𝐂𝐨𝐦𝐩𝐥𝐞𝐭𝐞 | ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

36.

A szobában senki sem szólt semmit. Az egyik oldal többnyire zavartan, bizonytalanul ült, figyelmen kívül hagyják-e a furcsa dolgokat, amiket Jeonsan most is mondogatott.

Jimin kínosan kuncogott, megvakarta a nyakát, miközben szemügyre vette Jungkookot, hogy segítsen neki abban, hogy mit is mondhatna. A másik csak vállat vont cserébe, és megpróbálta elhúzni Jeonsant, miközben az még mindig Jimin hasát ölelte.

„Öh, mindegy...” Kezdte Hee-young, szemöldökét összevonva, miközbe  szkeptikus és zavarodott pillantásokat vetett rájuk.

 Jungkook sikeresen elrántotta Jeonsant Jimin mellől, és csendben elhallgatatta azzal, hogy majd később hoz neki egy kis fagylaltot.

Meglepő módon a beszélgetés ezután normálisan folytatódott, elég egyértelmű volt, hogy ez erőszakkal történt, de Jimin hálás volt ezért.

Mire indulni készültek, újabb időpontot beszéltek meg a találkozóra. Amikor az ajtók végre bezárultak, és csak ők hárman maradtak, Jimin elkeseredetten sóhajtott egy nagyot.

„Szerinted megértették, amit Jeonsan mondott?” - kérdezte tétován Jimin. „Nem tudom” - motyogta Jungkook, miközben az állára koppintott - „eléggé nyilvánvalónak tűnt, de ejtették, szóval ne aggódj túlságosan... Hamarosan úgyis elmondom nekik.” Tette hozzá.

„Mikor lesz az a hamarosan?” Jimin tétován kérdezte, előre hajolva, hogy Jungkook válaszoljon. „A hamarosan azt jelenti, hogy hamarosan.” Kuncogott.

„Kérlek, hogy a hamarosan nagyon hamar legyen, nem akarom ezt még rosszabbá tenni” - duzzogott Jimin - ”17 hetes vagyok, hamarosan megtudjuk azt az átkozott nemet, bármilyen ijesztő is ez, simán ki kéne mondanod... őszintén szólnod kellett volna, azok után, amit Jeonsan csinált.” Jimin felhúzta magát.

Visszapillantott Jungkookra, akinek tágra nyíltak a szemei, és kissé tátva maradt a szája: „Mi az?” kérdezte Jimin, zavarodottan, hogy Jungkook miért tűnt ennyire sokkoltnak.

„Te mondtad, hogy ne.” Fakadt ki, Jimin lassan bólintott, értetlenül, mivel Jungkook csak a nyilvánvalót mondta ki. „Én mondtam...” - kuncogott.

„A-azt, hogy h-ha f-fiú vagy lány”. Jungkook dadogott, a szemei mintha majdnem kipattantak volna a fejéből. „Igen, legutóbb, amikor megnéztem, ez volt a nemük” - nevetett Jimin. „Miért ismételgeted folyton azt, amit mondtam?” Tette hozzá.

„Csak mert tényleg minden valóságos...” Jungkook motyogta, „Nehéz elhinni, hogy  tényleg terhes vagy.” Suttogta.

„Hát hidd el.” Jimin könnyedén kuncogott, és visszahuppant a kanapéra.

Jungkook csatlakozott hozzá, és teljesen kábultan ült le - "Gyermekünk lesz" - mondta lassan, a szemei előre szegeződtek.Jimin apró kis kuncogásban tört ki -" Tudjuk" - mondta viccesen. „A-a-az én kisbabám...” Jungkook motyogta, Jimin hamar oldalra ingatta a fejét, és játékosan gúnyolódott: „a mi babánk”. Nevetett, mosolyogva támaszkodott Jungkook vállára.

„I-igen a mi babánk.” Jungkook lassan megismételte, a legszebb mosolyt festette az ajkára, ahogy végül visszanézett a másik felé.

Pillanatuk rövid életű volt, amit a folyosó végéről érkező apró, nyomott nyöszörgés szakított félbe. Jimin felsóhajtott, miközben felállt, miután Jungkook mindkét szülője elment, lefektette Jeonsant szundikálni, remélve, hogy ez segít egy kicsit megnyugtatni.

„Nem, nem, nem, majd én elkapom” - erősködött Jungkook, szavai sietősen hangzottak, ahogy egyre csak kapkodta a fejét majd végigsétált a folyosón a hálószoba felé.

Lassan kinyitotta az ajtót, tekintete az ágyra siklott, ahol Jeonsan ült. Az arca élénkpiros volt, és az orra eléggé folyt, ahogy apró kezeivel letörölte a könnyeit.

Leült a kisgyerek mellé, aki őt bámulta, és egy kérdő, mégis élénk pillantást vetett rá: „Mi a baj, pajtás?”. Jungkook halkan kérdezte, felkapta Jeonsant, és az ölébe ültette.

„Én-én nagyon-nagyon sajnálom!” Jeonsan jajgatott, és Jungkookhoz hajolt, miközben még jobban sírt. „É- én-csak szeretem a kis b-babát.” - dadogta, felpillantott, arca még pirosabb volt, mint korábban.

„Miért kérsz bocsánatot? Pajtás, te nem csináltál semmi rosszat.” Jungkook megnyugtatta, és előre vitte a kezét, hogy kitoljon néhány hajszálat Jeonsan arcából.

„D-de miért lökte el anya a kezem?” Jeonsan visított, duzzogva folytatta: „és papa kiabált?”. Tette hozzá.

Jungkook felismerően kifújta magát, és lassan bólintott. „Nem haragudtam rád, amikor kiabáltam, esküszöm... és rosszul tettem, hogy ezt megtettem, én... Sajnálom.” Jungkook megnyugtatta, észrevéve, hogy Jeonsan arcvonásai felemelkedtek.

„De anya még mindig mérges?” Motyogta Jeonsan. Jungkook kuncogott, miközben megrázta a fejét, „nem, nem az, majd én megmutatom neked”. Győzködött, segítve Jeonsant az ágyról, és visszavezette a nappaliba.

Odaérve Jeonsan félénken odabattyogott a kanapéhoz, és kidugta karjait, ahogy feltápászkodott.

Jungkook leült Jeonsan mellé, és könnyedén elmosolyodott. „Azt hiszi, hogy haragszol 

de milyen nagyot tévedett. ” Mondta Jimin-nek, szavai enyhe nevetéssel végződtek, mivel tudta,hogy a másik gyáltalán nm haragszik.

Jimin szemöldöke azonnal összeráncolódott, homlokráncolása utat tört az ajkaihoz, ahogyan Jeonsanra nézett.

„Honnan vetted ezt?” kérdezte Jimin, gyorsan Jeonsan karja alá kapaszkodva, közelebb hozva őt. „E-eltoltad a kezem...” Jeonsan halkan mondta, tekintete a kezére koncentrált, miközben a feje most lefelé hajlott.

"Hát... megtettem, de nem azért, mert mérges voltam, lehetetlen, hogy mérges legyek rád.” Jimin vigasztalta, közelebb hajolt, hogy megpöckölje Jeonsan orrát, amitől az apró kuncogásra fakadt.

„De akkor... miért kellett ellökni magadtól?” Jeonsan újra próbálkozott, oldalra billentve a fejét. „Csak azt akartam... ,hogy megölelhessem a kisbabát!” Jeonsan visított.

„Tudom” - mosolygott Jimin, és kissé megcsiklandozta Jeonsant. „És ezért kellett hogy eltaszítsalak magamtól, tudod, nem mindenki ismeri a kisbabát,  amikor ezt tetted, úgy tűnt, mintha...” Jimin megvakarta a fejét, szavakat keresett, hogy ezt könnyen megmagyarázza.

„Még nem mondtuk el nekik.” Jungkook nyilvánvalóan kijelentette, Jeonsan bólintott, úgy tett, mintha megértené, de valójában már nem igazán érdekelte, hiszen tudta, hogy valójában nem haragszanak.

„Elmentek?” Jeonsan hirtelen megkérdezte, Jimin szemöldöke felszaladt, de ennek ellenére bólintott a kérdésre.

Miután megkapta a választ, Jeonsan szinte azonnal előrevetette magát, gyengéden átkarolta Jimin hasát.

Jimin szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, mivel nem igazán számított erre, de mégis halkan nevetett a kisgyerek aranyos bohóckodásán.

Átpillantott Jungkookra, akinek a szeme tele volt rajongással, a legragyogóbb mosoly díszítette ajkait, ahogy rájuk bámult...

Elfordította a tekintetét, miközben azt suttogta magának, hogy milyen aranyosak.

 

Köszi,hogy elolvastad <3