Just a Christmas 🔞BL

16.Őrangyal

2000. december 24.

Taehyung kipirult, a téli hideg levegőtől dér csípte arccal, szorgosan igyekezte megépíteni álmai hóemberét a hatalmas játszótér közepén. Gyermekien csillogó sötétbarna íriszeiben ezer és ezer fényes csillag tündökölt, vöröslő kis ajkai pedig folyamatosan mosolyba görbültek ahogy kesztyűvel védett apró kis kezeivel próbálta gömbölyűvé formálni a havat, hogy az végül majd egy hóember alakjában teljesedhessen ki.

Ám a kisfiú számításait hirtelen a szó szoros értelmében keresztbe rúgták, s Taehyung a következő pillanatokban már csak maga elé kammillázva figyelte, hogy eddig felépített műve egy pillanat leforgása alatt romba dőlt.

- Haha, építsd újra! - a rosszindulattól gúnyos gyerek nevetések visszhangot képeztek fülében, majd hirtelen hangosan nyekkenve esett rá fenekére, kezeivel reflexszerűen kitámasztva maga mögött mikoris a többiek fellökték.

Vöröslő kis ajkai akaratának ellentvetve kezdtek el lefelé görbülni, miközben sötétbarna szemeire fátyolos könnyek ereszkedtek, teste pedig

meg-megrázkódott ahogy igyekezte visszafojtani magában a sírás ingerét. Ám de ahogy a maga előtt lévő hatalmas hókupacot bámulta, amiből álmai hóembere még fel sem épült, meleg, sós könnyei végigcsorogtak arcán, mígnem végül elsírta magát.

Abban a pillanatban úgy érezte, hogy minden elveszett, hiszen egy kisgyermeknek ilyen korban a legfontosabb a sikerélmények gyűjtögetése volt, az, hogy a lelke gazdagabb legyen mindattól amit önnön akaratából kifolyólag ért el, de amikor ezt egy külső erő keresztbe hágta, pusztán már csak kudarcként csücsülhetett tovább szívében ez az esemény.

"Ez csak egy hóember!" Mondták a felnőttek.

Ám Taehyungnak ez nem pusztán csak egy hóember volt, hanem fantázia világának egy felbecsülhetetlen kis darabkája, amit úgy alkothatott meg, úgy formálhatott meg, úgy készíthetett el ahogyan az neki tetszett.

Ez sokkal többet jelentett neki, mint bármi más.

Éles hangon szipogva törölgette könnyeit, miközben teste össze-összerándult, mikoris egy apró kéz jelent meg könnyáztatta arca előtt, mi felé nyúlt.

Hatalmas, csillogó barna szemeivel egyből felnézett az előtte álló kisfiú édesen sziporkázó arcára, majd megilletődötten pislogott le annak apró kezére melyet felé nyújtott. Aztán visszanézett rá, végigfuttatva tekintetét szőke, hullámos hajkoronáján, csillogó márványbőrén, mígnem azok megállapodtak a nagy szemekben, mik fényesebben ragyogtak még a gyémántoknál is. Taehyungot egy pillanatra megijesztette ez a fényes vibrálás mely körbeölelte a kisfiú auráját, ám ijedtsége kisvártatva csodálkozásba fordult át. Résnyire nyílt ajkakkal, fejét oldalra döntve, ámuldozva kémlelte az előtte hófehér ruhákban tündöklőt, aki ezt jókedvűen megkuncogta. Hangja olyan volt, akárcsak a Mennyei harangjáték, melynek dallama szelíden simogatta Taehyung füleit. És abban a pillanatban hirtelen úgy érezte minden rendben volt; lelke megnyugodott, és felszabadult lett, ajkai pedig fokozatosan kezdtek el felfelé görbülni ahogy a szőke édes kuncogását hallgatta.

Végezetül lassan elfogadta a felé nyújtott fiú kezét, aki egy határozott mozdulattal felhúzta Taehyungot a hóból.

- Segítek neked újraépíteni! - jelentette ki, és már serényen hozzá is látott az új hóember felépítésének, ami Taehyungot egy pillanatra megdöbbentette, ugyanis neki soha nem segített még senki semmiben. Folyton kinézték, még az óvodában is csúfolták, és kinevették.

- Miért? - szólalt meg magas, kíváncsi hangon, ezzel magára vonva a szőke figyelmét.

- Mert szeretnék neked segíteni. - mosolygott rá bíztatóan, csillogó szemekkel, ami Taehyung pici szívét megdobogtatta. Lelkes vigyorral ajkain, feltörekvő buzgósággal állt neki újra a hóember felépítésének, amiben immáron segítséget is kapott, ezáltal pedig olyan hamar sikerült újra formálni, újra alkotni a hóból készült emberkét, hogy az csodaszámba ment.