az ízlésem - mosolygott Lilla- De nagyon köszönöm.

- Ezek közül a képek közül van, amelyik a tiéd? - néztem a falra akasztott festményekre kíváncsian. 

- Igen, az ott, például - mutatott az egyik műre, ami tényleg varázslatos volt - Azt 1 éve festettem. Az egyik kedvencem azok közül, amit én csináltam.

- Nagyon szép - közölte Noel a képre nézve.

- Tényleg az - jegyeztem meg én is - Tehetséges vagy.

- Köszönöm szépen, tényleg - hálálkodott - Na de nehogy már csak rólam beszéljünk, hiszen ti költöztetek ide. Nektek mi a munkátok? - kérdezte.

- Én egy műsorvezető levelezője vagyok - válaszolta Noel - 3. éve csinálom - tette hozzá.

- Azta, kiről van szó? - érdeklődött Lilla.

- Bárány Imre. Nem tudom, ismered-e -vonta meg a vállát Noel, miközben Lillának viszont szó szerint leesett az álla.

- Az a Bárány Imre? Wow, gratulálok - bólintott elismerően, mire Noel nevetve megköszönte.

- Különleges módon ismerkedtünk meg - nevetett Noel felém nézve, és kacsintott egyet - Sokat beszéltünk akkoriban, és végül ez így alakult, abszolút nem bánom - fejezte be, mire Lilla felém emelte tekintetét.

- És te, Emma?

- Én szerkesztő vagyok egy kiadónál - meséltem, mire Lilla elmosolyodott.

- Már gimiben is könyvmoly voltál, nem is csodálom - forgatta a szemét szórakozottan - Tökéletes munka számodra.

- Igen, én is nagyon szeretem - feleltem határozottan. Kifogytunk a témából, és egy rövid csöndes percet követően Lilla újra megszólalt.

- Egyébként, hogyan ismertétek meg egymást? Mostmár nagyon érdekel - utalt arra, hogy igazából nem is nagyon ismertettük ezt a dolgot, csak utaltunk rá.

- Nagyon hosszú sztori, de... egy nyereményúton. Amire nem is akartam elmenni - nevettem.

- Egy szobába kerültünk, és kialakult ez a... - mutatott Noel kettőnk közé - Ez a kapcsolat. Ami azóta tart.

- Hú, akkor.. - rakta össze a képet Lilla - Tulajdonképpen nem is ismernétek egymást, ha Emma, vagy te nem mentek el az útra.

- Hát, miután már jelentkezel, nincs nagyon visszaút - röhögtem el magam - Bár, nem is én jelentkeztem - gondoltam bele, mire Lilla elvesztve a fonalat értetlenül nézett rám, mire szórakozottan legyintettem.

- Igazából igen - válaszolta meg Noel Lilla előző kérdését - Nem ismernénk egymást - pillantott rám.

Hirtelen egy értesítés hangja hallatszódott az egyikünk telefonjából, mire mindannyian automatikusan felkaptuk a készülékeinket. Az értesítés végül Noel telefonjára érkezett, de ezt vehettem égi jelnek is, mert...

- Úristen, mennyi az idő - néztem az órára - Az utolsó bútorszállító negyed óra múlva érkezik. És még folytatnunk kell a pakolást - fordultam kétségbeesetten Noel felé, aki gyorsan felállt a székről, mire én is így tettem, és leraktam az asztalra a kávés bögrét, amiből időközben elfogyott a kávé- Nagyon köszönjük, hogy itt lehettünk, és örülök, hogy újra találkoztunk - mosolyogtam Lillára.

- Szívesen, gyertek máskor is! - köszönt el Lilla, mi pedig sietve az ajtó felé rohantunk, és miután kilépve az ajtón tovább indultunk, visszanézve láttam, hogy Lilla figyel minket az ajtóból. 

- Szia! - kiáltottam mégegyszer, és megfogtam Noel kezét, aki addig várt rám, és mentünk is.

Na, itt is van a vége a 18. fejezetnek. Reméljük, tetszett ez a fejezet is. Nagyon köszönjük a türelmet! Nemsokára érkezik a folytatás. Addig is jó olvasást, és persze mindenkinek egy rémisztően jó Halloweent kívánunk! - a szerzőkS