Tartozom ennyivel (Veszélyes Henry ff) 18+ Befejezett

11. fejezet

A szex után ráérősen lezuhanyoztunk, majd a szobámba mentünk, és meztelenül befeküdtünk az ágyamba. Szótlanul csak öleltem őt. Néha váltottunk egy-egy apró puszit, vagy egy hosszabb csókot. Olyan meghitt volt az egész. És olyan hihetetlen, hogy ez valóban megtörténik. Ha valaki egyszer azt mondja, hogy itt fogok feküdni kielégülten Byshelle Bilskyvel az ágyamban egy heves együttlét után, tuti képenröhögöm az illetőt, és beutaltatom a Swellview-i Kórház zártosztályára.

- Akkor most melyikünk nyert? - kérdezte Bysh halvány mosollyal az arcán, majd a legőszintébben válaszoltam.

- Én, mert velem vagy. Itt fekszel a karomba, és sosem akarlak elengedni - öleltem magamhoz még jobban.

- Köszönöm - csillant egy kis könny a szemében. - Akkor inkább egyezzünk ki egy döntetlenben. Sosem foglak elhagyni - harapott bele finoman a cimpámba. Váltottunk néhány lágy csókot. - Nem érzed úgy, hogy leattad volna az igényeidet?

- Még sosem voltak ilyen magasan. Bianca azt sem tudja, mit beszél, ne is foglalkozz vele - hengeredtem rá, és most egy örülten vad smárolásba kezdtünk. Éreztem, hogyha nem állítom le magam hamarosan, fel fogom falni.

Bysh nyögései betöltötték az egész helyiséget, és újra heves izgalomba hoztak. Az órám csipogása csak távoli zajnak tűnt. Bysh szólt rám, hogy jelez az órám.

- Henry, édes... - sóhajtozta. - Az órád... folyamatosan pittyeg - tolt el magától lihegve.

- Basszus, máris itt vagyok - ugrottam ki az ágyból, majd magamhoz vettem egy pólót és egy nadrágot. Ugrándozva belebújtam a nadrágba, a pólót felkaptam magamra, majd bezárkóztam a fenti fürdőbe, és csak utána pattintottam fel az óra fedelét.

- Szia. Mit szeretnél? Arról volt szó, hogy a hétvégén nem keresel - szóltam rá fojtott hangon.

- Tudom, de vészhelyzet van. Egy lány beszorult a bowlingterem mosdójába.

- Ez most komoly?! Mit csinálnak a személyzetisek? Vagy menjél te, én nemsokára vacsorázni megyek Bysh-sel - puffogtam.

- Mennék, de nekem meg kell állítanom egy rablást. Siess már, ahelyett, hogy nyafogsz - parancsolt rám. Mindig ezt csinálta velem. Ha neki volt valami programja, azt én tartsam tiszteletben, de fordítva ezt már nem kaptam tőle vissza.

- Rendben. Köszönöm a támogatást, baromi jó barát vagy - csaptam le az órát dühösen. Most mi a frászt találjak ki, hogy lelépjek?

Kedvetlenül mentem vissza Bysh-hez, de ahogy beléptem a szobámba, igyekeztem mosolyt varázsolni az arcomra. Nem is kellett megjátszanom magam, már attól jobb kedvem lett, hogy megláttam. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának, és csak néztem őt.

- Minden rendben? Folyton olyan gondterheltnek látszol. Mintha a te válladat nyomná a világ összes problémája.

- A világ összes problémája túlzás lenne, de tényleg van egy kis baj - ültem le mellé az ágyra. - Be kéne rohannom a munkahelyemre. Most hívott a főnök. Nem kell sokáig maradnom, mire indulnánk vacsorázni, itt leszek, rendben? Ne haragudj.

- Jól van, semmi baj, menj csak - ölelte át a nyakam, majd hosszú csókcsatába kezdtünk. Alig akartam elszakadni tőle. - Siess vissza hozzám - suttogta.

- Max fél óra, és itt leszek - suttogtam a haját simogatva. - Nincs olyan baj, ami meghiúsíthatná a terveinket. - Annyira nem akartam mellőle felkelni, mintha egy erő húzna hozzá, ami ellen nem tudok és nem is akarok küzdeni.

- Tudom. Itt foglak várni - zártuk ennyivel, majd felkaptam magamra még egy zoknit, átvettem azt a farmerom, amiben a speckórágók vannak, majd rohantam is, hogy minél előbb visszaérjek.