Just a Christmas 🔞BL

02.Előkarácsony. @Meli1976

Az épületet a lehető legjobb indulattal sem lehetett szépnek nevezni: funkcionális, a nyolcvanas évek maradványa, de időközben felújították, hogy a modern kor kihívásának megfeleljen. Szöul peremkerületében, tökéletesen feltűnésmentes volt a gyárudvarok, raktárházak szomszédságában. Ez nem volt véletlen, katonai objektumnak számított a szürke betonépület, és a hozzá tartozó telek. Felfelé tíz emelet magas, a föld alatt ugyanannyi szintnyi betonból állt az irodamonstrum. Ha az ember vagy ötven méterrel távolabbról szemlélte és hunyorítva nézett az épületre, akár egy ezerszemű óriás fejének is láthatta a tömböt, a széles kaput szájnak, a mögötte húzódó folyosót toroknak.

Ebből az óriásból bukkant elő Min Yoongi, pontban délután öt órakor. Komótosan kiblokkolt a kapunál, az őrt álló fegyveres katonától elköszönt, a hétfői viszont látásig, mondta a férfinak.
Kilépett az óriás szájából, a lépcső tetején állva a fejébe nyomta a füles sapkáját, alaposan megigazította és lesétált az épület elé.
Öt óra, öt perc. Az őt szállító furgon késett.
Nem számít, van az így, esik a hó, nagy lehet a forgalom. Felnézett az égre, kékesszürke hófelhők ontották magukból a nagyszemű pelyheket, a kandeláberek narancssárga fénye alatt tündérporként csillogtak.
A szél beléjük kapott, megforgatta a frissen hulló havat, a nagy részét tovasodorta, valamennyit örvényében táncoltatott, aztán Yoongi felé fújta. Csak mert senki nem láthatta, kinyújtotta a nyelvét, és mint gyermekkorában, elkapott párat; megvárta, amíg elolvadnak a nyelve hegyén. Mosolygott.
Egész nap Jimin járt az eszében. Ha ilyen volt a hó, nagyszemű, tapadós, hógolyózni mentek esetleg szánkózni. Gyermekek időtöltése, de tökéletes volt a stressz levezetésére két próba közt. Ugyanígy kapkodtak a nyelvükkel a hópelyhek után, aztán mikor mindenben kimerültek, Jimin hanyadt feküdt a hóban, és hóangyalt csinált. - Hé, Yoongs, kiabálta, ezt neked csinálom. Tedd el emlékbe! kacagta. És Yoongi eltette magában emlékbe. A furgon már tíz percet késett, de Yoongi nem nézett az órájára. A szilvamagnagyságú szemét összehúzta, bandzsított, és még egy hópelyhet elkapott a nyelvével. Az volt az utolsó, mert zajt hallott.
Na végre, itt vannak értem, megigazította a sapkáját, a pufikabátját leporolta.
A Porsche megállt előtte, a motor felhörrent, kipufogógázt nyomott a frissen hullott hóra. Micsoda meglepetés!

- Késtél - jegyezte meg tetetett morcossággal, majd elnevette magát. A befűtött ülésre huppant, becsukta az ajtót, majd azonnal csókért hajolt a vezetőülés felé. Jimin a két keze közé fogta Yoongi arcát, úgy csókolta, elváláskor megnyomkodta a hidegtől rózsálló arcot. A gőzgombóc, Yoongi széles mosolyra húzta az ajkait. Ő is két keze közé fogta Jimin arcát, gyengéden összenyomta a húsos ajkaknál, és ismét megcsókolta. - De neked megbocsájtom - mondta nagy kegyesen.

- Sok volt a meló, és dugó van a városban. - Jimin megvárta, hogy Yoongi bekösse magát, aztán óvatosan gázt adott. Elkanyarodtak a szürke épület előtt, Jimin az elő pillanattól kezdve olyan fenyegetőnek érezte a helyet, jobb lesz minél hamarább kikerülni a negatív energiákból. Lassított a külső portánál, a kapuőr biccentett nekik, aztán jobbra fordult a Porsche-val a mellékúton, és a legközelebbi főút felé vette az irányt.
- Péntek van, ilyenkor mindig nagyobb a forgalom. De miután péntek van, és mindketten keményen dolgoztunk a héten, megérdemeljük a finom vacsorát. Remélem nem etted magad degeszre a menzán.

Yoongi kuncogott. -Tudok enni, biztosította Jimint, nem lesz hiába fáradozás vacsorázni vinni őt. A lábához tette a hátizsákját, a benne tartott apróságok a műanyag ételesdobozhoz koccantak.

*

Azt az ételesdobozt az anyukájától kapta a bevonulása alkalmából. Megrökönyödve forgatta a dobozt a kezében, de illedelmesen megköszönte a benne lévő étellel együtt. Esélye sem volt otthon hagyni, mert a bevonulása reggelén történ mindez, kénytelen volt magával vinni a dobozt a munkahelyére. Céges furgon szállította őket az irodáig, az édesapja, az anyukája és Jimin is vele tartott. Az út némán telt, az apjától csak akkor hallott hangot, amikor megköszörülte a torkát, de Yoongi nem törődött vele, még szorosabban fogta Jimin kezét a furgonban. Tartott az ismeretlentől, az idegen emberektől, a munka monotonitásától. Mit fognak majd neki mondani, hogy fogják kezelni a huszonegy hónap alatt, ezek a kérdések a bevonulás előtti hetekben izgatták a lelkét. Aztán besétált az óriás szájába. A szülei és Jimin bekísérték, a rövid befogadóünnepséget végig hallgatták vele. Búcsúzásul Jimin szorosan megölelte, az orrát a nyakához nyomta, és Yoongi is így tett vele. Csak egy pillanat volt az egész, Yoongi apja köhintett, ideje volt tisztességesen viselkedni és indulni. A kísérete elment, őt magába nyelte az óriás. Egyetlen sejt lett egy hatékonyan működő szervezetben. Kellemes csalódás érte: felvitték a hatodik emeletre, megmutatták az irodáját és az asztalát, aztán az egyik tanácsterembe kísérték ismerkedésre és oktatásra. Minden rendben ment, nem volt ott semmi feszélyező, mondhatni jól érezte magát. Aztán elérkezett a kávészünet, ezt a lehetőséget igazán jó néven vette. De ez egyben, az uzsonnásdobozok ideje is volt. Egymás után bukkantak elő a kollégák táskájából. Yoongi figyelt. Nem mert a hátizsákjába nyúlni. Kék, sárga, piros, szivárványszínű dobozok, mindenféle mintával, de a történetük mind azonos volt: reggel kapták az édesanyjuktól, étellel megtöltve. Yoongi elővette a dobozát, és a térdére tette.
Mentaszínű műanyag, rajta egy dundi - chibi-stílusban rajzolt -, álmos macska mosolya, az édesanyja kevéske humorérzékét tükrözte. Yoongi hasonló mosolyra húzta a száját, a műanyagdoboz kimbapot* rejtett.