Random- L&L folytatás

10. fejezet

" Újabb percek elteltével már tényleg aludtam. Többre már nem is emlékszem."

Mikor felkeltem reggel, az ágyban ébredtem. Ez azért fura, mert nem arra emlékeztem, hogy itt aludtam volna el. Értetlenül fordultam körbe, nagyon koncentrálva, hogy fel tudjam idézni az este utolsó pillanatait. Fáradtan dörzsöltem meg az arcom, majd egy éles fájdalom nyilalt a fejembe. Megpróbáltam felállni, de megszédültem és visszaestem az ágyra. Újra megpróbálkoztam a felállással, ekkor már sikerült megtartanom az egyensúlyomat, és elindultam a nappaliba. Abban a  pillanatban egy tízes skálán hetesre értékelném azt, hogy milyen rosszul voltam akkor. 

- Elég rosszul nézel ki - jegyezte meg Noel, amint meglátott.

- Tényleg? - gúnyolódtam.

- Valaki nagyon bal lábbal kelt ma - mosolygott rám.

- Én egy kicsit másképp fogalmaznám meg - javítottam ki.

- Mi van veled, Emma?

- Nem érzem túl jól magam - vallottam be.

- Baj van? - nézett rám aggódva.

- Hát, eléggé fáj a fejem, és szédülök is.

- Hozok neked fájdalom csillapítót, addig ülj le, nehogy nekem itt összeess.

- Köszönöm -mondtam, majd leültem a kanapéra. Nem válaszolt semmit, csak elment. Ekkor már bőven nyolcasra értékeltem a rosszullétem. Mikor Noel visszaért odaadta a gyógyszert, majd míg bevettem, leült mellém és a hajamat simogatta.

- Próbálj meg egy kicsit még aludni - javasolta.

- Ááá, már nem fog menni - legyintettem.

- Azért próbáld meg. Na gyere - fogta meg a kezem, és a hálószoba felé kezdett húzni.

Mikor odaértünk én lefeküdtem az ágyra, ő mellém majd elkezdett simogatni (Nem tudom mi lett vele nem szokása, hogy csak úgy simogat. Nem minha zavarna).Lehunytam a szemem, de nem nyomott el az álom. Már egy jó ideje csak feküdtünk ott, mikor kinyitottam a szemem, és Noel felé fordultam. Már nyitottam volna a szám, amikor Noel felém hajolt, és egy forró csókkal elhallgattatott.

- Khm, torokfájás - köhintettem.

- Nem érdekel, egy házban fogunk lakni, szokj hozzá. - nevetett.

- Meg foglak fertőzni - ingattam a fejem.

- És? Előbb utóbb úgyis elkapom, nem? - kérdezte szemtelenül.

- Oké, akkor viszont adjuk meg a módját.

- Mire gondolsz? - nézett rám mosolyogva.

- Semmi olyanra, amire te - lomboztam le.

- Akkor? - értetlenkedett.

- Csak egy hosszabb csókra gondoltam.

Nem kellett kétszer mondanom, Noel már hajolt is a számhoz, de mielött összeértek volna, a mellkasánál fogva megállítottam.

- Semmi több, oké?

Csak biccentett egyet majd száját az enyémre tapasztotta.

Pár óra mulva még mindig ugyan olyan rosszul éreztem magamat. Egy két órákat aludtam napközben, néha kimentem a nappaliba Noelhez, de volt hogy ő jött be a szobába. A lényeg, hogy nagyrészt egész nap feküdtem.

- Gyere vacsizni! - hallottam meg Noel hangját

- Nem vagyok éhes - kiáltottam vissza.

- Ma még nem ettél semmit, úgyhogy gyere! 

Ebben igaza volt, nem reggeliztem, nem ebédeltem, és mikor nasival kínált sem fogadtam el. Így hát kikeltem az ágyból (megszédültem mondjuk, de mindegy), bele raktam a könyvjelzőt a könyvembe, és elindultam ki az étkezőbe. Odaérve két tányér volt az asztalon egymással szemben. Az egyiken két pirítós volt, és habár be volt dugulva az orrom, a fokhagyma jellegzetes szagát azért megéreztem (kicsit be is könnyeztem), a másikon egy jól megrakott szendvics állt (gondoltam, az Noelé).

- Ülj le a pirítós a tiéd.

- Nem fogom tudni megenni - kötöttem ki.

- De, meg tudod, csak nem akarod - vágta rá.

- Oké, megpróbálom. De ha nem megy, akkor ne erőltesd.

- Nem fogom - nézett a szemembe komolyan.

Elkezdtünk enni, az első pirítóst hamar megettem, ahogy (a legnagyobb meglepetésemre) a másodikat is. Noel csak mosolyogva nézett.

- Csak sikerült - nézett még mindig mosolyogva.

- Köszönöm a vacsit - hagytam figyelmen kívül.

- Szívesen, bár ez alap. Ja, egyébként holnap el kell mennem egy kicsit az új házhoz, de sietek haza.

- Miért kell menned a házhoz. Valami gond van? - néztem rá értetlenül.

- Nem, dehogy, csak ahhoz, hogy mihamarabb oda tudjunk költözni, el kell intéznem még pár papírmunkát - mosolygott fáradtan. Nem voltam biztos abban, hogy teljesen igazat mondott, de gondoltam ráhagyom, ha olyan fontos úgyis elmondja.

- Jó, kicsit megijedtem, de örülök, hogy semmi baj nincs. De most megyek fogat mosni, aztán szerintem lefekszem - ásítottam, majd elindultam a fürdőbe.

- Rendben, én is mindjárt megyek - kiáltotta utánam.

Elkészültem, majd befeküdtem az ágyba, és olvastam egy kicsit. Nagyjából tíz perce olvastam mikor csipogott a telefonom. Ránéztem, és Tomi neve volt rajta. Üzenetet írt.

Tomi: Szia! Noel mondta, hogy beteg vagy. Gondoltam rád írok, hogy megtudjam mi a baj.

Emma: Szia! Igazából csak szédülök, fáj a fejem és a torkom, durván orrfolyás, és orrdugulás.

Tomi: Mi az, hogy csak? Na mindegy. Nem kéne el menned orvoshoz?

Emma: Először is. Volt már ennél rosszabb. Másodszor, nem fogok elmenni addig orvoshoz, ameddig nincs olyan bajom, ami miatt muszáj lenne.

Tomi: Rendben. Utolsó kérdés aztán hagylak.

Emma: Ne kímélj.

Tomi: Noel rendesen a gondodat viseli? Csinál neked enni, ad gyógyszert, figyel rád és nem nyaggat semmivel amit nem akarsz?

Emma: Igen, igen, igen és igen.

Tomi: Oké :) Hát akkor jó éjt, Emma.

Emma:  Neked is jó éjt, Tomi.

Leraktam a telefonomat az éjjeli szekrényre, ekkor pedig Noel érkezett meg. Befeküdt az ágyba, majd lekapcsolta a lámpát, és közelebb kúszott hozzám, majd a derekamat megfogva átölelt, én pedig becsukott szemmel a haját kezdtem el piszkálni. Komolyan nem tudom mióta ennyire bújós, de mostanában egyre jobban ilyen. Bár bevallom, engem nem zavar a dolog sőt szerintem jó, ha egy fiú ennyire ragaszkodik a szerelméhez. Végül így aludtunk el, vagyis szerettünk volna, de valaki kopogott az ajtón. 

- Már kicsit régen voltak részek sajnos, de igyekszünk pótolni. Nemsoká érkezik a 11-es is. :) Addig is jó olvasást- a szerzők-