Random- L&L folytatás

3. fejezet

Na most, megpróbálom gyorsan összefoglalni az elmúlt két hét eseményeit. Kezdjük ott, hogy sikerült elég jól elkerülnünk Tomit, nekem is és Noelnek is. Mondjuk, nekem lényegesen nehezebb volt, és rendesen meg is gyűlt vele a bajom, de valahogy összejött, és alig beszéltünk Tomival. És bár tudom, hogy ez  biztos nem eshetett valami jól neki, de be kellett ismernie, hogy ennek így kell lennie. Legalábbis addig, amíg valami csoda folytán elfelejtődik az egész. Jó, azért nagyrészt az is besegített, hogy az időm legtöbb részét nem is otthon, hanem valahol Noellel töltöttem. Többször is beszéltem lányokkal, Évivel és Szandival is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan barátnőim vannak, mint ők, akikkel meg tudok olyan dolgokat is beszélni, amit -ebben a helyzetben főleg- Tomival nem tudok. Azt hiszem, ha ma nem kapok egy üzenetet, akkor ez még tovább is folytatódhatott volna. 

Tomi ugyanis írt mindkettőnknek, hogy találkozni akar, méghozzá minél hamarabb, mert tisztázni akar egy-két dolgot. Noel egyből felhívott, ő előbb látta meg az üzenetet, mint én. 

- Szerinted? - hallom Noel hangját a telefonból.

- Nem tudom, szerintem menjünk át, mi van ha valami fontos... - gondolkodtam.

- Jó, legyen.

Noellel már a kapuban álltunk, amikor Noel -gondolom a feszült hangulat oldása érdekében- egy poénnal hozakodott elő.

- Remélem, nem akarja megkérni a kezem. - mondta, mire elnevettem magam, és játékosan belevertem egyet a vállába. Bár tudtam, hogy viccel, azért magamban megejtettem egy imát, hogy ne legyen igaza. 

- Srácok, de jó, hogy megjöttetek, valami fontos dolgot kell mondanom. - nyitotta ki az ajtót hirtelen Tomi, és konkrétan berángatott minket a házba.

- Üljetek le, kértek valamit? - nézett ránk.

- Nem, köszi, mindjárt megyünk. - rázta meg a fejét Noel. 

- Szóval?

- Na - ült le Tomi is. - Tudom, hogy mostanában kerültök. - kezdte, mire egy "pff, mi, dehogyis.." arckifejezéssel néztünk vissza rá. -Tudom, hogy igen.- húzta résnyire a szemét.

- Jó, lehet. - adtam meg magam.

- Tudtam - biccentett Tomi.

- Mégis honnan tudtad, hogy elmondom neki? - mutattam Noelre.

- Ismerlek. - közölte egyszerűen. - Oké. Most elkezdem az elejéről, ne szóljatok bele kérlek. Szóval. Egy ideje találkozgatok egy sráccal, és nagyon jóban lettünk... talán túlságosan is, és eddig nem akartam bevallani magamnak, és valószínűleg ezért találtam ki a Noellel kapcsolatos sztorit is. Azt hiszem, beleestem ebbe a srácba. De nem akartam elfogadni, mert azt hittem, benne egy barátra leltem, viszont akkor merült fel bennem, hogy lehet, hogy többre is. - vallotta be.

- És miért éppen Noel? - kérdeztem.

- Nem akartam, hogy bármi is feltűnjön, ezért ki kellett találnom valami okot, hogy ne legyen gyanús. Innen jött Noel. - fordult felé. - De ne aggódjatok, egyébként semmi ilyesmiről nem volt szó, és sajnálom, hogy ezzel tudtam előrukkolni. Meg azt is, hogy hazudtam. - tette hozzá.

- Ez... érthető. - szólalt meg Noel.

- Tényleg? - lepődött meg Tomi.

- Tényleg? - fokoztam én is. - Továbbra sem értem, miért Noel.

- Mert nincsenek más barátaim. Ha azt a mindig részeg kocsmás csávót nem számoljuk. - röhögte el magát Tomi.- Lényeg a lényeg, nem akartam bevallani ezt a dolgot, ezért próbáltam meg kitalálni mást, ami így utólag elég hülye ötlet, de már nem tudok mit tenni. - sóhajtott.

- Legalább a srác nevét megtudhatjuk? - kérdeztem.

- Levi, teljes nevén Csárdás Levente.

- És, hogy alakulnak a dolgok? - érdeklődött Noel.

- Eddig jól, nagyon úgy néz ki összejöhetünk...

- Honnan tudod?- kérdeztem.

- Nem tudom. Csak megérzés. - vonta meg a vállát, mire felvontam a szemöldököm.

- Megérzés, mi? - fürkésztem az arcát, majd eltátottam a szám. - Te összejöttél vele.

- Miii? Én, dehogy. - vigyorgott megállás nélkül.

- Ismerlek. - vágtam vissza Tomit ismételve, és mivel erre nem tudott mit mondani, elégedett mosolyra húztam a számat.

- Jó. - adta meg magát. - De viszont van itt még valami, amivel most tuti felkeverem az állóvizet...

- Ne kímélj. - adtam szabad utat.

- Az van, hogy elég jól alakulnak a dolgaink mostanában, és hát megszületett egy ötlet, hogy ugyebár rengetegszer járunk egymáshoz, és mennyivel egyszerűbb lenne, ha... ha ideköltözne. - mondta ki. - Viszont, Emma... azt hiszem fura lenne, ha te is itt lennél. - közölte, mire elkerekedett a szemem.

- Te most frankón kiköltöztetnél a lakásból? - akadtam ki kissé. Ezt nem teheti, ketten fizetjük a lakbért, és ráadásul együtt költöztünk be, szóval ez az én házam is.

- Komolyan beszélsz? - meredt rá Noel is, és láttam a szemén, hogy most ő is ideges.

- Figyeljetek, nem tudnátok örülni nekem, vagy ilyesmi? Elvégre én három éve nézem, hogy milyen boldogok vagytok együtt, félre ne értsétek, áldásom rátok. De most nekem van itt az időm. - emelte fel a hangját Tomi.

- Hahh, ezt nem hiszem el. Én léptem. - álltam fel nagy hévvel az asztaltól, ami miatt még a székem is felborult, de nem érdekelt. Elindultam az ajtó felé, és vissza se néztem. Hallottam, hogy Noel utánam kiált még valamit, de nem érdekelt, mentem tovább. Kimentem, és bevágtam az ajtót magam mögött.

- Itt is van az új rész. Nagyon örülünk, ha valaki már most felfedezte ezt a könyvet, csak tegnap óta írjuk. Viszont nagyon szívesen várjuk a kommenteket, véleményeket, mi az ami tetszik a történetben, és mi az, ami miatt nem túl jó. Nagyon köszi ha valaki esetleg ír. :) Jó olvasást! - a szerzők -