Random- L&L folytatás

7. fejezet

"- Tudtam, hogy itt leszel. - szólt egy ismerős hang."

Ahogy meghallottam a hangját, a szememet lehunyva sóhajtottam, majd kinyitottam a szemem. Lassan felé fordultam, és a szemébe néztem. Ő is a szemembe nézett, majd szó nélkül átnyújtott egy borítékot. Meglepetten nyitottam ki, ő pedig a mozdulataimat követte a tekintetével. A borítékban egy lap volt, amin egy gyönyörű ház képe díszelgett, alatta pedig néhány sor, a saját  kézírásával:

"Tudom, sokáig vártam ezzel, de azt is tudom, hogy veled kell lennem, és itt az ideje szintet lépnie a kapcsolatunknak. Boldog szülinapot, Emma.

Ui: Félreértés ne essék, vagy 5 hónapja ezt terveztem.

Noel."

A szöveget vagy ötször elolvastam. Vannak azok a pillanatok, amikor az ember legszívesebben leugrana egy szakadék széléről, akkora félreértés áldozata lett. Na úgy érzem, körülbelül a tízes skálán 9-esre éreztem magam hülyén akkor, ráadásul magam miatt. Hiszen Noel össze akar velem költözni. Csak egy új házba. Ketten. Én meg besértődtem, mert nemet mondott arra, hogy odaköltözzek hozzá, amikor vett egy vadiúj házat csak kettőnknek. 

Hitetlenül fordultam újra Noel felé, aki kívácsian fürkészett, én pedig abban a pillanatban a nyakába ugrottam. Valószínűleg felkészült a reakciómra, mert azonnal a karjaiba zárt.

- Sajnálom - suttogtam.

- Nem kell - tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem tudhattad...

- De meg kellett volna hallgatnom téged. - ingattam a fejem.

- Így legalább drámaiabb volt -röhögte el magát, mire mosolyogva belefúrtam a fejem a vállába. - Összeköltözünk - suttogta.

- Összeköltözünk - ismételtem a boldogságtól kicsattanva.

A tiszta égbolt alatt sétáltunk Noel háza felé. Noel elhatározta, hogy elkezdi összepakolni a cuccait, én pedig felajánlottam, hogy segítek neki. A ház elé érve Noel megtorpant egy pillanatra, majd megfordult, és rám nézett.

- Nem kéne neked is pakolnod? - kérdezte értetlenül.

- Hát, de - húztam el a számat. - Viszont enyhén szólva... Hát... Összevesztem Tomival - nyögtem ki.

- Ma már másodjára. - bólintott Noel.

- Na igen. Maradjunk annyiban, hogy nem biztos, hogy az lenne a normális, hogy besétálok a házba, mintha mi sem történt volna. - grimaszoltam.

- Akkor ezután rendezzük a dolgokat. - bólogatott. - Szintén másodjára - tette hozzá, amire elnevettem magam.

Későn végeztünk a pakolással, mert kiderült, hogy Noel nem túl igényes a lakásával kapcsolatosan, ugyanis véletlenül rábukkantam egy óriási szekrényre, amibe rendezetlenül voltak bedobálva ruhák, labdák, cipők, és egyéb kisebb dolgok, vagy kacatok. Mire azt az egész borzalmat ki tudtuk pakolni, eltelt vagy 3 óra, és beesteledett, úgyhogy úgy döntöttem, hogy nem megyek haza, tekintve, hogy olyanom jelenleg nincs. Már túl késő volt megmagyarázni a dolgokat Tominak, biztosan ő is alszik ilyenkor. Vagy ők. Ezt nehéz lesz megszokni...

Már majdnem lekapcsoltam a lámpákat, amikor eszembe jutott valami. Pala! Nem hívtam fel, hogy lemondjam, jézusom, azt hiszik ott kéne lennem. Sietve felkaptam a telefonom, és tárcsázva Palát a fülemhez emeltem a készüléket. Szerencsémre felvette.

- Szia, Emma - szólt álmos hangon a telefonba.

- Basszus, felkeltettelek? - kerekedett el a szemem.