A maffia angyala

16

16

Camila

- Mi ez amit adtál nekem Dom? - Kérdeztem már a kocsiban ülve.

Kb 15 perce utaztunk, nekem pedig egyre jobb kedvem lett. A zene, ami a kocsiban szólt, mintha egy teljesen más dimenzióba repítette volna az idegrendszerem. Az ujjaim megállás nélkül a térdeimen doboltak a ritmusra, az arcomra pedig levakarhatatlan vigyor ült ki. Azon kaptam magam, hogy egyre többször markoltam meg Domenico izmos vállát, és minden egyes szavánál úgy nevettem, akár egy idióta picsa. Az eddig bennem ragadt magabiztosság, most átszakította a tudatom. Minden félelem, ami eddig szorította a mellkasomat, a kilátástalanság, a meghunyászkodás, mintha teljesen eltűnt volna belőlem. Ilyen akarok lenni... ezt akarom érezni, mindig. Mintha teljesen felszabadultam volna, és eltűnt volna belőlem minden szorító érzés.

- Jó érzés nem? - Fordult hátra, megmutatva tökéletes fogsorát.

Bólintottam.

- Akkor ne kérdezz, csak érezd. - Kacsintott.

- Érzem drága Domenico...egyértelműen. - Hajoltam a füléhez, és úgy suttogtam neki a szavakat.

- A kislány érzi rendesen...- Nevetett fel Antonio a kormány mögött.

- Camila. - Mordult rá Dom a sofőrünkre. - Ne keverd össze a dolgokat Antonio. Öltem már kevesebbért is. - Folytatta teljesen nyugodt hangszínnel. - A barátunk vagy, de tudd, hol a helyed a ranglétrán.

- Megértettem. - Bólintott, majd szótlanul vezetett tovább.

Visszadőltem az ülésbe, majd csukott szemmel élveztem a zenét. Már láttam az ikrektől egyet s mást ezalatt az idő alatt amióta velük vagyok, de hihetetlen számomra, hogy még a barátjuknak nevezett ember is ilyen tiszteletet mutat feléjük. Vajon hogy vívták ki maguknak ezt? Mit tehettek, ami miatt ennyien rettegnek tőlük?...

- Kérsz még egy kicsit Cami? - Szakította félbe a gondolatmenetem Domenico. Mintha megérezte volna, hogy tisztul ki a fejem.

Kinyitottam a szemem, és pont láttam, ahogy az orrába szívja fel a kb 2 centiméteres csíkot a telefonjáról, majd Antonionak is ad belőle.

- Csinálhatom úgy ahogy te? - Dőltem újra a vállához.

- Hogy a francba ne. - Nevetett fel. 

Kicsatolta a biztonsági övet, majd amennyire csak tudott hátra fordult a két első ülés között. Ki húzott nekem egy fele akkora csíkot, mint amit maguknak, majd összetekert egy ötven millió pezós papír pénzt.

- Használd úgy, mint egy szívószálat. - Nézett rám, mert láthatta az értetlen tekintetem. - Csak ne a száddal, hanem az orroddal.

Ránéztem, pislogtam kettőt, majd elvettem a pénzt, és követve a csík hosszát, beszívtam. Egy kicsit kaparta a torkom, ahogy lement az orromból az anyag, de nem volt olyan rossz, mint amire számítottam.

- Ez tiszta anyag. Nem mar. - Közölte.

- Aha. Csak nem tudtam mire számítsak. - Rántottam vállat.

- Még tíz perc angyalom. - Húzta végig a mutató ujját az arcomon. - Ezt vedd fel. - Nyomott a kezembe egy maszkot.

- Miért rejtőznék el?- Érdeklődtem, de tettem, amit mondott.

- Ugyan. A fenékig érő természetes szőke hajaddal alig ha tudsz elbújni Kolumbiában. Csak meglepjük Dariot.

- Én ezt nem akarom felvenni. - Vettem el az arcom elől a csillogós macskafej szerű maszkot. - Veled jöttem Dom. Nem izgat Dario.- Hazudtam. Te jó isten, soha életemben nem hazudtam még.