Just a Christmas 🔞BL

06.Méghogy a Mikulás Nem Létezik... 🔞🔞

A zúzmarás ablakon keresztül bámulom az elcsendesült utcát. A kandelábereken álmosan pislákol a fény, az est monoton sötétjét csak a nagy pelyhekben hulló hó szakítja meg. - Kellett nekem Angliába jönni? - isten tudja, hanyadszorra kérdezem már magamtól.

A szemeszter elején úgy gondoltam, megnyertem a főnyereményt azzal, hogy elfogadták az ösztöndíj kérelmemet. -  De most! - visszavágyom megszokott otthonom kényelmébe. Az ezer színbe borult Thaiföld még ilyenkor is élénken vibrál. A nap ragyog az égen, meleg sugarai cirógatnák bőrömet, a hűsítő szél összekócolná hajamat. - Hiányzik!

Otthon már biztosan izgatottan készülődnek, az asztal megterítve, a feldíszített fa alatt csomagok sorakoznak. A család apraja, nagyja összegyűlik, beszélgetnek, játékosan vitatkoznak vagy játszanak. -  Haza akarok menni! - Az egyedüllétet nem nekem találták ki. Itt úgy érzem magam, mintha egy kivert kutya lennék.

A telefonom rezegni kezd, ránézek a képernyőre, arcomon mosoly terül szét, ahogy meglátom rajta nővérem nevét. Nem is gondolkozom, felveszem, kihangosítom és az ablakpárkányra teszem.

- Hé Mark! - visítja Fern.

- Neked is szia! - válaszolom izgatottan.

- Mit csinálsz?

- Semmi különöset - felelem szenvtelenül, nem akarom, hogy miattam aggódjon.

- Fogadjunk, hogy otthon gubbasztasz? - magam előtt látom, ahogy csípőre vágja kezét.

- Telitalálat - motyogom.

- Így legyen ötösöm a lottón!

- Ezért hívtál? - panaszkodom.

- Dehogy! Küldtem neked ajándékot! - hangja vidáman csilingel.

- Mifélét? -  egyből kihúzom magam ültömben.

- Nemsokára megszólal a csengőd, akkor majd megtudod! - kacarászik.

- Mondd el! Megöl a kíváncsiság! -  könyörgöm neki, de nem hatja meg.

- Csak annyit mondhatok, hogy jó szórakozást! - cincogja, és már bontja is a vonalat.

Biztos valami gyerekes hülyeséget talált ki, annyira jellemző lenne rá.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy türelmesen ülök a fenekemen, és várom a futárt, de nem lenne igaz. Hol a társasház bejáratát kémlelem, hol kinyitom az ajtót és kinézek a folyosóra. Annyira izgat a meglepetése, hogy alig bírok magammal. Az pedig csak tetézi boldogságomat, hogy nem felejtette el egyetlen kisöccsét itt a világvégén. - Szeretlek Fern!

A folyosó legvégén lévő lakásban dübörög a zene, hangos nevetések szűrődnek ki. Irigykedem, hogy milyen jól érzik magukat. - Én is bulizni akarok! -  de nincs az arcomon annyi bőr, hogy bekopogjak és kéretlenül meghívassam magam. - Pedig rám férne a társaság!

Megunom a várakozást, leheveredek a kanapéra és nyomkodni kezdem a telefont. - Lehet, nem is ér ide! - görbül lefelé szám, és feladni készülök a reményt, hogy valaha is kézbe vehetem a meglepetésemet. Ennek örömére dagonyázni kezdek az önsajnálat bűzös posványában, mikor is hirtelen kopogtatnak ajtómon.

           
Fülelni kezdek, mire türelmetlenül újra kopognak. -  Talán nem ismeri a csengőt? - Felpattanok és csoszogni kezdek, majd feltépem az ajtót. -  Azt a...! -  Először csak pislogni tudok, bárgyú vigyorom leolvad arcomról, és kíváncsian fürkészem a kopogtatót.

- Ez a... - lebámul a kezében tartott papírfecnire - Main street 13.?

- Igen, ez az -  mérem végig a pirosba öltözött, meglehetősen jól szituált fiatalembert.