A maffia angyala

6

Camila

A pizsamás incidens után még további egy hét telt el. Se Dario, sem pedig Domenico nem keresett. Valentina volt az egyetlen, aki ha tudott, mindig szánt rám két percet az idejéből. Nagyon szerettem volna mindig megkérdezni tőle, nem e tud esetleg valamit arról, hogy mit terveznek velem, hiszen a férje Dario egyik fő bizalmasa, de egyik alkalommal sem volt bennem elég szufla ahhoz, hogy meg is tegyem.

Kedves volt, és mindig gondoskodott arról, hogy időben egyek, megkérdezte hogy ízlett az éppen akkori ebéd, vagy vacsora, de ezeken az általános témákon túl sosem mentünk. Mielőtt összeszedhettem volna minden bátorságom, hogy kérdezzek, mindig mennie kellett.

Két hete szinte ki sem tettem a lábam a szobából, ami szégyenletes. A napjaim abból álltak ki, hogy lezuhanyoztam, bekentem az időközben szinte teljesen begyógyult sebeimet, felöltöztetem, majd ablakot nyitottam, ahol órákig álltam csak azon töprengve, vajon mit hoz a jövő.

Többször láttam Dariot és Domenicot reggelente idegesen elrohanni, Lorenzo és pár testőr kíséretében, majd késő este visszajönni.

Annyit figyeltem őket az ablakból, hogy mostanra simán a járásukból is megtudom állapítani ki kicsoda. Dario sokkal összeszedettebb és magabiztosabb, miközben Domenico mindig egy kicsit mögötte lépked, a telefonját nyomkodva lehajtott fejjel, mint aki szarik a világra.

A ház, már ha ezt lehet annak mondani, hiszen inkább látszik palotának, egy óriási birtokon fekszik. Az kert nagy részét mindenhol testőrök őrzik.  Velem szembe pár fenyőfa foglal helyet, ami néhol árnyékot biztosít, a messzebbi részeken pedig rengeteg virág, gyönyörű kerti bútorok, és egy nagy medence. Efféle életet, gazdagságot, egyedül a könyvekben olvastam, vagy pedig néha napján a tv-ben láttam.

A nap egyre korábban kelt fel, ahogy közeledett az augusztus. Mostmár mondhatni beköszöntött az igazi nyár. Ránéztem az órára, ami még csak reggel 6 órát mutatott, így biztos voltam benne, hogy Dario még nem ment el, tekintve, hogy hajnali 4 is volt, mire vissza ért.

A függöny mögül beragyogó nap sugarai arra késztettek, hogy pattanjak ki az ágyból, vetkőzzem le magamról egyszer s mindenkorra az ártatlan kislány szerepét, aki megmentésre szorul, és éljek a lehetőséggel ami megadatott. Nem várhatom el, és persze eszem ágában sincs, az állandó védelmet. Az elmúlt hetek történései bizonyítják a legjobban, hogy ez a világ amiben élünk, nem az angyal lelkűeknek való. Ha már Kolumbia egyik legnagyobb bűnszervezete védelmét élvezem, nem hagyom elúszni a lehetőségeimet.

Vettem egy mély lélegzetet, majd minden bátorságom összeszedve, berohantam a fürdőszobába megejtve egy villámgyors zuhanyzást és fogmosást. A hosszú hajamat egy szoros lófarokba fogtam, és felkaptam magamra egy Valentinatol kapott térdig érő sötétkék szoknyát, majd életemben először magabiztos léptekkel haladtam Dario irodája felé. Biztos voltam benne, hogy ott van, hiszen a szobája az enyém mellett van, így azt észrevettem volna ha hajnalba oda megy be.

Végig haladtam a hosszú folyosón, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat több testőr mellett elhaladva, akik folyamatosan engem bámultak, végre megpillantottam a célt. A szívem eszeveszett módon kalimpált, úgyéreztem mindjárt kiszakad a mellkasomból, és a földön landol.  BUM.BUM.BUM.

Felemeltem a kezem, majd egy kicsit erősebben kétszer megkopogtattam az ajtót. Semmi. A testőrök továbbra is bámultak, a szívem pedig már a torkomat verdeste. BUM.BUM.BUM. Még kétszer kopogtattam, majd miután ismét semmi választ nem kaptam, benyitottam.

Dario ott ült az egyik fekete kanapén egy pohárral a kezében, fekete ingben, ami félig ki volt gombolva, ezzel a figyelmemet teljesen elterelve az eredeti célomról, hiszen a szemem szinte azonnal az izmos mellkasára tévedt, a szívem valószínűleg annyira vert, hogy ő is látta, a gyomromban pedig mintha apró buborékok lennének, amik egyenként nagyon nagyon lassan pattannak szét...