𝐂𝐨𝐦𝐩𝐥𝐞𝐭𝐞 | ʲⁱᵏᵒᵒᵏ

16.

Már két hét telt el az anyja telefonhívása óta, amikor is beadta a derekát, és elintézte, hogy átjöjjön és meglátogassa Jeonsant, de azt nem mondta neki, hogy Jungkook is remélhetőleg ott lesz.

Szombat volt, és ez volt az egyik a 4 napból, amikor Jungkook láthatta Jeonsant, Jimin nem akarta megmondani neki, hogy ne jöjjön, mert ahogy Jungkookot ismerte, kellett neki egy ok.

Jeonsan a bejáratnál ült, közvetlenül az ajtó mellett, nem is olyan régen kezdte el ezt csinálni, a kisgyerek valahogy tudta, hogy mely napokon lesz ott az apja, és mindig megvárta őt.

„Kicsim még 10 perc mire ideér, miért nem jössz és reggelizel anyával?” Kérdezte Jimin.

Jeonsan csak megrázta a fejét, és közelebb ment az ajtóhoz: „NEM! Várjuk meg apát.” Kiáltott fel. Jimin csak mosolygott Jeonsan aranyos bohóckodásán és bólintott neki, miközben elővette a telefonját.

Rákattintott az előző estéről az anyjával küldött sms-ekre,sóhajtva olvasta át őket. Át akart jönni vacsorára. Most éppen 11 óra volt, szóval nem volt túl messze, és Jimin valójában rettegett tőle.

Úgy kellett tennie, mintha még mindig az anyukájának tekintené, miközben a valóságban,még ha kegyetlenül is hangzott, tényleg úgy gondolta, hogy a nő már nem érdemli meg ezt a címet a számára.

Gondolatait valaki kopogása szakította félbe: „gyere be, nincs bezárva”. Kiáltotta a konyhából, már tudta, hogy Jungkook az.

Jungkook vidáman lépett be a lakásba, és lenézett Jeonsanra, aki kétségbeesetten ugrált fel, hogy az apja karjaiban legyen. Lehajolt és felkapta, Jeonsan csak visított tovább és szorosan átölelte Jungkookot.

„Hiányzott apa.” Jeonsan nyöszörgött, Jungkook kuncogott egy kicsit, és átvitte Jeonsant a kanapéhoz: „Tegnap voltam itt.” - nevetett.

A duó csak ült a kanapén ölelkezve egy darabig, míg végül csatlakoztak Jiminhez a konyhában. Jungkook betette Jeonsant az etetőszékébe, majd odasétált, ahol Jimin ült, és elfoglalta a mellette lévő széket.

„El kell mondanom neked valamit...” Jiminmondja, az aggodalom jelen van a hangjában. „Igen, persze, mi az?” Jungkook nemtörődöm módon kérdezte.

„A m-mamám ma átjön hozzánk...” Jimin dadogott,Jungkook elkomorult a szavaira,gyorsan átpillantott Jeonsanra,majd vissza Jiminre: „Ha már így akartad,akkor is csak korábban kellett volna szólnod,és akkor nem jöttem volna át,hogy ma zavarjalak titeket.”. Magyarázta Jungkook.

„N-nem, ez a helyzet... én akarom- nem, szükségem van rá, hogy ma maradj.” Jimin félénken motyogta. „Oh?” Jungkook mosolygott, közelebb hajolva Jiminhez „Azt hiszem... Akkor maradok.”

Jimin félénken bólintott, kicsit szégyellte a közelségüket. felállt, és a pulthoz ment, hogy elhozza a reggelijüket.

Mindhárman együtt ettek, Jungkook csodálkozott, hogy Jeonsan milyen rendetlen, Jimin pedig a szemét forgatta, hiszen neki kellett volna feltakarítania.

Evés után átmentek a nappaliba, Jimin és Jungkook beszélgettek a dolgokról, míg Jeonsan nyafogott, hogy nem játszanak vele.

„És hogy van Jin? Kérdezte Jungkook, miközben a körmét piszkálta: „Jól van, még mindig szörnyen érzem magam, hogy ő vigyázott Jeonsanra, amikor nekem dolgom van.”. Jimin válaszolt.

„Miért nem hagyod, hogy én vigyázzak rá te szinte mindig a késői műszakot vállalod, és addigra az összes órám véget ér.” Jungkook ragaszkodott hozzá.

„Tudom... és azt is tudom, hogy Jeonsan örülne, ha minden nap látna téged... de mi van veled, nincs szükséged időre, hogy tanulj vagy lógj a barátaiddal, hogy normális dolgokat csinálj...”. Jimin lehangoltan mondta.

„Jimin én minden órámon jeles vagyok, őszintén szólva nincs szükségem arra, hogy tanuljak, alig tanulok, és inkább itt vagyok, minthogy a barátaimmal lógjak, és számomra ez normális dolog, szeretem Jeonsant, ő a fiam, és inkább vagyok veletek kettesben bármelyik nap, mint valami hülye egyetemi buliban.” Jungkook kijelentette.

Amikor Jungkook befejezte, amit mondott, Jimin elképedt, tudta, hogy Jungkook törődik vele, de soha nem gondolta volna, hogy Jeonsant és őt minden más elé helyezi az életében. Nem is olyan régen találkozott Jeonsannal.

Jimin nem tudott sokat mondani Jungkook gondoskodó szavaira, ezért odahajolt hozzá és szorosan megölelte. Azt gondolnád, hogy egy normális ölelés néhány másodpercig tart, de Jimin és Jungkook így maradtak egy teljes percig, csak egymás ölelésében.

Hamarosan megszakította őket Jeonsan folyamatos nyávogása, aki még mindig a padlón volt a játékaival. „ Játsszatok!” Sikított, ami felkeltette Jungkook és Jimin figyelmét.

„Oké kicsim, de ne kiabálj” - kuncogott Jimin. Néhány órán át hármasban a szokásos tevékenységeket végezték, mint például a játék. Jeonsannal és tévét néztek.

Délután 4 körül Jeonsan kezdett elfáradni, ezért Jimin letette a szobájukba szundikálni. Ő és Jungkook a nappaliban maradtak és a legkülönfélébb dolgokról beszélgettek: „Nem tudom elhinni, hogy ez történt, mit gondoltál egyáltalán rólam?” Jungkook nevetett, felidézve az első randevújukat.

Titokban találkoztak egy boba boltban, Jimin 15 éves volt, Jungkook pedig 17, már a randi előtt is közeli barátok voltak, így minden simán ment, amíg Jimin nem mondott valami elcsépelt viccet... Jungkook annyira viccesnek találta, hogy annyira röhögött, hogy a boba kijött az orrából.

Természetesen Jungkook rendkívül zavarba jött, Jimin pedig kuncogott rajta, de a 17 éves fiú mindent megtett, hogy elrejtse, mennyire feldúlt volt.

„Őszintén szólva aranyosnak találtam az egészet, de nem is volt olyan vicces!” Jimin elmosolyodott, szemei kis félholdakká váltak. „17 éves koromban azt hiszem, az volt.” Jungkook nevetve vonta meg a vállát.

„És te mit gondoltál rólam?” Kérdezte Jimin, lágy szemeivel a másikra lesve. Jungkook csak sugárzott Jiminre, megigazította a helyzetét a kanapén és közelebb került hozzá.

„Őszintén azt hittem, hogy te vagy a legszebb ember a világon, alig tudtam tisztán gondolkodni melletted... és amikor nem voltál mellettem, csak rád gondoltam, az elmém annyira ködös volt veled, és ez nem is volt rossz dolog, segítettél megérteni, hogy miért van mindennek olyan sok értelme...” Jungkook megtorpant, amikor észrevette, hogy az ő és Jimin arca csak néhány centire van egymástól.  

„B-bocsánat, hogy kicsit hosszú volt ez a magyarázat” - suttogta Jungkook, tekintete Jimin ajkaira siklott. Jimin csak szótlanul bámulta Jungkookot, amíg meg nem érezte, hogy a másik lassan, de mogorván odahajol.

Jimin már éppen becsukta volna a szemét, amíg meg nem hallotta a hangos kopogást az ajtaja felől. Mindketten sietve elhúzódtak, Jungkook megköszörülte a torkát és kínosan megvakarta a nyakát.

Jimin felállt a kanapéról az ajtó felé tartva, de megállt és megfordult, biztos, hogy ő és Jungkook majdnem csókolóztak, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy kivel fog szembenézni, és most nem tudta egyedül megtenni.

Szégyenlősen jelezte Jungkooknak, hogy jöjjön vele, de a másik csak úgy tűnt, hogy valamiféle megdöbbenésbe esett, és dermedten ült a kanapén. Akkor tért magához, amikor az ajtó dörömbölése még hangosabbá vált, így odasétált Jiminhez.

Jimin mély levegőt vett, és kinyitotta az ajtót, hogy kissé bosszús „anyjával” találkozzon, aki mosolyogva nézett rá.Egy kicsit balra pillantott, és meglátta Jungkookot közvetlenül Jimin mögött.Az arca azonnal leesett és elkomorult.

 
Köszi,hogy elolvastad <3