Random- L&L folytatás

23. fejezet.

"Időközben pedig egy üzenetet is kaptam; Sokkal jobban vagyok. Hamarosan találkozunk, Tomi."

Két nappal ezelőtt Levi és Noel összeverekedett. Tomi elájult, és szívbetegséggel diagnosztizálták. De ugyanakkor még az is két nappal ezelőtt volt, amikor még Éviékkel beszéltem a telefonon. Fura egy nap volt, az tuti. Na de haladjunk sorban, mert muszáj kiemelnem néhány fontos dolgot az elmúlt napokból.

Október 17, vasárnap. Ezen a napon több minden is történt. Tulajdonképpen minden tervezett volt, így is zavaros. 

Reggel minden a szokásos módon indult, aztán Lillával elindultunk a már régóta beígért találkozónkra a kávézóban. Aranyos kis hely volt, jól el lehetett beszélgetni, és minden kikért dolog elég finom volt. Miután kértünk, beszélgetni kezdtünk.

- Na és, amúgy, hogy vagytok? - fürkészte az arcomat Lilla.

Elgondolkodtam a kérdésen. Tulajdonképpen hogyne, igazából a tegnapi pont egy minta nap volt - mondtam volna.

- Hát, jól. A tegnapi nap elég intenzívre, sűrűre, és érzelmesre sikeredett. Tudod, a kórházi levegő nem túl boldogító egy dolog. De igazából megvagyunk, kösz.

- És, Noel? Vele is minden... rendben? - kérdezte. Furcsálltam ezt a kérdést. 

- Öhm - gondolkodtam el a válaszon. Kicsit meglepett. - Megvan. Őt nem érintette olyan személyesen a téma. Mármint, nyilván de, de nehezebb volt nekem - vontam fel a szemöldököm.

- Az jó, örülök neki - szólt. Majd csendben maradt. A tekintetét a csésze kávéjára szegezte, és azt kavargatta a kanalával. Ezután, mint akibe villám csapott bele, felnézett, majd feltűnően gyorsan és zavarodottan kérdezte meg:

- Amúgy veled minden rendben?

Furcsán néztem rá, amit gondolom észre is vett, majd kicsit lassított a hevességén.

- Jobban, mint tegnap, de még nem dolgoztam fel teljesen - vallottam be - Tudod, szeretek előretervezni, de mondjuk az ilyen váratlan dolgok, mint ez, én.... Nehezen kezelem. Voltak olyan esetek gyerekkoromban, amikor ez pánikrohamba fulladt. Mindig leküzdöttem, de a helye ott maradt. Most is félek, hogy rám törhet, mert teljesen sosem múlt el.

- Néha elfelejted, hogy ismerlek - mosolyodott el - Egyszer kilencedikben egyest kaptál egy dolgozatodra, és nem számítottál rá. Kirohantál a mosdóba, én pedig utánad mentem. Hallottam, hogy sírsz, és nem nagyon kapsz levegőt. Bementem, és lenyugtattalak. Nem is emlékszel? - mondta Lilla. 

- Hát, hogy őszinte legyek, nem nagyon emlékszem rájuk. Mármint a rohamokra. Kivéve a legelsőt, de arról inkább ne is beszéljünk.

- Rendben, nem erőltetem. De Noel tud erről? - puhatolózott. És milyen okos. 

- Nem. Még nem. Egyszer majd elmondom - válaszoltam. Vagy soha - tettem hozzá magamban.

Gondolkodva kortyoltam bele a kávémba, és kiittam az utolsó cseppig, majd félve néztem az órára. 11:23. Basszus! 

- Úristen, rohannom kell, találkozóm van valakivel. Vagy inkább valakikkel - kaptam fel a táskám.

- Oh, kivel? - érdeklődött Lilla. 

- Régi barátok. A nyereményút összes résztvevője. A Városligetben találkozunk.

- Oké, siess! Majd még találkozunk - köszönt el, majd felállt, és átölelt. Kissé megszeppenve viszonoztam.

- Persze - válaszoltam gyorsan - Szia!

-Sziaaaa - kiáltott utánam.

Futni kezdtem. Megbeszéltem Noellel, hogy fél tizenkettőre hazaérek, és együtt indulunk el a XIV. kerületbe. Szerencsére a kávézó nem volt annyira messze a házunktól, így alig pár perc alatt kisebb tüdőkárosodással odaértem az ajtóhoz.

- Hóó, lassíts - nyitotta ki az ajtót Noel előttem, és furcsán nézett rám - Futottál egy maratont? - vonta fel a szemöldökét.

- Nem... Igen -  ráncoltam a homlokom. Tulajdonképpen csak 3 percet futottam, de nekem az is számíthatott maratonnak.

Noel szemei körül nevetőráncok jelentek meg, nyilván jól szórakozott a helyzeten. 

- Na és, sikerült kibeszélnetek? - vigyorodott el. Meglöktem a karját.

- Nagyon vicces - húztam össze a szemem - Sosem tudjuk meg - vontam vállat szórakozottan. 

- Akkor biztosan - nézett a szemembe vidáman - De tényleg, minden oké volt? Kicsit későn jöttél- pillantott az órájára. 

- Persze - mosolyogtam. Azt nem tudtam eldönteni, hogy erőltetett mosoly volt ez, vagy nem - Csak kicsit benéztem az időt. 

Aggódón fürkészett. 

- Akkor mehetünk?  Vagy, ha kihagytál valami megdöbbentő sztorit rólam, nyugodtan visszamehetsz, nem tartalak fel - tartotta fel a kezét - Már ha... - kezdte volna, de félbeszakítottam egy csókkal. 

- Túl sokat beszélsz - vigyorogtam. Noel ajka mosolyra húzódott, és válaszolt.

- Szólhattál volna, ha zavar - védekezett. 

- Tudod, hogy nem úgy értem - nevettem - Na, tényleg induljunk. Mindjárt jövök, beugrom valamiért.

Jókedvűen kerültem ki Noelt, majd felrohantam átöltözni, hogy minél hamarabb odaérjünk.  

- Itt vagyok. 

Elindultunk a kocsihoz, de Noel előreszaladt, és kinyitotta az ajtómat. 

- Csak utánad, drága - szólt udvariasan, félmosollyal az arcán.

- Oh, köszönöm - tettem a szívemre a kezem - Most pedig szeretném utasítani arra, hogy üljön be a volán mögé, és vezessen - javasoltam röhögve a karórámra mutogatva.

- Á, ne aggódj, nem késünk el - közölte, és nem hazudott. A következő pillanatban már robogtunk is a kertváros felé.

Vége is ennek a résznek. De a napnak közel sincs.... A folytatás nemsoká érkezik, valószínűleg február első hetében, ha nem hamarabb. Továbbra is írhattok véleményeket, nagyon szívesen válaszolunk rájuk! Már több, mint 2000 megtekintés van ezen a könyvön, nagyon szépen köszönjük! Igyekszünk sietni a részekkel, mint ezzel is most, mert kicsit rövidebb, mint a többi szokott, de ez és a következő fejezet igazából ketté lett szedve. Nemsoká hozzuk... Addig is jó olvasást - a szerzők <3