Vétkes vagy!

17.

Szédítő érzés érezni a pezsgést, a testének engedelmes követését. Mintha parancsra működne a teste, csak az én parancsomra. Engedelmes, alázatos, tehát teljesen ellenkező minden mozzanata a viselkedésével ellentétben. 

– Kettő. – pihegi még mindig ugyanazon a hangon. A bőr öv második csapása szépen keresztezik egymást a pucér bőrén, olyan végtelenül érintetlen. Félredöntött fejjel csodálom a testét, minden csapásnál megrándul a farkam.

Gondolatokban se foglalható az sóvárgás, amit érzek, ahogy nézem. Hátulról lehengerlő látvány. Feneke tökéletesen kerek, sima és érintetlen, ahogyan mindene. Térdeit szorosan összezárva tartja eláltal puncijának az egész alakja kirajzolódik előttem. És a hátsó része, ahogy az a szűk lyuk pulzál, mint egy ritmusos szívverés. 

– Három. – hangja elcsuklik, figyelem a kezét. Ujjvégei mostanra teljesen elfehéredtek, lélegzetét visszatartja. 

– Tovább! – szólok rá.

– Négy. – számolja tovább, hátából szivárogni kezd a vér, már érintetlen területre nem tudok csapni, viszont az ütéseim intenzitása csökkent, most már inkább csak simogatom. 

– Folytasd! – lépek közel hozzá, kezemmel megfogom a derekát.

– Öt. – alig hallható a szám, farkam tövét egyenesen a puncijához igazítom, amire felkapja a fejét és felnyög. 

– Nem mondtam, hogy fejezd be. Folytasd! – kezemet a csípőjéről a tarkójára vezetem, ráhajolok részben a testére, és belédöföm a farkamat. 

Abban a pillanatban mindketten megfeszültünk, évek óta nem éltem át ilyen impulzív érzést, ami a testemben áradt szét. Puha, lucskos puncija egyből összeszűkült, merevedésem megfeszült. 

– Folytasd! – szuszogom a fülébe elcsukló hangon. 

– Hat. – testemet elemelem róla, meglendítem a kezem és újabb csapást mérek a hátára, miközben a farkamat kihúzom belőle és újra be. 

– Elég! – sírja el magát Claudia, ez egy erősebb ütés volt. Felhasad a háta közepe, megsimítom a vérző területét. 

– Gyerünk. – lökök a farkammal egyre erősebben. 

És nem tud tovább számolni. Felnyüszít visítva, kiszakad a torkából egy keserves hang.

– Könyörögj érte. – remegek bele a beszédbe, kihúzom belőle magam

– Kérlek, hagyd abba. – zokogja. 

– Könyörögj érte. – válaszolom ugyanazt.

Az övemet eldobom a földre, a fém csatt hangosan csappan a feszültséggel teli szobába. 

– Könyörgöm! – szabálytalanul reszket a mellkasa, potyognak a könnyei a betonra.

Elé lépek, segítek hirtelen felemeli a fejét, kezemmel megszorítom az arcát. 

– Így van. Ezt akartam hallani. Az őszinte szavakat, a fohászkodásodat. Egy gyönyörű út vár téged, megtanítalak a tiszteletre, a fegyelemre, hogy hogyan kell megalázkodni. De csak is én. És senki más. Senki nem érhet hozzád, senki nem léphet veled kapcsolatba, senkinek nem beszélhetsz egy árva szót sem meggondolatlanul. Az első lecke a meggyónás. Holnap elviszlek taníttatni. – megcsókolom a homlokát.

– Szeretnék lefürdeni. – lihegi, teste elgyengülve próbálkozik állva maradni. 

Mint már mondtam, nem vagyok szörnyeteg. Természetesen segítek neki lekezelni a hátát, hogy ne fertőződjön el, de nem itt. 

Véres hátán lehúzom a ruháját, és elindulok a kijárat felé, de Claudia neki esik az ajtófélfának. 

– Remek. – nézek hátra a vállamon. 

Benyúlok a térde alá, megfogom a derekát és ölbe veszem. Nehézkes fejét a vállamra hajtja, meghitten szuszog a mellkasomon. Nem is figyelem merre lépek, vagy hogy hova megyek a vaksötétben, megcsillan a vizes macskakő, de biztos vagyok az utamba. Milliárdszor jártam már itt, bekötött szemmel is ismerem az utat.  

Figyelem a tökéletes arcát, a hibátlan bőrét, a kipirosodott pofiját, ami olyan, mintha megcsípte volna a dér. Kisimítom a frufruját a szeméből, megcsodálom álomszép vonásait, és a kolostor bejáratánál leteszem a lábára. 

– Ébresztő. – szólok hozzá ridegen, érces mély hangom visszhangzik a kietlen térben. Átkarolom a derekát, és segítek elvinni őt a szobámba. Szerencsére késő este van, már mindenki a hálókörzetébe van, és alszik. 

Körbenézek a folyosón, hogy nincsen-e véletlenül ébren valaki és odasunnyogok a szobámhoz. 

Épp nyomom le az ajtó kilincsét, amikor Peter megjelenik a folyosó végén. 
Claudiát gyorsan belököm az ajtón, és behúzom rögtön utána.

– Hát te? Mit keresel kint ilyen későn? – kérdezi tőlem gyanútlanul, szerintem nem figyelt fel Claudiára.

– Sétáltam egyet, nem jött álom a szememre. – hazudom – És te? 

– Szintén. Ne feledd, holnap akkor Claudiát elviszem magammal. – súgja halkan.

Bólintok, majd benyitok a szobámba és bezárom magam után az ajtót. A lány hanyatt elterülve az ágyamon eszméletlenül. 

Odalépek a fémkeretes, egyszemélyes ágyam széléhez és oldalra fordítom. Felhajtom a gúnyáját, hogy szellőzzön a háta, amíg a fürdőszobából előszedem az etanolt és a gézt. 

– Ez most nagyon csípni fog, de legalább magadhoz térsz. – lelocsolom az alkohollal, gerince azonnal ívbe feszül, és hanyatt fordul.

Felé emelkedem, lefogom mindkét csuklóját és testsúlyommal ránehézkedek.

– Ügyes voltál ma. Szép munka, kiváló teljesítés Démon. Ne tagadd, hogy az adrenalin okozta őrjítő pezsgés nem repít a fellegekbe. Ahová való vagy. Hiába minden hazug szó, amíg a tested őszintén vall. Ne pazarold az időnket. Csak őszintén! – elengedem a kezét, és elkezdem levetni a ruháimat.

Le kell fürdenem. Mára ennyi elég volt.