Random- L&L folytatás

19. fejezet

"- Szia! - kiáltottam mégegyszer, és megfogtam Noel kezét, aki addig várt rám, és mentünk is."

- Emmy! - hallottam egy hangot a hátam mögül, majd megfordultam. Noel a név hallatán érdeklődően felvonta a szemöldökét, én pedig csak mosolyogva legyintettem. Mert én tudtam mit jelent.

- Igen? - kérdeztem vissza.

- Holnap tudnánk találkozni? Beszélni kicsit? Meghívnálak egy kávéra - nézett rám Lilla reménykedve - mire visszafolytottam egy mosolyt.

- Persze, megbeszélhetjük - válaszoltam - Akkor viszont számot cserélhetnénk, mert nekem azóta új van - vetettem fel, mire bólintva megindult az irányunkba.

Egy ideje már pakolgattunk Noellel, amikor megszólalt a telefonom. Azt gondoltam, biztos Lilla az. Az értesítést látva megemeltem a szemöldököm. A Tunzimunzi csajok-ban csoporthívás kezdődött. Jesszus, de rég írtam ebbe a csoportba! Még akkor csináltuk Évivel és Szandival, amikor megérkeztünk a 3 évvel ezelőtt lévő Tunéziai nyereményút helyszínére (innen ered a rendkívül kreatív név), csak hogy el tudjuk érni egymást, ha van valami. Lányokra mindig szükség van.

- Ezt fel kell vennem - néztem a szemébe, mire rám emelte tekintetét - Körülbelül 2 óra múlva megjelenek. Talán - közöltem, mire röhögve bólintott.

- Éviék? - találta ki egyből, mire bólintottam - Hát jó, de ha nem érkezel vissza 3 múlva, feladom - ismertette a tervét.

- Igyekszem - nevettem, majd felsiettem a telefonnal a kezemben a lépcsőn, és a titkos kis szobámban elhelyezkedve csatlakoztam a beszélgetéshez. 

- Sziasztok - köszöntem be, mert mindkettőjük rublikája megjelent a képernyőn. 

- Hellóóó - intett Szandi, mire Évi is a képernyőre szegezte a tekintetét.

- Na jó, a lényegre török. Te tényleg nem mondtad el a két legjobb barátnődnek, hogy összeköltözöl életed szerelmével?? - akadt ki kissé - De hát, mióta van ez tervben?- tette fel sorra a kérdéseket, Szandi pedig helyeselve vette át a szót.

- Hát igen, mindent IS tudni akarunk. Na jó, azért mindent nem - tette hozzá röhögve.

- Oké, oké - röhögtem el magam én is - Hol is kezdjem? - gondolkodtam, majd nekikezdtem a mesélésnek. Onnan kiindulva, hogy összevesztünk Tomival, majd azt is, hogy Noellel szintén összevesztünk, mire legnagyobb elkeseredettségemben Palához fordultam, ami végül nem volt aktuális, mert közben kiderült a nagy igazság, miszerint összeköltözünk Noellel.... Szóval az egészet. Az elejétől a végéig. Néha néha elnevettem magam Évi és Szandi arckifejezésein.

- Várj, várj. Kimondtátok A szót? - tátotta el Szandi a száját. Na ugye, hogy ez nagy dolog!

- Igen - vigyorogtam. "Ahhoz túlságosan is szeretlek" - ment végig az agyamon a bizonyos mondat, ami sok dolgot megváltozatott. Amit végül én mondtam ki.

- Mit is mondott pontosan? - kérdezte Évi fülig érő szájjal, habár pontosan tudta, hiszen alig 3 perccel azelőtt mondtam el. 

- "Emma. Én is szeretlek. És ezt most nagyon komolyan mondom. Szeretlek." - idéztem fel Noel szavait, mire olyan lányosan sikítottak a kamerába, mintha csak azt közöltem volna, hogy férjhez megyek.

- Ez nagyon aranyos. Örülök nektek - nézett meghatottan Évi, mire mosolyogva megköszöntem. Az ő dicséretük sokat jelent. 

- Köszönöm.

Már másfél órája ment a hívás, amikor is Évi feldobott egy új dolgot, amiről eddig nem is beszéltünk.

- Hé, még nem is beszéltünk a találkozóról - csapott a homlokára, mire értetlenül bámultam a laptopra. 

- Milyen találkozó?

- Jesszus, nem is tudja? - kerekedett el Szandi szeme.

- A csapatos találkozó. Mindenki, aki ott volt a 3 évvel ezelőtti nyaraláson, eljön egyik délután a Városligetbe október 17-én, pénteken - magyarázta Évi, miközben kinyílt az ajtó, és Noel dugta be rajta a fejét, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy éppen nem róla beszélünk (vagyis gondolom én, hogy ezt gondolta, de hát senki sem tud úgy gondolkodni mint a férfiak), belépett.

- A világért sem akarom megzavarni a csajos csevejt, de muszáj lejönnöd, mert további két percnél többet nem fogok kibírni egyedül - közölte.

- Ennyire hiányzom? - viccelődtem, mire átsuhant az arcán egy széles mosoly.

- Nem pont erre gondoltam, de így is érthetjük - tette hozzá, közben a képernyőre nézve elröhögte magát, amikor meglátta Szandiék arckifejezését a beszélgetésünket hallgatva - Sziasztok - intett nekik egyet szórakozottan, mire mindkét lány egyszerre köszönt vissza.

- Miről is van szó? - tértem vissza az eredeti okhoz, mire Noel, mintha csak most jutott volna eszébe, észbe kapott.

- Tehát, Tomi és a lökött barátja megjelentek a lakásunk előtt, úgyhogy szeret.. - kezdte el.

- Szóval szeretsz? - szivattam tovább.

- Persze, hogy szeretlek, de ebben a pillanatban nem ezt akartam mondani.

- Aww, de cukii - hallottuk meg egyszerre a legjobb barátnőim hangját, mire mindketten elröhögtük magunkat. 

- Sürgős lenne, lent várnak - nézett a szemembe újra Noel, a képernyőről elszakítva tekintetét.

- Megyek - bólintottam - Na jó, még beszélünk csajok, és mostmár megnézem a csoportot.

- Jól van, puszilunk. Sziasztoook - köszöntek, mire mi is elbúcsúztunk, lezártam a laptopom, és kiindultunk.

- Tulajdonképpen egy kicsit sem tévedtél - szólt halkan, mire ránéztem. Barna szemét megvilágította az éppen rásütő naplemente fénye az ablakon keresztül. Úgy, hogy egészen világosnak hatott. És az egyetlen egy dolog, amit nem tudok nem mondani, az, hogy gyönyörű.

- Basszus, de gyönyörűek a szemeid - mondtam ki a szavakat vigyorogva, és meggondolatlanul. Csak akkor esett le, hogy ezt hangosan kimondtam, amikor Noel válasz helyett mosolyra húzva a száját felém hajolva megcsókolt.

- HÉ!! Mi még itt vagyunk!! Elfelejtettetek? - ordibálta hirtelen lentről egy hang, akit ebben a pillanatban a pokolra kívántam. Noeltől lassan elhúzódva óvatosan lenéztem a korlátról, ahonnan tisztán látszódott, hogy Levi kényelembe helyezve magát a kanapén foglalt helyet, Tomi pedig az előszoba környékén álldogált (mint amúgy a normális emberek egy vendégségben). Noel mellém állva szintén megnézte mi történik, majd a szemét forgatva vette tudomásul. Valószínűleg ő is ugyanazt gondolta, amit én. Inkább a pokol.

- Helló? - hallottuk meg ezúttal Tomi hangját.

- Na jó, menjünk le - suttogtam, mire Noel sóhajtva bólintott.

- Menjünk.

Meg is hoztuk a kövi részt, egy nap csúszással ugyan, de azért ezt a két hetente- dolgot nagyjából betartva. Nagyon reméljük hogy érdekesnek és változatosnak találjátok a sztorit, és, hogy tetszett a mai fejezetünk is! Illetve köszönjük szépen az eddigi visszajelzéseket, nagyon sokat jelent!!💝Továbbra is várjuk a kommenteket, nyugodtan írjatok véleményt! Ezzel el is búcsúznánk, a következő részt körülbelül November 29-re rakjuk ki. Addig is jó olvasást - a szerzők