Just a Christmas 🔞BL

13.Stuck in love

○Jimin pov.○

Lábaimat keresztezve egymáson, kényelmesen dőltem hátra az ülésen, s olvastam a kedvenc karácsonyi könyvemet, miközben fülemben halkan szólt a lejátszási listám. Éppen haza fele tartok a családomhoz az egyetemről, hogy együtt ünnepelhessük a karácsonyt ahogy régen is tettük. Azt hittem, az utazással töltött idő, hamar el fog menni, ám mikor a vonat hirtelen lefékezett, a helyzet változni látszott. Előre buktam, a könyvem kiesett a kezemből, s felszisszenve fogtam nyakamra, ami megrándult a hirtelen történéstől.

- Elnézést kérünk mindenkitől a kellemetlenségért, a heves havazás miatt a vonat nem tud tovább haladni beláthatatlan ideig, igyekszünk elhárítani a problémát, addig is türelmüket kérjük, köszönjünk.

- Basszameg. - Sóhajtottam fel, s letörten hátra dőltem az ülésen. Egyáltalán nem így terveztem a karácsonyomat. Én csak haza szerettem volna menni, hogy a családommal legyek, akiket olyan régen nem láttam már. Erre itt ragadtam egy vonaton, ki tudja, mennyi időre.

- Ez a tiéd.

- Mi ? - Kaptam fel fejemet, mikor meghallottam a velem egy kabinban ülő fiú hangját. - Ja, köszönöm. - Halványan elmosolyodtam, hogy azért mégse tűnjek egy parasztnak, s átvettem tőle a felém nyújtott könyvemet. A srác velem egykorú lehetett, fekete, kissé hosszabb haja hullámosan omlottak fekete szemei elé, s aranyosan felhúzta orrát, mikor rámosolyogtam. Eddig nem figyeltem fel rá, őszintén azt sem tudom biztosra, hogy mikor kötöttünk ki egy kabinba, annyira belemerültem a könyvembe, s zenémbe, de most, hogy kizökkentem a varázsból, amit teremtettem magamnak, fogalmam sincs, miért nem néztem rá eddig. Arca markáns volt, mégis volt benne egy kis kisfiús hatás, amit hatalmas szemei teremtettek, amikről most alig tudom elkapni a tekintetem, annyira beszippant magával. Kíváncsian oldalra billentette fejét, mire már észrevettem magamat, s zavartan megköszörültem torkomat, majd inkább az ablakon kifele kezdtem bámulni. Nem hiszem el, hogy ismét lejáratom magamat...ráadásul egy ilyen helyes srác előtt. Neki nem ilyen méregdrága sportautóval kellene járnia, miközben orrán fentebb tolja napszemüvegét, s ügyesen cikázik a többi autó között, amik szinte ösztönösen félrehúzódnak előle !? Vagy csak túl sok könyvet olvastam volna ? Minden bizonnyal.

- Jeon Jeongguk vagyok. - Most én voltam az, aki értetlenül nézett rá, hisz fogalmam sem volt, miért akarna velem beszélgetni, mikor éppen az előbb mértem őt végig teljesen szemérmetlenül. - Gondoltam, ha már itt ragadtunk, ne teljen eseménytelenül. - Rántotta meg vállait, majd elvigyorodott, ami erősen emlékeztetett egy cuki nyuszira. - Megismerhetnénk egymást.

- Oh...Park Jimin vagyok, örülök, hogy...megismerhetlek.

- Én is. Szóval, Jimin, hova tartasz ? Vagyis hova tartottál ?

- A családomhoz. - Húztam el számat szomorúan, mire ő is ejtett felém egy sajnálkozó somolyt, de nem szólt közben, hagyta, hogy folytassam. - Az egyetem miatt elköltöztem, és mivel viszonylag messze van, így elég ritkán tudok hazamenni. Most is meg szerettem volna lepni őket, ugyanis úgy tudják, hogy a kollégiumban ragadtam, de hát...tényleg itt ragadtam most, szóval valamennyire mégis csak igaz volt. Na és te ? Merre indultál ? - Kérdeztem vissza érdeklődve.

- Egy gyerekkori haveromhoz, náluk töltöm a karácsonyt.

- Hogyhogy ? A családod elutazott, vagy máshol élnek ? - Érdeklődve vontam fel szemöldökömet, és előrébb is dőltem az ülésen, kimutatva felé a figyelmemet. Láttam sötét szemeiben átfutni egy bánatos csillanást, és ő is közelebb dőlt az irányomba.

- Valahol valószínűleg élnek, de engem születésemkor az árvaházban hagytak. Akik pedig magukhoz vettek tizennégy éves koromban, csak a pénz miatt csinálták, így mikor nagykorú lettem, eljöttem onnan. Az ünnepeket pedig ennél a haveromnál szoktam tölteni minden évben.