G-l-ü-h-w-e-i-n - pötyögöm be a telefonomba. Ezt miért nem tudják lefordítani? Morcogva futtatom tovább a tekintetem a kis bódé kínálatán. Itt írják alatta, például, hogy: Heiße Schokolade - Hot chocolate. Tessék, ezt értem. Hiába beszélek majdnem perfektül japánul, itt, Európa közepén megint semmi haszna sincs. A közepes angolomra szorulok, meg a Google fordítóra. Elmélyülök a találatok olvasgatásában, csak mint valami háttérzaj ér el hozzám a karácsonyi forgatag nyüzsgése. Mintha Bábelben lennék. - Tae... hyung? - hallatszik a hátam mögül egy félénk megszólítás, mégis ismerős a hangsúly. Nyilván, egyik kollegám lehet az, de akkor miért szól ilyen tétován hozzám, mit aki nem biztos a kilétemben? Lecuppantom a tekintetem a telefon képernyőjéről, és az engem figyelő szempárra fordítom. Végigfutom jóképű arcát, de kell egy kis idő, mire rájövök, ki szólított meg. Életem első csókja.
- Ezt nem hiszem el! - szakad ki belőlem az őszinte meglepetés. - Hoseok hyung! Hogy a francba kerülsz te ide? - odalépek hozzá, és szoros ölelésbe vonom. Hoseok megnyekken a lendületemtől. Furcsa mód, amit magamhoz szorítok, nagyon is figyelemre méltónak találom. Hiába a pufi dzseki mindkettőnkön, a hyung teste kemény izmossággal húzódik a tolltöltet alatt. - Mégis, mennyi az esélye annak, hogy a világ másik felén találkozzunk? - nevet, és kilátszik az összes foga. Ó, istenem, ez a mosoly most is elvarázsol! - Gyere, a hyung meghív téged egy italra - veregeti meg a vállamat. Egy ideig győzködöm, hogy jó lesz nekem a kakaó, de nem tágít, ha már a bécsi karácsonyi vásárban vagyunk, nem távozhatunk a bizonyos Glühwein megkóstolása nélkül.
A forró italt szorongatjuk a kesztyűs kezünkben, jólesően melegít.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A forró italt szorongatjuk a kesztyűs kezünkben, jólesően melegít. Fahéj és narancs illatát tuszkolja az alkoholos pára az orromba. Egymás mellett állunk, és gyönyörködünk a karácsonyi pompában úszó Schönbrunnban. A kastély világítása visszacsillan Hoseok sötét íriszén. - Jó látni téged, Taetae! - megbök a vállával, és újra megajándékoz a világ legszebb mosolyával. Mintha kisütne a nap, és ragyogása pillanatok alatt alacsonyítja le a száz meg száz fénygömb sorának varázsát. - Taetae... - ismétlem meg. - Gimi óta nem szólított így senki. Egymásra nézünk a középiskola említésétől, és kuncogásban törünk ki. Arra gondol, amire én. Rövid ideig jártam abba a gwangjui suliba, de az élet megajándékozott az első csók és Hoseok emlékével. - Hogy is volt? - kérdi. Egyik kezébe veszi a bögrét, másikkal az enyémet keresi. Odanyújtom neki, és összefonjuk a kesztyűinket. Megfeszíti a karját, ezzel a mozdulattal közelebb húz magához. Vállaink összesimulnak. Egymás felé fordítjuk a fejünket, tekintetünk összekapaszkodik. És mint a mesében, szállingózó hópelyhek teszik még romantikusabbá a pillanatot.
A mosolyunk lassan az arcunkra dermed, de nem a decemberi hidegtől. Hoseok felém hajol, és karácsonyillatú puszit nyom a szám sarkára. - Ilyen... nyilvánosan? - nyögöm ki nehezen, mert elég ez az apró érintés, hogy az összes vér elhagyja az agyam, és egy bizonyos testrészem felé induljon. - Itt, Bécsben, embert nem érdekel, hidd el nekem - kacsint rám, és én elhiszem. Neki? Bármit. Továbbra is összekulcsolt ujjakkal figyeljük a vásár forgatagát, míg cuki kis csupraink ki nem ürülnek. Közös megegyezéssel veszünk még egy narancsos forraltbort. Miközben iszogatjuk, kezem néha a derekára fog, az övé néha a fenekemre simul. Mint most is. Ügyes mozdulattal futtatta be ujjait a télikabátom alá, és kereste meg a gömbölyödésemet, amit most olyan kényelmesen tart, mintha ez volna kezének a természetes helye. A tenyere alatt kelt bizsergés előre-hátra csúszkál altájamon. Kezdek tartani tőle, hogy felhorgadó vágyamat lassan már a vaskos télikabát sem lesz képes takarni. - Taehyung-a... nincs túl messze a szállodám. Nincs kedved kiinni velem a mini bárt? - teszi fel az általam már epedve várt kérdést. Úgy tűnik, hasonló gondolatai támadtak. Nekem pedig rögtön összegyűlik a nyál a számban, de rohadtul nem a kisüveges piák gondolatára. - Persze, hogy van, hyung - suttogom a fülébe. Szavainkat tett követi, és taxiút.
