Az adventi vásár sűrűjében járva néztem a kirakatokat. Lenyűgözött a hangulat. A temérdek ember közt haladva próbáltam kitalálni, mit is kellene vennem. Megfelelő ajándékot kerestem egy olyan embernek, akinek szinte mindene meg volt. Hatalmas ház, milliárdos vagyon, talán az egyedüli, ami hiányzott az életéből, az a szerelem. Ha pontosítani akarom, akkor a viszonzott szerelem. Az idő, amit együtt töltöttünk, felemelő volt, páratlan, de minden alkalommal, mikor a szemembe nézett látni véltem benne a félelmet, hogy nem tart örökké. Ő vasárnap révén otthon pihente ki a hét fáradalmait, míg én a barátnőmmel jártunk a boltokat.
- Mi lenne, ha gyűrűt ajándékoznál neki? - állt meg Klaudia egy kis, díszesen kivilágított kirakat előtt. - Mindenki eljegyzi a szerelmét karácsonykor nem?
- Az klisé és ultra gáz. Na meg Tibi nem hiszem, hogy - legyintettem. Nem akartam közönséges lenni, ha ajándékról volt szó. Különlegeset kerestem, amivel biztosíthatom róla, hogy őt akarom. - Haladjunk, csak meglesz a megfelelő ajándék.
A nap már lemenőben volt, a sötétség kezdte átvenni a hatalmat a világosság felett, mi meg még mindig nem találtuk meg a megfelelő ajándékot. Kezdtem kétségbe esni. Klaudiának időközben el kellett mennie, mert rá is vártak otthon, így egyedül kezdtem kutattam tovább. Feladni készültem, mikor végre meglett az, amit kerestem. Nem gyűrű, de ékszernek ékszer.
Boldogan, kezemmel az ajándékkal indultam haza. Otthon ő a nappaliban nézte a tévét, de mikor felpillantott az érkezésemre, elmosolyodott. Ekkor éreztem, hogy jól választottam.
- Na sikerrel jártál? - kérdezett rá. Tudta, hogy az adventi vásárba megyek, hogy szinte kincskeresésben veszek részt, de azt nem, hogy kinek lesz. - Nincs is a kezedben semmi.
- Igen, sikerrel. - mosolyodtam el és elé állva elővettem a kis dobozt. Felcsillant a szeme. - A tiéd.
Óvatosan tépte le a csomagolást. Kicsit megdöbbent, mikor gyűrűs doboz helyett nyakláncos fedte fel magát. Felemelve a fedelet egy arany lánc nézett vele szembe, egy medalionnal, amin gravírozás is szerepelt. Remegő kézzel vette ki a tartóból és olvasta el a feliratot. „ Neked ígérem magam."
- Tényleg? - kérdezte meg könnyes szemmel. Ajkai remegtek, ahogy rám nézett azokkal a hihetetlenül szép kék szemeivel. - Nekem ígéred magad?
- Most és mindörökké! Csak neked!
Megkért, hogy tegyem fel neki a láncot, majd boldogan pecsételtük meg a fogadalmam egy csókkal.
