Random- L&L folytatás

6. fejezet

Nem is gondoltam át, hogy merre menjek, szinte ösztönösen indultam el a házunk, illetve már nem tudom kinek a háza felé. Úgy éreztem, talán túl gyorsan reagáltam, és túl feszülten. Muszáj volt tisztáznunk a dolgokat, mert egy ilyen döntés azért nagy dolog. Lehet, hogy nem is így gondolta, de az is lehet, hogy csak elhomályosítja a látását az a rózsaszín köd, ami végül a konfliktusunkat szülte meg.

Mikor az ajtó elé értem, vettem egy mély levegőt, és fejben felkészítettem magam.

"Most megpróbálok nyugodtan, és éretten gondolkodni, és nem felcseszni magam az első kis dolog miatt" - gondoltam magamban. Jó, ez biztos nem olyan nehéz...Aha, persze.

Sóhajtva nyújtottam a kezem az ajtó felé, és azt ökölbe szorítva bekopogtam.

- Jövök! - hallottam meg Tomi hangját, mire nyeltem egyet. Huhh.

A következő pillanatban kitárult az ajtó. Tomi amolyan "automatikusan mosolyogva" nyitotta ki az ajtót, de ahogy meglátott, lehervadt az arcáról a vigyor, és feszülten nézett a szemembe, várva, hogy mit akarok tőle.

- Nézd, beszélnünk kell erről. - kezdtem. - Tudom, az előbb kissé hevesen reagáltam, de most ígérem végig hallgatlak. - néztem én is a szemébe.

Tomi sóhajtott, majd kissé jobban kinyitotta az ajtót, félreállt, és a karját egyenesen tartva befelé mutatott vele, amolyan "csak tessék" mozdulattal, jelezve, hogy akkor beszéljünk, mire elmosolyodva léptem el mellőle, és beléptem a lakásunkba. Lakásába. Lakásba. Maradjunk ennél.

- Kérsz valamit? - ajánlotta fel, mikor a konyhába értünk.

- Nem, kösz. - ráztam meg a fejem.

- Kezded, vagy kezdjem én? - röhögött fel, mire eszembe jutott, hogy amúgy én jöttem ide azzal a szándékkal, hogy tisztázzuk a dolgokat, mégis csendben ülünk.

- Én kezdem. - szólaltam meg, összeszedve minden maradék méltóságomat. - Figyelj. Tudom, hogy szép dolog szerelem. De azt azért te sem gondoltad, hogy fogom a cuccom, és kiköltözöm az utcára. - közöltem.

- Nem így gondoltam. - ráncolta a homlokát. - Azt hittem, hogy ha esetleg belemennél ebbe, akkor költözhetnél...Noelhez. - vázolta fel, amire lesütöttem a szemem.

- Az nem fog menni. - mondtam halkan.

- Mi? Miért?

- Mert nem akarja. - tártam szét a karom tehetetlenül.

- Mi? Nem mondod komolyan. - rázta meg a fejét.

- Ennél komolyabb nem nagyon szoktam lenni. - mutattam magamra.

- Nemár. Pedig... - gondolkodott el.

- Pedig?

- Semmi... - felelte.

- Oké. - hagytam rá. - Amúgy... Miért nem vesztek egy lakást? - jutott eszembe, mire Tomi láthatóan feszengeni kezdett.

- Hát mert... - kezdte, miközben hirtelen kinyílt a bejárati ajtó, mire félbehagyta a mondanivalóját, és mindketten odanéztünk. Egy huszonéves srác lépett be az ajtón. Én nem tudtam ki ez, de Tomi arckifejezéséből ki lehetett olvasni, hogy ki a srác. Segítségkérőn néztem Tomira, aki látva a zavartságom így szólt.

- Leviii! De jó, hogy itt vagy! - üdvözölte a barátját. 

- Szia Tomcsi, csak jöttem köszönni, mindjárt hozom a dobozaimat- üdvözölte ő is, majd rám nézett, és vissza Tomira. Nekem pedig elkerekedett a szemem. - Ki ez a lány? - suttogta Tominak, de úgy, hogy én is meghallottam.

- Emma- nyújtottam felé a kezem, és kezet ráztunk.

- Levi- mutatkozott be ő is, bár már tudtam a nevét. - Örülök a találkozásnak, egy perc és jövök is vissza. - sietett el. Mikor kiment, én egyből Tomi felé fordultam.

- Megőrültél? - akadtam ki. - Elmegyek, és egyből idehívod, hogy költözzön ide, mintha mi sem történt volna, és mintha el sem mentem volna azon kiakadva, hogy kiraksz a lakásból? - háborodtam fel.

- Igen, mert azt hittem...

- Mit hittél? Mit hittél, Tomi, hmm? - kértem számon.

- Nem mondhatom el, személyes okok miatt. - húzta el a száját. Hazudott. Ismerem, úgyhogy tudom, hogy hazudott, mert van valami amit nem mondott el nekem. 

- Hazudsz. - néztem rá összehúzott szemekkel.

- Nem, én nem...Nem hazudok...- dadogott össze-vissza.

- Aha. Persze. - vágtam rá gúnyosan. - Tudod mit? Én most elmegyek. Nem is értem miért jöttem vissza. - álltam fel megint. Beviharzottam a szobámba, felkaptam egy hátizsákot, és beledobáltam néhány ruhát és a lefontosabb cuccaimat, majd kimentem a szobámból, és csak ennyit mondtam Tominak.

- Én nem így ismertelek meg. - ráztam meg a fejem, és megfordultam. A kapuból kiérve Levi még köszönt nekem, de én szó nélkül elindultam. 

A park felé vettem az irányt, ahová Noellel mindig menni szoktunk. Egyedül akkor járok ide, amikor gondolkodni szeretnék, most viszont volt min gondolkodnom, ugyanis ki kellett találnom, hogy most mégis hová menjek, mert azért nem aludhatok az utcán. A lakás(unk)ba nem mehetek, mivel most úgy tűnik tele van és nincs kedvem azt a hülye fejű srácot nézni, Noelhez sem mehetek, mert most éppen hozzá sincs kedvem, mivel eléggé összevesztünk, a szüleimhez sem mehetek, mert elutaztak, de természetesen nem bízták rám a lakást, amúgy sincs kulcsom sem, és Évihez, vagy Szandihoz sem mehetek, mert ők viszont elég messze laknak, és ilyen későn nem is akarok zavarni. Ekkor jutott eszembe egy dolog, ami a segítségemre lehet. Tárcsáztam a számot, és szerencsémre azonnal fel is vette.

- Szia, Pala. - szóltam bele a telefonba. - Jól emlékszem, hogy azt mondtad, hogy itthon vagytok Magyarországon? - kérdeztem.

- Igen, persze, mivel tegnap beszéltünk. - emlékeztetett. - De miért hívtál?

- Hát... Éppen nincsen hol laknom. Csak tudom, hogy van egy házatok errefelé, ugye ahol most vagytok, és azt akartam kérdezni, hogy beköltözhetek- e, de csak egy pár napra, amíg rendbe rakom a dolgokat, és találok lakást, de elleszek, a kaját intézem magamnak, nem zavarok egyáltalán, csak aludni mennék oda. - hadartam.

- Huhh ez kicsit gyors - röhögött fel - Persze, gyere csak, de nem kell miattunk eljárnod, Gisella is bír téged, nyugodtan ehetsz velünk, és hidd el, nem zavarsz. - mondta.

- Úristen, nagyon köszi. - hálálkodtam. - Akkor nemsokára megyek. 

- Oké, cső Emma.

- Szia! - köszöntem el.

Mikor odaértem a parkba, találtam egy üres padot, amire le is ültem. Hátradőlve becsuktam a szemem egy pillanatra. Hallottam, hogy valaki leül mellém, és így szól:

- Tudtam, hogy itt leszel. - szólt egy ismerős hang.

-Na most ki is raktuk nektek az újat. Most majd egy ideig nem fogunk tudni hozni részeket, de most ezt a mait azért írtuk ilyen hosszúra. Jövőhéten valamikor jön majd a 7. fejezet. Köszönjük, hogyha kommenteltek, vagy esetleg szavaztok, sokat segítene. Jó hétvégét, és jó olvasást! :D - a szerzők-