Just a Christmas 🔞BL

23. A Sors keze

Még most is fülemben cseng nyögdécselésének édes hangja, pedig már több nap is eltelt azóta. Ezen az se segít, hogy a napokban szem elől tévesztettem. - Pedig már majdnem megvolt!

Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, és lassan az őrületbe kerget. - Megbabonáztál! - Hiszek a sorsban, hogy minden, ami történik, annak oka van. Ahogy annak is, hogy találkoztunk, ebben biztos vagyok.

Nem jellemző rám, hogy egy futó, gyönyörrel töltött éjszakát követően, tovább sóvárogjak egy ismeretlen srác után. - De az az arc! - elvarázsolt. Hiába is akarom száműzni a feledés ködébe, valahogy megtalálja a szűk réseket, és jelenlétével helyet követel magának gondolataimban.

- Vee, végre, hogy betoltad azt a csinos kis fenekedet! - morogja főnököm.

- Mi a baj? - veszem le kabátomat. - Mára voltam beírva.

- Egyet mondj meg - könyököl az asztalra. - Hol a fenében voltál 24.-én éjszaka?

- Hol lettem volna, dolgoztam - szólok vissza.

Lelki szemeim előtt egyből megjelenik a sötéten göndörödő fürtök, koromfeketén izzó szemek és a csábító mosoly.

- Ott bizony nem voltál - dobolni kezd az asztal lapján. - A megrendelő őrjöngve hívott fel, hogy éjfélkor még a kanyarban se vagy!

- Mondom, a megadott címen voltam, pontosan a Main street 13. alatt - kezdek dühös lenni.

Ha álmomból keltenének, akkor is tudnám ezt a címet.

A címet, évet, hónapot, napot, órát, percet. Sose fogom elfelejteni, hogy mikor is lett az enyém gyönyörű teste. Volt pár futó kapcsolatom, megszoktam, hogy ők csak jönnek, mennek, felejthetőek.

Ő viszont, nem.

Többször eszembe jutott már, mi lenne, ha bekopognék az ajtaján, és mosolyogva csak annyit kérdeznék, hogy: „jöhet még egy menet?" De minden alkalommal elhessegetem a vállamon suttogó, háromágú villájával fenyegetőző krampuszt, arra fogva, hogy nincs értelme.

- Hogy is lenne? - csóválom fejemet. Ő kényelmes, komfortos, otthonos lakásban él, nekem csak egy szardíniás doboz jutott. Jól jövedelmező éjszakai munkát kellett vállalnom az egyetem mellett, hogy meg tudjak élni.

Egy ilyen srác, hogyan is állna szóba egy magamfajtával. - Nevetséges! - Jobb, ha a kölcsönös kielégülésre törekszünk, majd különválunk, ahogy tettük is.

Főnököm kotorászni kezd a papírjai között, majd előhúz egy megviselt lapot, és hangosan nevetni kezd.

- Úgy látszik, valakinek ingyen műsort adtál - tolja képembe az űrlapot.

Átfutom gyorsan, tekintetem megakad a címen: Main street 19. - Rossz címre mentem! - ez a karma.

- Ti írtátok fel nekem! - hevesen vitatkozok. - Miattatok rossz ajtón kopogtattam.

- Elnézted - vigyorogva leül. - Ingyen műsorért, nem fizetek.

- Nem is kell! - dünnyögöm. - Ezt a műsort én állom.

- Vee, jó fiú vagy te, csak nem figyelsz oda!

- Ez az én szerencsém! - mosolyodom el.

Elindulok az öltöző felé, de még ott is hallom hangos nevetését.

Nem kell érte fizetés, bőven megfizette az árát a srác. - Nem csoda, hogy meg volt illetődve! - elvigyorodom, ahogy előbukkan rémült, hamvas arca.