A maffia angyala

5

Dario

Egy, kettő, három- számoltam magamban, miközben megpróbáltam kinyomni a 120kg-os súlyt sajnos sikertelenül, ami majdnem a nyakamon landolt.

- Ez nem a te napod. – Jelentette ki Domenico, miközben a helyére tette a súlyokat.

- Csere. – pattantam fel a székből.

- Lássuk, hogy ez a te napod e vajon. – tettem hozzá, majd rámutattam a súlyzópadra. Dom elejtett egy fintort, majd leemelte a rudat, amire szép lassan ráhelyeztem a 120kg-nyi vasat. Ötször kinyomta egymás után, majd visszahelyezte a tartóba a segítségem nélkül.

- Eltereli a figyelmed Rio. – szólalt meg, miközben egyik kezével letörölte a homlokáról az izzadtságot, majd felült.

- Szerinted nem tudom? Már egy hete itt van, és pontosan ennyi ideje áll a farkam megállás nélkül.

- Beteg vagy – kezdett el fülsiketítően hangosan nevetni.

- Fogd be, és bízd rám! Megoldom. Jelenleg jobban zavar az a csend, ami Eduardo és a mexikóiak felől egyáltalán nem megszokott.

- Erről jut eszembe. – kezdte el vakarni a tarkóját, mint egy idióta.

- Ma az a barom, mármint Ed, gyűlést akar tartani, amiben megszavazzák mi legyen a lánnyal.

- Hogy mi? És erről én miért nem tudtam előbb?

- Csak ma jött a hír. Este 9óra. A bár alagsorában ott lesz mindenki aki számít.

Meglepődtem, habár teljesen értelmetlenül. Eduardo most valószínűleg azt hiszi, hogy fogást talált rajtunk. A vénember nehezen tudja benyelni, hogy egy nála 20 évvel fiatalabb ember legyen a főnök aki csak 28 éves.

- Csak te, Lorenzo és én megyünk. Senki mást ne hozz! – mondtam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Össze kell szednem a gondolataim.

- Öngyilkosság Dario!

- Egy frászt.- vágtam rá, miközben gyors léptekkel az irodám felé vettem az irányt, nyomomban az idegesítő ikertestvéremmel.

- Az érzelmek kimutatása bűn! – szólalt meg Domenico, majd vállon ragadt, és maga felé fordított.

A MÚLT

Dario 8 éves.

- Az érzelmek kimutatása bűn! – ordított rám apám, miközben egy vödör jeges vizet locsolt az arcomba.

Akárhányszor megrezzenek, egy újabb adagot kapok, egészen addig, míg ájulás közeli állapotba nem kerülök.

Csak három napja múlt el a tüdőgyulladásom, mégsem kímél. A mi világunkban szerinte ez egy semmiség, és ha ezt sem vagyok képes rezzenéstelen arccal bírni, nem vagyok közéjük való.

- Kelj fel semmire kellő! – Kiabált továbbra is, majd talpra rántott. A lábaim remegtek, ahogy a testem minden porcikája a tömérdek jeges víztől. Mélyen a szemébe néztem, és éreztem, hogy ha most elbukok, talán örökre. Lehunytam a szemem, majd egy mély lélegzet után csak ennyit mondtam.

- Tedd meg újra!

A testem ellentmondott az érzelmeimnek, a remegésem abbamaradt. A következő adagot már egyhelyben állva, nyitott szemmel, teljesen mozdulatlanul bírtam. Az apám ördögien elmosolyodott, majd minden szó nélkül hátat fordított, és magamra hagyott..........

Camila

Hangokat hallottam. A szemeim szinte másodpercek alatt pattantak ki, én pedig ugyan ennyi idő alatt ugrottam ki az ágyból. Soha nem aludtam mélyen, ma éjszaka pedig egyszer sem keltem fel abból ítélve, ahogy a nap beragyog a függöny mögül. Az egész csekély 19 évem alatt egyedül ebben a házban sikerült egy teljes éjszakát végig aludnom.

Rápillantottam az órára. Már elmúlt tíz óra. Megráztam a fejem, majd az ajtó felé közelítettem, ahonnan a halk fecsegés jött. Óvatosan kinyitottam, majd kihajoltam. Dario az, és egy másik férfi, akinek furcsa mód nagyon hasonló a baritonja. Mintha veszekednének.

Kiléptem az ajtó elé, hogy halljam, merről is jön pontosan. Végig mentem a hosszú folyosón, amíg el nem értem a lefelé vezető lépcsősort.

Innen már tisztábban hangzik miről is folyik a társalgás.

- Ne merj nekem az érzelmekről pofázni Domenico! – Hallottam meg Dario hangját.

Meglepődtem, noha nem sokat társalogtunk ez alatt a rövidke egy hét alatt, de soha nem hallottam még ennyire ingerülten, mondhatni dühösen beszélni.

Kíváncsiságom meglepő módon határtalan, ezért a lehető legóvatosabb léptekkel elindultam lefelé. A lépcső közepén már sokkal tisztábban hallottam mindent.

- Nincs jogod beleszólni abba, hogy mit teszek a lánnyal!

- Neked pedig ahhoz nincs, hogy veszélybe sodorj mindent, és mindenkit!

- 8 éve én vezetem a Norte del Valle kartellt Domenico! Attól, hogy a testvérem vagy, még kivégezhetlek úgy, mint bárkit!

- Tedd meg Dario! Bukj el! – Szinte csak úgy köpték egymásnak a szavakat.

Nem csoda, hogy felkeltem, mindennek mondható, csak halk társalgásnak nem. A lány pedig akiről éppen szó van... vajon én lennék?

Sosem voltam egy kíváncsi természet, inkább jobb szerettem félni, mint megijedni, most pedig magamat meghazudtolva, még további 3 lépcsőfokot tettem meg, hogy ki tudjak hallgatni valószínűleg két veszélyes bűnözőt, akik ráadásul az egyik leghíresebb bűnbanda vezérei. Meg kell tudnom mit terveznek velem. Nem ülhetek tétlenül arra várva, hogy mit akarnak csinálni. , Eltervezted Camila ' – sulykoltam magamba, amit pár nappal ezelőtt eldöntöttem, miközben még egy lépcsőfokot haladtam lefelé ami sajnos megreccsent a lábam alatt. A kezemet a szám elé kaptam, de mire akármit is reagálhattam volna, Dario már pontosan előttem állt, én pedig farkas szemet néztem a mellkasával.

- Nocsak Camila... - Kezdte, mire ráemeltem a tekintetem, de megszólalni képtelen voltam.

- Én csak...-

- Te csak lejöttél kihallgatni minket. Igazam van? – húzta fel az egyik szemöldökét.

- Nem... Én csak...

- Te csak? – Vágott a szavamba hirtelen

- Beszélni szerettem volna veled. – Jelentettem ki, majd egy kicsit oldalra nézve megláttam ismét Dariot?

A szemem valószínű káprázott. Kettőt láttam belőle. Az egyik mosolyog, aki pedig előttem áll mintha csodálkozna.

- Pizsamában?  - kérdezte hirtelen a mosolygó. Domenico. Ő biztosan az ikertestvére. Hiszen hallottam, ahogy egymás nevét kiabálják....

- Én csak....

- Te csak már megint mi? – Kezdett el röhögni a tőlem messzebb lévő vélhetően Domenico.

Lenéztem magamra... egy két számmal nagyobb rövidnadrág van rajtam, meg egy fehér, teljesen átlátszó póló.A hajam valószínű össze-vissza áll. Mint aki most kelt fel, és ez így is volt...hiszen még csak most ébredtem. Mit is gondoltam?  Éreztem, ahogy a vér az arcomba fut, majd hirtelen elöntött a meleg. Teljesen elvörösödtem.

- Én csak... - Kezdtem ismét a szokásos dadogásom, majd az előttem álló Dario szemébe néztem, aki még mindig ugyan úgy bámult ahogy eddig.

Kettőt pislogtam, majd visszatartott lélegzettel megfordultam, és minden szó nélkül az ajtót magam után rántva, vissza rohantam a szobámba.

Nem hazudtam, hiszen tényleg beszélni szerettem volna vele, de nem így, és nem éppen a ma reggeli terveim között szerepelt ez a dolog.