𝐂𝐨𝐦𝐩𝐥𝐞𝐭𝐞 | ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

9.

A szerda hamarabb jött el, mint Jimin várta, nem mintha rettegett volna tőle... oké, egy kicsit rettegett.

Persze nem saját maga miatt, bár még csak 18 éves volt, elég érett volt ahhoz, hogy megbirkózzon vele... úgy gondolja, úgy értem, volt egy kisbabája, így a teljes tinédzseréletet nem igazán élte át, és eléggé rövidre volt vágva. Amikor Jeonsan megszületett, azonnal felnőtté kellett válnia.

De nem bánta, mert minden nap az ő édes kis angyalkájával lehetett.

Igazán szerencséje volt, attól félt, hogy Jeonsan valamiféle ördögi gyerek, aki azt hiszi, hogy 16 évesen egyáltalán nincs szülői képessége, de ő nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Szerdán délelőtt fél tizenkettő körül volt, Jeonsan éppen szunyókált a kanapén, mivel nem sokat aludt, állandóan felébresztette Jimin-t az éjszaka folyamán,hogy éhes vagy szomjas.

Jimin a hátralévő 30 percben csak az órát bámulta, és ez úgy tűnt, mintha szinte elrepültek volna.

Transzából egy kopogás zökkentette ki az ajtón, fel akart állni, és kinyitni, de érezte, hogy megrántják a karját.

„Anyuci vigyél el...” Jeonsan nyafogott, ujjai Jimin ujjait tapogatták.

Jimin tiltakozni akart, de mivel Jeonsan még félálomban volt, ez talán felébreszti egy kicsit. Ezért gyorsan a karjába emelte, és az ajtóhoz lépett.

Kinyitotta, először Jungkookot látta, aki fekete kényelmes kapucnis pulóvert viselt, a haja valamilyen hullámban volt, miközben elégedett arcot vágott, de hamarosan áhítat és valamiféle sztárallűr vette át az uralmat, amikor meglátta Jeonsant, aki Jimin karjaiban aludt.

„Jeonsan itt az ideje, hogy felébredj kicsim”, szólt Jimin halkan a kisgyermekhez, remélve, hogy együttműködik, mint mindig.

Amint Jeonsan lustán felemelte a fejét, meglátta Jungkook arcát, aminek hatására kissé nyöszörögve visszadugta magát Jimin vállába.

Jungkoook kuncogott, boldogan látta Jeonsan imádnivaló arcát, még ha csak egy pillanatra is, „szóval ezt értetted félénk alatt”.

Jimin csak mosolygott, de hamarosan megijedt a hangos kiáltástól, amit kiadott a karjaiban tartott kisgyermekb.

Jungkook csak a homlokát ráncolta, és lenézett a padlóra, tudván, hogy ő okozta.

Jimin kihúzta Jeonsant a mellkasából, így az most szembefordult vele, a kétéves arca élénkpiros és foltos volt, karjait Jimin nyaka köré fonta, és ismét a mellkasához hajolt.

„Uh majd én vigyázok rá ez csak egy másodpercig tart, akkor mehetsz és leülhetsz a kanapéra.” Jimin elsietett a szavai fölött Jeonsant a hálószobába hozva.

Amint odaért, egy kicsit ringatta Jeonsant, mondván, hogy semmi baj nincs.

„Jeonsan ő az apukád, ő kedves kérlek ne sírj kicsim, anyu szereti őt, így neked is kellene”.

Jeonsan csak felemelte a fejét, és felemelte a pufók kezét az arcához, gyorsan ökölbe szorította és letörölte a könnyeit.

„Köszönöm.” Jimin nyugodtan mondta, és megcsókolta Jeonsant.

Amikor kivitte Jeonsant, látta, hogy Jungkook ügyetlenül ül a kanapén és a kezével babrál.

Felnézett, amint meghallotta, hogy Jimin belép a szobába, és enyhe mosoly ült ki az ajkaira.

Leült Jungkook mellé, Jeonsan még mindig a karjaiban volt elrejtve, de amint Jimin odasúgott neki, felnézett Jungkookra, és félénken integetett.

Jungkook mosolya erre egyre szélesebb lett, a szemei szinte eltűntek, nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy megmondja, hogy el van ragadtatva.

„Szia.” mondta Jungkook vidáman.

Jimin úgy döntött, hogy a konyha felé veszi az irányt, hogy gyorsan elkészítse az ebédet, egy kis teret akart hagyni a kettőjüknek.

Ahogy felállt és nyújtózkodott egy kicsit, hallotta, hogy Jeonsan csoszog mögötte, amint Jimin után nyúl... igen, megint...

„M-mama elmegy?” Kiáltott fel.

Jimin csak mosolygott és megborzolta Jeonsan haját: „Nem, mindjárt megyek, a konyhába leszek, mi lenne, ha megmutatnád Jungkooknak a játékaidat?”.

Jeonsan erre csak bólintott, lecsúszott a kanapéról és a hálószoba felé szaladt a plüssfiguráiért.

Plüsselefántjával és sárga medvéjével tért vissza, Jimin nem sok játékot vett neki, mert már azzal is rosszul érezte magát, hogy Jin fizette a lakbér felét, így szinte minden pénzt, amit keresett, a szükséges dolgokra költötte.

Jeonsan szégyenlősen közeledett a kanapéhoz hüvelykujját a szájába dugta, ahogy szopogatta... rossz szokás, de megnyugtatta őt

Óvatosan Jungkook ölébe tette a sárga mackót.

„Játszani?” Jeonsan nyikkantott, Jungkook bólintott neki, miközben felvette a sárga medvét, majd gyengéden megsimogatta a mellette lévő helyet a kanapén.

Jeonsan felhúzta magát rá, és hangos lélegzetvétellel leült, Jungkook kuncogott rá, Jeonsan pedig felkapta a fejét.

„Mi olyan vicces?” Kérdezte apró hangon, imádnivaló szemei nagyobbak lettek, mert nem értette.

Jungkook megint csak nevetett „Semmi , mi lenne ha most játszanék veled?”. Jungkook kötekedett.

„Igen játszunk” áradozott Jeonsan

És ezt tették, kb 20 percig Jeonsan minden korábbi félénksége lassan eltűnt, ahogy boldogan játszott Jungkookkal.

Jimin besétált a nappaliba, átadta Jeonsannak a cumisüveget és egy apró darabokra vágott szendvicset.

Jimin átadta Jungkooknak is a szendvicset, amit egyszerűen félbevágott, Jungkook lenézett a tányérra, majd visszanézett Jiminre.

„Nem kellett volna semmit sem csinálnod nekem, köszönöm.” - mondta, kezébe véve a tányért.

Jimin csak mosolygott: „míg te 12:00-kor érkeztél, így feltételezem, hogy egyenesen a reggeli órák befejezése után jöttél ide, anélkül, hogy ettél volna”.

Jungkook csak bólintott rá, „Igen, minél hamarabb látni akartam, minek vesztegetni az időt.”. Jungkook felkiáltott.

Jungkook és Jimin odanéztek, hogy lássák, ahogy Jeonsan a kis szendvicsdarabokat tömködi a szájába, és amikor megérezte a tekintetüket, felnézett, és csak mosolygott, az arca még mindig tele volt étellel.

Jimin és Jungkook is nevetésben tört ki.

Köszi,hogy elolvastad♡