A maffia angyala

1

Camila

Az utcán rohanva azon gondolkozom, vajon csapzottan, éppen időben be esve az interjúra is, felvesznek-e dolgozni ebbe az igen neves hotelbe. 3 hete döntöttem el, hogy keresek egy jobban fizető állást, hiszen egy utcai hotdog árusként soha nem fogom tudni fenn tartani magam. 6 hónapon belül az árvaházból sajnos ki kell költöznöm, mivel betöltöm hamarosan a 20. életévemet, ami a legfelső határ az árvaházi gondozásra.

Bogota két részre oszlik. Az északi és a déli. Az előbbi egy biztonságosabb rész, ahol viszonylag az emberek biztonságban érezhetik magukat, viszont ezáltal sajnos a szállások is drágábbak. A déli részről pedig inkább jobb szót sem ejteni, hiszen országunknak történelme van az itt folyó bűnözésről, ami persze annyit változott, hogy az itteni maffia hálózatok is modernizálódtak, így a turizmus virágzik, mivel a legtöbb milliomos drog kartell már legális üzletekkel is rendelkezik.

-    Végre itt vagyok...– Néztem csillogó szemmel az előttem tornyosuló hotelre.

Vettem egy mély levegőt, majd indultam volna a bejárat felé, amikor egy hangos puffanásra lettem figyelmes. Minden nagyon gyorsan történt. Két fegyveres pasas megindult felém, hiszen a puffanás egy ember volt, akit éppen mellettem lőttek agyon. Minden csupa vér volt, ahogy én is. A halott férfi fejéből ömlött a vér. Leblokkoltam. Fél szemmel láttam, ahogy az emberek sikítva rohannak messzebb a gyilkosság helyszínéről, nehogy ők kapják a következő golyót. Éreztem, ahogy egy durva kéz szorítja meg a karom, majd az arcomba nyom valamit. Próbáltam ellenkezni, habár egy hang sem jött ki a torkomon, azért igyekeztem rúgni, ütni a támadókat, persze mindhiába, mert pár pillanat múlva elsötétült előttem minden.

-    Mégis mit fogunk kezdeni a lánnyal? Látott minket, tudja, hogy mi öltük meg. Carmelo pont mellette állt amikor szarrá lőttük.

-    Amit a többivel. Megy a bárba, habár elég vézna de még a hasznát vehetjük. Mehet a takarítók közé egyenlőre az alagsorba amíg fegyelmet nem tanul.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Kezdtem volna magamhoz térni, amikor pár férfi beszélgetésére lettem figyelmes. Próbáltam kinyitni a szemem, de mintha az agyam nem küldte volna a jeleket, a szemem nem nyílott, a végtagjaim pedig szinte alig mozogtak. Lassan eszméltem rá hol is vagyok, és mi is történt, de annyira gyenge voltam, hogy csak egy halk nyöszörgés szakadt ki belőlem.

-    Nocsak felkelt csipkerózsika.- Hallottam meg az egyik férfi gúnyos hangját.

Lassan sikerült félig kinyitni a szemeim, de bár ne tettem volna. Három sötét, köpcös alak nézett velem farkas szemet.

Éreztem, ahogy elönt a pánik, a szemeim pedig szinte azonnal könnybe lábadtak.

Nem voltam egy erős nő, aki minden pillanatban tudja tartani magát, az egész semmire kellő életem lepergett előttem.

Engem senki sem fog keresni, sőt inkább örülnek majd az árvaházban, hogy végre eltűntem, és egy gonddal kevesebb.

Kolumbiában ritka, ha valakit egy árvaház kapujába tesznek, habár mindig akad 1-2 baba, de a legtöbbet vagy elrabolják onnan mielőtt valaki megtalálja, vagy pedig nem éli túl a gyermek a várakozást a hűvös, viharos éjszakában.

Ezek az intézmények azért vannak fenntartva, hogy befolyásos emberek rokonai ingyen pénzhez jussanak, kevés munkával.

-    Kérem, engedjenek el. - Csak ennyit tudtam kinyögni. Megalázó volt az egész helyzet, ahogy a padlóról felfelé nézve 3 nagydarab férfinak könyörgöm az életemért.