Random- L&L folytatás

17. fejezet

,,- Szerintem a szomszédból jön - léptem mellé, mire a szemembe nézett, és a kezemet megfogva elindult fel, vissza a hálószobában, ahol megálltunk az ablak előtt.."

- Nyissuk ki az a ablakot, úgy könnyű hallgatózni- javasolta Noel, mire a függönyt elhúzva szélesre kitártam az ablakot.

- Komolyan azzal a ribanccal csalsz meg? Menj a francba! - ordibálta teli torokból a csaj, amire felkaptam a fejem. Várjunk...

- Dehát én...- kezdte a fiú, mire a lány azonnal csendre intette.

- Ábel, ne kezdd megint az álszentet! Mindent tudok - fordult meg a csaj, aki immár felénk nézett, és az arcát szemügyre véve....

- Úristen - suttogtam magam elé, amire Noel felfigyelt.

- Mi az?

- Lilla - nyögtem ki, és sietősen a lépcső irányába indultam.

- Emma, Emma - hallottam a hátam mögül - Ki az a Lilla? - szólt Noel, mire a lépcső közepén hirtelen gyorsan megfordultam (kishíján lefejelve a mellkasát), és Noel szemébe nézve hadarni kezdtem.

- Szóval Lilla...gimi....öhm...legjobb barátok....aztán...- beszéltem össze-vissza.

- Oké. Nagy levegő - nézett a szemembe - Beszív, kifúj - mutatta, mire a mozdulatot megismételve próbáltam kicsit higgadni. Ez nem lehet. Tuti csak képzeltem. 

- CSAK MENJ EL!! - hallottuk a kiabálást kintről. Oké, ez tuti ő.

- Na most mondd.

- Jó. A lényeg, hogy gimiben mi ketten Lillával elválaszthatatlanok voltunk, legjobb barátnőkként mindent és mindenkit állandóan kibeszéltünk, de tizenegyedik második felében megismerkedett Ábellel...Aki teljesen elvette az eszét. Emiatt elhanyagolt, mindig amikor szükségem lett volna rá, azt mondta, hogy "Nem érek rá, Ábellel vagyok". Bezzeg amikor neki kellettem, akkor egyből mellette kellett, hogy legyek, különben én vagyok a "szar barát".... Egyik nap rendesen összevesztünk, és azóta az életben egyszer sem kerestem többet, és ő sem engem. - fejeztem be a monológomat - Egészen mostanáig, mert illene köszönnünk új szomszédokként...

- Várj - próbálta felfogni az egészet - Ha gimi óta együtt voltak, miért nem házasodtak még össze? Mármint, ez már rengeteg idő.

- Lilla sosem volt a megházasodás híve - forgattam a szemem automatikusan.

- És te az vagy? - fürkészte az arcom szórakozottan, mire elfojtottam egy mosolyt.

- Igen - közöltem egyszerűen - Egyszer majd szeretnék megházasodni - célozgattam óvatosan, direkt nem egyértelműen közölve a tényt, hogy azt szeretném, ha ő lenne az a férfi. Noel egy pillanatig csendben figyelt, majd újból megszólalt.

- Na, átmegyünk köszönni a szembe szomszédoknak? - kérdezte végül.

- Persze, csak hallgassuk meg, hogy kiabálnak e - válaszoltam próbálva leplezni az idegességemet. Ez mit jelent? Hisz kikerülte a választ....

Az ajtóhoz érve hallgatózni kezdtünk, hallottunk ahogy egy kocsiajtó csapódik, majd elhajt. Noellel egymásra nézve bólintottunk, és elindultunk köszönni a kedves szomszédunknak.

- Biztos jó ötlet ez? - álltam meg hirtelen - Nem túl jó az időzítés...Elvégre több mint 8 éve együtt voltak, ez biztosan nem könnyű most neki.

- Neeem, gyere. Elvégre úgysem tudhatnánk a szakításukról- vonogatta a vállát.

- Noel. Az egész KÖRNYÉK tud a szakításukról - közöltem, mire már nyitotta a száját, de közbe szóltam.

- Inkább menjünk - kezdtem el visszahúzni, mire a hátam mögött egy hangot hallottam, amire teljesen leblokkoltam.

- Elnézést, hozzánk jöttök? Bocs az előbbiért... - szabadkozott Lilla, majd mikor megfordultam és meglátta az arcom, azonnal abbahagyta a beszédet, és meglepetten nézett rám. - Emma? - pislogott, és a hangja olyan közömbösen csengett.

- Szia Lilla - szólaltam meg kínosan - Rég láttalak - erőltettem egy széles mosolyt az arcomra.

- Igen...

- Hát - köszörültem meg a torkom - Lilla, ő itt a barátom, Noel - pillantottam Noel felé, mire a kezét az enyémre kulcsolva megszorította a kezem, ezzel bátorítva. 

- Örvendek a találkozásnak - biccentett Lilla - Esetleg, lenne kedvetek bejönni? - invitált meg minket, mire ösztönösen Noelre néztem.

- Ó, nem zavarunk, csak... -kezdtem

- Persze, szívesen - mondta velem egy időben Noel, mire egymásra néztünk, és újra megszólaltunk.

- Igazából szívesen...

- Akkor bocsi, de nem - szólt ő is.

Noellel újból összenéztünk, majd felnevettünk. Ez a helyzet kezd egyre jobb lenni..

- Maradunk egy kicsit, köszi - mosolyodtam el végül, mire Noel a fejét ingatva röhögött, és miközben még mindig a kezemet fogta, elindultunk be a házba. 

Sziasztok, meg is hoztuk a következő részt, ez most sajnos nagyon későn sikerült összehozni, és nem is lett egy kifejezetten hosszú fejezet, azért reméljük tetszett. Várjuk a kommenteket, nyugodtan írhattok véleményt! Igyekszünk két héten belül, vagy inkább hamarabb jönni a kövi résszel, de azért inkább nem ígérünk meg semmit. Addig is jó olvasást! :) - a szerzők