𝐂𝐨𝐦𝐩𝐥𝐞𝐭𝐞 | ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

4.

Másnap volt, és Jimin ma is dolgozott, az egyik későbbi műszakban. Nagyon rosszul érezte magát, hogy tudta, Jin terhes, de nem volt más választása, nem volt senki más, aki vigyázott volna Jeonsanra.

Hatalmas bűntudatot érzett, amikor Jin fáradt arccal lépett be a lakásba.

„Talán szabadságot kéne kivennem a munkából...” Jimin félbeszakította, amikor Jin feléje sietett.

„Nem, ne csináld ezt, azért vagyok itt, hogy vigyázzak Jeonsanra, nem mintha még léggömb lennék, rendben van, rendben van.” Mondta Jin mosollyal a gyönyörű arcán.

„Oké” mondta Jimin, még mindig érezte a bűntudatot, ami a gyomrában gyűlt össze, elérte, a fájó mellkasát.

Jin megszakította nyugtalanító érzését azzal, hogy megszólalt „de ne feledd, hogy a dolgok hamarosan megváltoznak, nem fogom tudni figyelni Jeonsanra a későbbiekben, úgyhogy addig is keress valakit, aki képes rá”.

„Mindenképpen megteszem.” Jimin ezt mondta, bár ez a közeljövőben lesz ő nem volt biztos benne, hogyan fog találni valakit, aki vigyáz Jeonsanra, volt néhány barátja, akikkel néha-néha beszélt, de Jin volt az egyetlen, akire rábízta a gyermekét.

De ez nem volt baj, mert még rengeteg ideje volt, hogy kitalálja, így nem esett túlságosan pánikba.

Jeonsan bebattyogott a nappaliba, fekete haja egyes végeinél kilógott, mert annyit mozgott álmában. „Jin Jin Jin Jin!” - visított.

Jin boldogan felkapta Jeonsant, csodálva imádnivaló vonásait,Jeonsan valóban olyan tökéletes gyerek volt, sok szempontból.

Jimin remek alkalomnak vette, hogy kislisszoljon az ajtón,örült, hogy Jeonsan ennyire el volt foglalva Jinnel.

Boldogan fütyörészve sétált a lift felé, ahogy lenyomta a garázs szintjét.

Miután beült a kocsijába, a Conveniencestore-ba hajtott és amikor negyed óra múlva megérkezett, helyet foglalt az elülső pultnál.

Furcsa módon egyáltalán nem voltak vásárlók, ami nagyon furcsa volt, tekintve, hogy ma ő volt a későbbi műszakban, és ilyenkor szinte mindig nagy volt a forgalom.

De hétfő volt, szóval lehet, hogy ez volt az oka, Jimin csak félresöpörte a dolgot, és inkább játszott néhány játékot a telefonján.

Hallotta, hogy nyílik a tolóajtó, de őszintén szólva túl fáradt volt ahhoz, hogy köszönjön az illetőnek, így csak letette a telefonját, és a plafonra terelte a figyelmét.

Körülbelül tíz perccel később hallott valami csoszogást a háta mögött, ezért megfordította a székét, hogy szembeforduljon vele.

Azonnal kitágult a szeme, ott ült megdermedve, ahogy elakadt a lélegzete a torkában, felemelte remegő kezeit, hogy megragadjon néhány tárgyat a a pulton.

„Jimin?”

„Igen, én vagyok.” Jimin elfojtotta a szavakat, és érezte, hogy zsibbadtság vesz erőt rajta.

„A fenébe, nem hittem, hogy valaha is újra látlak.” Azért jól nézel ki.” mondta az idegen, szavait enyhe kuncogás követte.

Jimin nem értette, hogyan tudott ilyen nyugodt lenni talán az a tény, hogy a felét sem tudta annak az információnak, amit valószínűleg tudnia kellene, de igazán nem az ő hibája.

„Mit csinálsz te itt a városban... J-Jungkook.” Jimin nyikorgott, és átkozta magát, amiért ennyire dadogott.

„Igazából már egy ideje itt vagyok, a főiskola nem jött össze, ahová eredetileg mentem volna, szóval tudod, visszajöttem ide,  egyetemre járok, ami nincs messze innen, már több mint egy éve.”

Jimin bólintott, miközben megpróbálta megnézni Jungkook tárgyait anélkül, hogy leejtené őket, mert annyira remegett.

Jungkook észrevette, összeráncolta a szemöldökét, és a  kezét Jimin keze felé tartotta, „minden rendben veled?” - kezdte kérdezni, de félbeszakította a kérdését egy hangos puffanás a földre.

Jimin megtette... szinte azonnal Jungkook szemébe nézett. túl sok emlékképet idézett fel neki...

„ya tudod, hogy ez fontos nekem, ez... n-nem volt semmi”.

Erre Jimin egyszerűen megtört, nem is tudta miért, hiszen egyértelműen naponta gondolt ezekre az emlékekre, de már nem hatottak rá, csak Jungkook jelenléte változtatott ezen?

Egy puffanással a földre zuhant, és sírni kezdett, újabb emlékek fúródtak az agyába.

Emlékezett arra a napra, amikor Jeonsan megszületett, a puszta fájdalom, hogy Jungkook nem volt vele, mindennél jobban fájt, de ez mind az ő hibája volt.

Emlékezett arra, hogy ordított Jinnek, hogy szüksége van Jungkookra, de ezt követte a zokogás, mert nem lehetett vele, és ez mind az ő hibája volt.

Jimin lassan visszatért a valóságba, a földön feküdt, átölelte magát, kétségbeesetten próbált levegőt venni, néhány másodpercenként zihált, és hangosan fojtogatta a fájdalmas zokogás.

Jungkook mellette állt a legaggódóbb arckifejezéssel,Jimin egyszer-kétszer már kapott pánikrohamot, amikor együtt voltak, de ilyen mértékben még sosem.

„Jimin, jól vagy itt vagyok, mi a baj?”

Jimin nem tudta rávenni magát, hogy válaszoljon meg kell nyugodnia tudta, hogy az egyetlen lehetséges gyógymód a kisfia.

Jimin felállt, a lábai remegtek, miközben a pihenőszobába sietett, meglepődve, hogy nem esett el.

Remegő ujjaival megérintette Jin kontaktját.

Ahogy minden egyes csengőszó eltelt, Jimin érezte, hogy egyre rosszabbul érzi magát, de amikor Jin végre felvette és látta Jimin állapotát, már tudta, mit kell tennie.

Sietve átadta a telefont Jeonsannak, a kétéves nagyon zavarba jött, de igyekezett mindent megtenni, hogy kis kezével megragadja a telefont.

„Anyu?” Kérdezte, észrevéve, hogy Jimin arcán könnyek folynak végig, ő is sírásban tört ki, mert hát az anyukája megijedt, így ő is.

„Nem-nem kicsim ne sírj anyu jól van csak látni akart téged  oké?” Mondta Jimin felhorkantva,

Jeonsan bólintott, „Anya haza jön?” Jeonsan megkérdezte, minden szomorúság eltűnt a gondolatra, hogy talán láthatja Jimin-t.

„N-nem még nem, kicsim, csak még néhány óra...” Jimin suttogta, végül érezte, hogy a légzése kiegyenlítődik, a zsibbadás lassan elmúlik, tudta, hogy vissza tud menni dolgozni, sőt, még inkább szüksége volt rá.

„ Kicsim, most mennem kell, de tudd, hogy szeretlek...” Mondta Jimin, pulóveres mancsával törölgetve a maradék könnyeit.

„én is szebetlek!” Jeonsan visított, mielőtt átadta a telefont Jin felé.

Jin komoran nézett Jiminre, tudta, hogy elég rossz lehetett Jimin számára, hogy Jeonsant kell látnia, remélte, hogy később lesz alkalma megkérdezni.

Ahogy Jimin letette a telefont, kisétált a pihenőszobából, és  körülnézett.

Jungkook sehol sem volt.

Sóhajtott, és sokkal jobban érezte magát, majd leült, hogy folytassa a munkáját.

 
Köszi,hogy elolvastad♡